Összefog az ország: több ezer önkéntes a gátakon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Történelmi árvíz fenyegeti az országot, a miniszterelnök június 4-én vészhelyzetet rendelt el. A civil önkéntesek mindent megtesznek a veszély elhárítása érdekében.

TK
2013. 06. 06. 11:50

Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesek jelentkezését az [email protected] címen várja. Az adományokat online a segélyszervezet oldalán, illetve a 11705008-20464565-ös számlaszámra az „árvíz” megjegyzéssel lehet eljuttatni, csekket a 06-1-205-3955-ös telefonszámon lehet kérni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elsősorban a gátakon dolgozó egységek ellátásáról gondoskodik, önkéntesei forró teát, kávét, szendvicseket, élelmiszert visznek a helyszínre, de gondoskodnak esőkabátról, takarókról és gyógyszerekről is. Készenlétbe helyezték a mentőszolgálatot is, így szükség esetén egészségügyi biztosítási feladatokban is közreműködhetnek. A karitatív szervezet az [email protected] e-mail címen fogadja az önkéntesek jelentkezését.

A Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési csoportja rendkívüli árvízvédelmi megbeszélésén döntött arról, hogy minimum 100 önkéntessel és 10 millió forinttal járul hozzá az árvízi előkészületi és védelmi munkákhoz. A segélyszervezet Rescue24 speciális mentőcsapata eszközeit, és akár egy helikoptert is be tud vetni az árvíz elleni védekezésben. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen vagy a 06-20-324-7351-es telefonszámon lehet.

A segélyszervezetek folyamatosan kapcsolatban vannak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és a helyi védelmi bizottságokkal, így az aktuális igények szerint mozgósítják erőforrásaikat.

Az MNO segítségével folyamatosan tájékozódhat az árvízi helyzetről, kövesse percről percre frissülő cikkünket.

 

Van árvízi kép- vagy videofelvétele? Kérjük, küldje el a [email protected] címre.

Naponta akár 600 fő ellátásáról gondoskodnak a Krisna-hívők az árvizek idején, elsősorban a gátakon dolgozó önkénteseknek visznek meleg ebédet, vegetáriánus gulyás- és gabonaételeket. „Szeretnénk minden jóérzésű polgárt arra biztatni, hogy saját lehetőségeihez, képességeihez mérten segítse az árvízi védekezést, az ételosztás biztosításához is szívesen fogadunk adományokat.”

A Magyar Cserkészszövetség tagjai szervezetten is a gátakon vannak a folyó mellett. Elsősorban Dél-Budán kérték a segítségüket, de a Margitszigeten is ott vannak. Amíg és ahol kell, több száz homokzsákot töltenek meg a cserkészek a XXII. kerületben. A tagok eddig is segítettek az árvíz elleni védekezésben. Volt, aki az egyetemi vizsgák után, volt, aki a munkából hazatérve egész éjjel homokzsákokat töltött és pakolt a Duna mellett. A napokban azonban szervezetten is részt vesz a szövetség az áradás elleni harcban, a katasztrófavédelemmel együttműködve.

A Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Hortobágy Mentőcsoportjának négy tagja csütörtök reggel elindult Pest megyébe az árvízi védekezés érdekében. Dolycsák Ferenc, a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért kerületvezetője elmondta, hogy a négy férfi szervezetük tagja, a riasztás éjjel érkezett. Előreláthatóan 4-5 napig segédkeznek a gátaknál.

– Orbán Viktor szerdán személyesen irányította az árvízi védekezést a komáromi térségben. A miniszterelnök csütörtök reggel kérte, hogy az emberek működjenek együtt a hatóságokkal, amennyiben kitelepítésre kerülne sor. A kormány garantálja a hátrahagyott értékek biztonságát.

 

– Kedd estétől zárva van a budai és a pesti alsó rakpart is.

 

– Azok, akik az árvíz idején lopnak, akár tízéves börtönbüntetésre is számíthatnak.

 

– Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) Tudományos Tanácsa szerint nem várható olyan jelentős csapadék, amely tovább emelheti a Budapestnél várt dunai vízállást.

A Somogyi Mentőcsoport egyelőre az árvízi előkészítő munkálatokban vett részt, amikor pedig szükség lesz rá, logisztikai feladatokat lát el: Szentendréről homokzsákokat szállítanak Leányfalura és Kisoroszira. Eközben a többiek segítenek a gátak védőfóliázásában. Az egység vízre helyezett egy mentőcsónakot is.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tisztjei is segítenek az árvíz által veszélyeztetett megyékben. Balogh Nikoletta szóvivő elmondta, hogy az Őrség Mentőcsoport és vasi önkéntesek is részt vesznek a védekezési munkálatokban Győr-Moson-Sopron megyében.

Elindult az árvízi védekezés helyszínére a Heves megyei mentőszervezeteket tömörítő, önkéntesekből és hivatásosokból álló Mátra Mentőcsoport. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ugyanakkor várja az adományokat és azon önkéntesek jelentkezését is, akik szeretnének részt venni az árvízi védekezésben.

A legnépszerűbb közösségi oldalon terjedő képek tanulsága szerint a Mosonmagyaróvári TE és az Illés Akadémia fiataljai, valamint a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai is kint voltak a gátakon. A sportnál maradva: hazánk focicsapatának szurkolói is felajánlották segítségüket, így többek között a Ferencváros ultrái, valamint a Videoton szurkolói csoportja.

Kipakolt csónakházak, átszállított hajók, lezárt szigetek jelzik: a folyó közelében élők mellett a legtöbb Duna menti kajak-kenu egyesület is nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy megakadályozza a nagyobb pusztítást. Kiürítették az alsó szintet: az öltözőket, a konditermet és a csónakházat is. „Elég nagy gyakorlatunk van a pakolásban” – mondta Kadler Gusztáv, a győri kajak-kenu szakosztály vezetője.

A sérült és fogyatékkal élő emberek életét segítő Suhanj! Alapítvány tagjai Szigetmonostornál segítettek a védekezésben.

A Facebookon megalakult az Árvíz 2013 Összefogás önkéntes csoport, ahol várják a segítők jelentkezését, és friss információkkal is szolgálnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.