Rogánék már kedden szavaznának az árfolyamgátról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz azt javasolja, hogy kedden szavazzon a parlament a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról.

PR
2013. 03. 25. 11:20

A politikus kitért továbbá arra a hétfőn benyújtott kezdeményezésükre, amellyel módosítanák az adatvédelmi törvényt a lakásokban való aláírásgyűjtéssel kapcsolatban. A jelenleg hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy megteremtse két alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme közötti egyensúlyt – magyarázta, közölve: az adatvédelmi törvény megváltoztatásával lesz mód arra, hogy az állampolgárok aláírásgyűjtés céljából történő személyes felkeresésekor egyszerre legyen biztosítva a tisztességes adatkezelés követelménye, a magánszféra védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága. A Fidesz erről az indítványról is már kedden szavazna az Országgyűlésben.

Végül elmondta, hogy támogatják azt a házelnöki javaslatot, hogy pénzbírságot kapjon a szocialista Szanyi Tibor, amiért a múlt hétfői plenáris ülésen középső ujját feltartva „bemutatott” az ülésteremben. Az ellenzéki politikus korábban ezt azzal magyarázta, hogy interpellációja közben jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek. A Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte, az ülésről készült hangfelvétel meghallgatásakor a jegyzők nem hallottak olyan bekiabálásokat, amelyekre Szanyi Tibor hivatkozik.

170 ezer családot sikerült bevonni a végtörlesztésbe, és 180 ezer háztartás vette igénybe az árfolyamgát intézményét; négyfős háztartásokkal számolva mintegy 1,3 millió ember gondján segített az ország vezetése – mondta Orbán Viktor március 4-én a parlamentben.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az állampolgársági törvény Potápi Árpád által kezdeményezett módosítása nem veszélyeztette volna a választások tisztaságát, de nem tudta volna betölteni a célját. Rogán Antal ezt azután mondta hétfői sajtótájékoztatóján, hogy frakciótársa, Potápi Árpád visszavonta indítványát, amely alapján – nemzetbiztonsági érdekből vagy a külügyi kapcsolatok védelme érdekében – az állampolgársági kérelmet beadók állampolgárság szerinti megoszlására és a benyújtás földrajzi helyére vonatkozó adat megismerése iránti igény teljesítése megtagadható lett volna. A frakcióvezető hozzáfűzte, mindent megtesznek azért, hogy a határon túli magyar állampolgárok megfelelő védelmet kapjanak más hatósági eljárásokkal szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.