Viktor Janukovics ukrán elnök az államalapító Szent István ünnepe alkalmából üdvözölte Áder János magyar államfőt – közölte az ukrán elnöki hivatal.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a tisztavatáson arról beszélt, hogy augusztus 20-a az összetartozás ünnepe, mert van közös múltunk és jövőnk. Magyar katonák, honvédek nélkül nem állhat meg a haza, honvédtisztekre mindig szükség lesz, és készen kell állniuk a kihívásokra.
Áder János köztársasági elnök szerint a magyar állam 21. századi sikeréért a nemzet tagjainak ma is úgy érdemes magukra tekinteniük, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak.
A Himnusz hangjaira Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg hétfőn Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnep.
Kövér azt mondta: nem ingott meg az értékrendünk, és „az államalapító ünnepének ragyogása ma is azokra vetül, akik tehetségükkel, tudásukkal és teljesítményükkel váltak méltóvá a figyelemre és közmegbecsülésre”. Kitért arra, úgy tartják, egyetlen nemzet sem emelkedhet magasabbra polgárai eszményeinél. Ezt véleménye szerint ki lehetne egészíteni egy másik tanulsággal, miszerint „ha egy nemzet polgáraiban él egy magasabb eszmény, akkor bármit is hoz rá a sors, bármit is mondanak róla a kétkedők, ez a nemzet nem fog soha mélyebbre süllyedni a polgáraiban élő ideáloknál”.
Kitüntetettek
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Falus András Széchenyi-díjas immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő, Gera Zoltán színművész, érdemes és kiváló művész, Horváth Tihamér, a Kehida-Termál Kft. és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető tulajdonosa, Michelberger Pál, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, Sípos Ete Álmos nyugalmazott református lelkipásztor és Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor kapta.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!