Vonzó a letelepedés a befektetőknek

Még nem született meg az új szabályozás, mégis megélénkült külföldről az érdeklődés az állampapírért kapható magyar letelepedési engedélyek iránt.

NT
2012. 11. 13. 2:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakértők szerint nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek nevezhető az a magyar szabályozás, ami megkönnyítené a harmadik országból, vagyis az Európai Unión kívülről érkező tőke beáramlását. Egy törvényjavaslat szerint az a külföldi, aki legalább 250 ezer euró – közel 70 millió forint – értékben ötéves futamidejű magyar állampapírt vásárol, gyorsított eljárással, a korábbi három év helyett már fél éven belül letelepedési engedélyt kapna hazánkban.

Egyre többen érdeklődnek a letelepedésekkel kapcsolatban

– Annak ellenére, hogy még nincsenek végleges részletszabályok, egyre többen érdeklődnek irodánkban a befektetési célú letelepedési engedélyek ügyében – mondta a Magyar Nemzetnek Varga János Tamás, a VJT & Partners ügyvédi iroda vezetője. A szakember szerint elsősorban Kínából, a Közel-Keletről és Oroszországból keresik az irodát.

Varga elmondása szerint az Európai Unió tagállamai között is verseny van a harmadik országból érkező befektetőkért, amelybe a magyar kormány is beszállt. – Általános vélemény volt a külföldiek körében, hogy a szigorú követelmények miatt nagyon nehéz Magyarországon vállalkozási céllal tartózkodási engedélyt szerezni. A kormány könnyítési politikájára valós igény mutatkozik – mondta Varga. A szakember tapasztalatai szerint az ügyfeleknek azért tetszik a tervezett szabályozás, mert más európai országhoz képest viszonylag olcsón nyújt letelepedési engedélyt, amelynek megszerzése érdekében nem kell életvitelszerűen Magyarországon élni.

Hazugságot állítanak a balliberálisok

Mint az mno.hu korábban beszámolt róla, az ország devizaárfolyamatoktól való függőségét is csökkentheti a letelepedési törvény tervezett módosítása, amelynek értelmében az a külföldi, aki legalább 250 ezer euró értékben vásárol hosszú lejáratú magyar államkötvényt öt évig tartózkodhat az országban. Az ügyben a balliberális oldal ismételten csúsztat, mivel szó sincsen arról, hogy tömeges betelepítés történne, ráadásul a tervezett módosítás Európa több országában is bevett gyakorlat.

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.


A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.