Közel negyvenezer magyar esett áldozatul Tito partizánjainak értelmetlen délvidéki vérengzései idején, 1944-ben. Köztük számos szerzetes is kínhalált szenvedett – a vérzivataros időket csodás körülmények között, rendtársai halálát szemtanúként átélő Kamarás Mihály május 18-áig folytatta földi pályafutását, szombaton végső búcsút veszünk tőle.
A délvidéki vérengzés idején, ahogy az MNO-nak tavaly, rubinmiséje alkalmával részletesen is elmondta, a szerbek elől menekülő magyarokat gyóntatott éjjelente, sokan a bűnbánók közül a hajnalt sem érhették meg. Ahol jelen volt, hittel töltötte meg a környezetét.
Mihály atya most lenne 95 esztendős – 1918. május 25-én született Almáskamaráson. Első szerzetesi fogadalmát 17 éves korában tette le, 1942-ben, tehát 71 éve szentelték pappá. Működésének kezdetén Máriagyűdön volt német gyóntató, majd Újvidéken hittanár., ahol a szerb partizánok majdnem megölték. A vérzivataros időkről szól az MNO alábbi rövid riportfilmje Kamarás Mihályról.
1945-től Szegeden volt cserkészvezető, három évvel később pedig már Pécsett szolgált hitoktatóként. 1950-ben feloszlatták a hazai szerzetesrendeket a kommunisták, így került Salgótarjánba, ahol káplánként húzhatta meg magát, amíg segédmunkásként nem kellett folytatnia. 1954-től raktárosként dolgozott, négy év elteltével térhetett vissza a rendi keretek közé, Budán lett rendtartományi titkár, később házfőnökhelyettes. 1970-ben Mátraházára küldték lelkipásztori szolgálatra, 1979-ben viszont ő lett a ferences rendtartomány helyettes vezetője, egyszersmind esztergomi házfőnök.
1984-ben óriási feladatot kapott, New Yorkban lett a magyarok lelkipásztora. Ezt a feladatot öt éven át látta el, a rendszerváltozás előtti évben ugyanis Budán volt plébániai kisegítő. Szegeden a rendszerváltozáskor visszavehették rendházukat a ferencesek, ekkor Kamarás Mihályt tették meg vezetőnek. 1991-ben ismét a budai rendházban szolgált második számú vezetőként három éven át, majd 10 évig plébánoshelyettes volt. „Nyugdíjazásától” szűk két hete bekövetkezett haláláig lelki vezetőként működött.
Életútjának vázlatos leírása korántsem fedi le a páratlanul gazdag és tartalmas életművet, amit hátrahagyott. Számos fordítást köszönhetünk neki Assisi Szent Ferencről (Ferenc pápa névadó példaképéről), Szent Kláráról, Morus Szent Tamásról, valamint Boldog Henry Newmantől és Romano Guardinitól.
Igényes prédikációival, szeretetteljes stílusával sokak szívébe lopta be magát. Népszerű gyóntató, lelki vezető volt a rendtársai és a hívek körében egyaránt, még élete utolsó heteiben is. S ha már rendtársairól szóltunk: sokan közülük régen előre mentek, az úgynevezett ferences vértanúk boldoggá avatási eljárása pedig már meg is kezdődött – ennek az MNO szintén tanúja volt.
