F.-né Ny. Évával kapcsolatban az ügyvédek arról beszéltek, hogy a nőnek a nyomozati és a bírósági szakban tett vallomásai ellentétes tartalmúak, az előbbiek – a terhelő vallomások – ellentmondásosak, míg az utóbbiak következetesek voltak. Kitértek arra is, hogy a nyomozás során tett vallomása ideje alatt a nő pszichiátria gyógyszeres kezelés alatt állt. Balázsi Bence védőbeszédében hangsúlyozta: a vádlottak célja nem a testi sértés okozása, hanem az épületekben való károkozás volt, és az, hogy ezzel félelmet keltsenek.
P. Zsolt védője, Lőrincz Márton szólt arról, hogy védencére K. Árpád elsőrendű vádlott és annak testvére, K. István is tett terhelő vallomást, például a fegyverek "beszerzésével" kapcsolatban, de ezek a nyilatkozatok jelentősen eltérnek egymástól. Közölte, a testvérpár szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető. Arról, hogy P. Zsolt DNS-ét megtalálták a támadásoknál használt fegyvereken, azt mondta, azok nem feltétlenül a támadások során kerültek a puskákra.
A vád szerint a bíróság előtt álló férfiak – a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett – kilenc településen támadtak fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!