A történész szerint nem szabad előfordulnia, hogy egyetlen ember is akadjon, akiről ne tudjunk, holott a gulágon raboskodott. Bár sokaknak meg lett adva a kárpótlás, lelkileg még mindig nincsen elrendezve ez a magyar tragédia. Kun Miklós úgy véli: a fiatalokra vár a tisztázó feladat.
Az ünnepségen Lendvai Zoltán rédicsi plébános imáját követően koszorút helyezett el az első szabadon választott miniszterelnök özvegye, Antall Józsefné és Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye. Orbán Viktor miniszterelnök nevében Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseletében pedig Csallóközi Zoltán kabinetfőnök koszorúzott.
A gulágra emlékeznek a túlélők
A gulágtúlélőket már csak kis csoport képviselte. Egyikük, Sabján Ferencné Marczin Borbála kérdésünkre úgy válaszolt: azokból az elvett évekből már nem lehetett később mit visszahozni. Az életüket a szó szoros értelmében kettévágta az elhurcolásuk. Ő százegy hónapot töltött a szovjetunióbeli kényszermunkatáborban. Mindannyian húsz év alattiak voltak, akiket elvittek, és ma már egyre kevesebben vannak az élők sorában. Az emlékező ünnepségeken mindinkább a hozzátartozók vannak többen. Sabján Ferencné Marczin Borbála 1982-ben ment nyugdíjba háromezer-ötszáz forinttal, ami akkor is nagyon kevés volt. „Ha nem lett volna a kormányváltás, mehettem volna kuncsorogni a polgármesteri hivatalba pár forintért” – mondja. Hozzáteszi: az Antall- és az Orbán-kormányoknak köszönhetik a megélhetésüket. S hogy mennyire élnek benne élénken az akkori megpróbáltatások? A válasz: „Megbocsátani lehet, felejteni nem.”
Egykori sorstársa, a ma is szálfaegyenesen járó Sánczi Ferenc távozóban csak annyit közöl szomorúan: „Mindannyian kilenc évig voltunk a gulagon”. „A legszebb éveinket rabolták el tőlünk” – fűzi hozzá a harmadik egykori guláglakó, Hársfalvi Ferenc.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!