Fáklyagyújtás helyett választ várnak a baloldaltól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a „maffiabaloldal újabb képmutató rendezvénye” helyett a Portik–Laborc-ügyről kellene számot adniuk a baloldali politikusoknak.

MNO
2013. 05. 09. 12:45

Ezzel ellentétben a mostani kabinet 2010 után számos intézkedést hozott az érintettek támogatására – hangsúlyozta, ezek közé sorolva az árfolyamgátat, a végtörlesztést, az eszközkezelő megalapítását és az ócsai lakóparkot. Ezenfelül a kormány kész kisebb rezsijű, állami tulajdonú ingatlanokat felajánlani azoknak a bajba jutottaknak, akik nem tudják fizetni jelenlegi otthonuk rezsijét. „A devizahitelesek és a bajba jutottak számíthatnak a Fideszre, és Korózs Lajos sajtótájékoztatóját figyelve csak a Fideszre számíthatnak” – összegezte véleményét Kocsis Máté.

A Fidesz-frakció álláspontja szerint a MÁV-nak vagy el kell állnia a gyorsvonati felár bevezetésétől, vagy egy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítania – közölte Kocsis, hozzátéve, hogy a kérdést május 15-ig, azaz jövő szerdáig rendezni kell.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nem ért egyet a MÁV intézkedésével, ezért Rogán Antal frakcióvezető egyeztetést kezdeményezett a vasúttársaság vezetésével és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseivel, a megbeszélések jelenleg is zajlanak – mondta Kocsis újságírói kérdésre válaszolva. Kijelentette: a frakció határozott véleménye, hogy a MÁV-nak vagy el kell állnia a felár bevezetésétől, vagy egy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítani.

A MÁV korábban azt közölte honlapján, hogy május 15-étől gyorsvonati felárat vezet be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani, amely a megtett kilométertől függően 150–795 forintba kerül. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel utazik, az is köteles az utazás teljes – gyorsvonattal érintett – viszonylatára pótjegyet váltani. Rogán Antal – miután több kritikus vélemény is elhangzott a Fidesz–KDNP frakcióülésén a gyorsvonati felárról – hétfőn kezdeményezett egyeztetést a fejlesztési tárcával az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.