Nagyobb figyelmet szentelhetnek Magyarországnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egybeesik az amerikai republikánusok és a magyar kormány válasza az adósság- és a foglalkoztatási problémára – közölte Szijjártó Péter.

WL
2012. 08. 31. 7:59

Úgy vélik, hogy a hivatalban lévő vezetés republikánus kihívói alkalmasak mind a gazdasági, mind a világpolitikai problémák kezelésére. A Romney–Ryan páros munkahelyteremtésre, adócsökkentésre és a középosztály megerősítésére irányuló programját a magyar konzervatív politikai erők is magukénak vallhatják – fejtették ki, hozzátéve: a válság azonban nemcsak a gazdasági stabilitást, hanem a tradicionális, nyugati–keresztény civilizáció értékeit is veszélyezteti.

Kitértek arra, hogy az amerikai konzervatívok hagyományosan nagyobb figyelmet fordítanak külpolitikájuk alakítása során a közép-európai régióra, ahogy ez érzékelhető volt a Reagan- és a Bush-adminisztrációk idején is. Magyarország elkötelezett híve a transzatlanti együttműködésnek, ezért a tradicionális nyugati értékek határozottabb washingtoni képviselete csak előnyére válhat a két nemzet közötti együttműködésnek. „Hisszük, hogy egy republikánusok által irányított Amerika nemcsak gazdasági és katonai, hanem értékrendbeli szövetségese is hazánknak” – zárul a kommüniké.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.