Orbánék nagyobb súlyt adhatnak a választásoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nemcsak a választóktól, hanem a pártoktól is elvárja az eddiginél nagyobb aktivitást az előzetes regisztráció intézménye.

MNO
2012. 07. 27. 17:09

A pártokat is megmozgatja

Az intézkedések közé sorolható az a májusi, kormányfői javaslat is, amely azt indítványozta, hogy 2013-ban és 2014-ben a parlamenti pártok ne részesüljenek költségvetési támogatásban, helyette a politikai erők inkább alapozzák büdzséjüket adományokra és tagdíjra. Ennek kapcsán jegyezte meg a Nézőpontok blogban Fodor Csaba elemző, hogy a „pártok számára egyébként is racionálisnak tűnhet a kisebb egyéni adományokból minél többet gyűjteni, hiszen ezáltal sokkal jelentősebb számú választóval létesíthetnek valós idejű kapcsolatot”, vagyis ez a módszer is alkalmas lehet arra, hogy aktívabb politizálásra bírja a polgárokat. Az MNO ki is számolta, hogy az embereknek 600-800 forintot kellene befizetniük kedvenc pártjuknak évente. Fodor emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es választáson két olyan új párt is bejutott az Országgyűlésbe, amely korábban nem részesült a parlamenti pártokhoz hasonló költségvetési támogatásból.

Az előzetes regisztráció kapcsán pedig Boros Bánk Levente mondta el az MNO-nak, hogy a javaslat alapvető vívmánya, hogy nagyobb súlyt ad a választásoknak. A politológus ezt azzal indokolja, hogy az előzetes regisztráció egyfajta szűrő, amely azoknak adja meg a lehetőséget a választáson dönteni, akik a „szó jó értelmében véve” folyamatosan politizálnak, tájékozódnak. Boros úgy látja, hogy jelenleg korai lenne az esélylatolgatás, hogy 2014-ben a regisztráció intézménye kinek is kedvezne, de úgy fogalmazott, praktikusan azoknak a politikai erőknek, akiknek erős társadalmi bázisuk van, és kiépített infrastruktúrájuk. Az elemző ennek kapcsán megjegyezte, hogy ez a javaslat nemcsak a választóktól, hanem a pártoktól is elvárja az eddiginél nagyobb aktivitást. „Kétszer kell mobilizálni ugyanis a bázisukat, először hogy regisztráljanak, utána pedig hogy elmenjenek szavazni, ehhez pedig tartani kell a kapcsolatot a támogatókkal” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.