– Július elsején hatályba lép a tízévi munkával kidolgozott új büntető törvénykönyv (Btk.). Milyen főbb változásokat hoz a kódex a magyar jogrendszerben?
– Az új Btk. a hagyományokra épít, sok szempontból folytonosságot mutat például az első átfogó hazai büntetőtörvénynek tekintett, 1878. évi Csemegi-kódexszel. A világ azonban az elmúlt időkben nagyot változott, így elmondható, hogy a most életbe lépő törvénykönyv szemléletbeli és koncepcionális újításokat tartalmaz elődeihez képest. Mai büntetőpolitikánk lényege úgy foglalható össze: legfontosabb az emberi jogok képviselete, a gyermekek, az idősek, a fogyatékkal élők és más kiszolgáltatott csoportok védelme. Ennek másik oldala a visszaesők és az erőszakos elkövetők felelősségének hangsúlyozása. A célkeresztbe az ilyen tettesek kerülnek.
– A liberális büntetőpolitika is minduntalan arra hivatkozott, hogy az emberi jogokat tekinti a legfontosabbnak. Ön milyen jogokra gondol konkrétan?
– Az alapvető jogokra: személyes szabadságunkra, a véleménynyilvánításra, az élethez való jogra és az emberi méltóságra gondolok mindenekelőtt. Ez azt is jelenti, hogy a büntetőjog az emberi jogok nemzetközi katalógusában felsorolt jogosultságokat védelmezi. A törvény következetes, sokkal inkább az egyén jogait helyezi előtérbe, semmint az állam érdekét.
– Milyennek látja a hazai bűnügyi helyzetet?
– Nem a bűncselekmények száma, hanem az elkövetők gátlástalansága, kegyetlensége nőtt inkább. Az ilyen tetteseknek az új büntető törvénykönyv azt üzeni: nincs könyörület, nem lesznek kibúvók. Ezt másként úgy mondhatjuk, hogy a kódex tettarányos, a cselekmény súlyát nézi elsősorban, a személyes körülmények, indokok ezután következnek. A három csapás szabályát említhetném példaként. Eszerint a három önálló erőszakos bűncselekményt elkövető visszaesők – a személyes motívumoktól függetlenül – akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők.
– A legsúlyosabb büntetésekről szólva: mi a véleménye a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és az emberi jogok kapcsolatáról? Vannak, akik úgy látják, az elítéltek élete végéig tartó börtön nem egyeztethető össze az embertelen bánásmód nemzetközi tilalmával.
– Először is azt említeném meg: közkeletű tévedés, hogy a tényleges életfogytig tartó büntetést az alaptörvény rögzítette először. A szankciót az első Orbán-kormány idején a Btk. vezette be. Az alaptörvény erről szóló rendelkezése mégis nagyon fontos, mert korlátozó szabályokat tartalmaz, feltételekhez köti az ilyen büntetés kiszabását. Az emberi élet végső határáig tartó szabadságelvonás csak akkor alkalmazható, ha a tettest szándékos, erőszakos bűncselekményért vonják felelősségre. A most hatályba lépő új Btk. is ezt írja elő. Jelenleg kéttucatnyi olyan elítéltet tartanak fogva Magyarországon, akik a bíróság határozata szerint nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Ezek az ügyek minden jogorvoslati fórumot megjártak, s egyetlen bíró sem fordult az Alkotmánybírósághoz, noha az eljárás felfüggesztése mellett a jogszabályt megtámadhatta volna. Hozzáteszem: a büntetőbírák – a három csapás kivételével – nem kötelesek kizárni a feltételes szabadság lehetőségét, mérlegelési joguk ezután is megmarad. Dönthetnek majd úgy is, hogy az elítélt 25, 30 vagy 40 év után feltételesen távozhat a börtönből. A három csapás szabály alkalmazásával még nem szabtak ki jogerősen életfogytiglani büntetést. Tudni kell még, hogy a szabadulás reményét nem veszi el a jogszabály, hiszen a köztársasági elnök a tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélt személyeknek is kegyelmet adhat. Erre ugyan eddig még nem volt példa, az egészségi állapot súlyos romlása vagy más személyes ok azonban alapot adhat a kérelem előterjesztésére. Úgy gondolom, sikerrel nem lehetne hivatkozni az embertelen bánásmód tilalmának megsértésére.
– További alapvető kérdés, helyesen szabták-e meg a jogos védelem határait. Többek szerint elfogadhatatlan, hogy háza ablakából a megtámadottnak vélt személy a jövőben esetleg lelőheti a kertjét dézsmáló dinnyetolvajt.
– A jogalkotók – az eddigi szemlélettel szakítva – a támadó oldaláról a védekező oldalára álltak. A törvény ennek megfelelően azt vélelmezi, hogy a megtámadott személy bizonyos szituációkban életveszélybe kerül, ezért nem kell mérlegelnie, milyen eszközt alkalmazzon, akár ki is olthatja a támadó életét. Amikor valakire éjjel vagy csoportosan, esetleg fegyveresen, felfegyverkezve támadnak rá, vagy ha a lakásában meglepik, az elhárításnak nem kell arányosnak lennie a támadással. Ebből az következik, hogy a kertbe behatoló tolvajt a jövőben sem lehet lelőni, ha szándéka csupán a vagyoni érték eltulajdonítása volt. Nem szükséges viszont arányosan védekezni, ha a tolvaj felfegyverkezve, tehát az élet kioltására alkalmas eszközzel érkezett az ingatlanra.
– Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják: az állam részben a polgáraira hárítja a rendfenntartás kötelességét?
– Az új Btk. senkinek a kezébe nem ad fegyvert, aki viszont meg akarja magát védeni, azt a jogszabály védelemben részesíti. Nem kényszeríti arra, hogy minden esetben a bíróságon bizonygassa, életveszélyes helyzetbe került. Ennek a szabálynak ez az indoka.
– Lényeges változás az is, hogy júliustól a gyerekek az eddigi 14 helyett már 12 éves koruktól büntethetők lesznek. Mi indította erre a döntésre a kormánypárti többséget?
– Sajnos vannak, akik már 12 éves korukban is súlyos bűncselekményeket követnek el. Az emberölések tettesei között évente egy-két gyermekkorú szerepel, a csoportos rablások száma azonban megközelíti a százat. Tipikus példa az iskolai atrocitás, amikor csoportosan támadnak meg, fosztanak ki kisebb gyerekeket. Ez mostantól büntetőjogi felelősséggel jár. A bűncselekményt elkövető hetedikes, nyolcadikos tanulók javítóintézetbe kerülhetnek. Az új szabály persze nem minden kiskorúra és nem mindenféle bűncselekményre vonatkozik. Csak öt kiemelt deliktum: az emberölés, a halált és az életveszélyt okozó testi sértés, a rablás és a kifosztás minősített eseteiben alkalmazható. További feltétel, hogy igazolható legyen, a gyermek tisztában volt cselekménye következményeivel. Tudni kell azt is, hogy a 12–14 év közötti kiskorúakra büntetés nem szabható ki, velük szemben csak intézkedést alkalmazhat a bíróság. Ilyen a már említett javítóintézeti nevelés.
– Szakmai körökben nem váltott ki sok vitát az új Btk. Minek tulajdonítja ezt?
– Azokat a megoldásokat, amelyeket a korábbi büntetőjogból vettünk át, érthetően nem bírálták a szakemberek. Vita az újítások körül bontakozott ki, mégpedig elsősorban politikai okokból. A baloldal enyhítést, a Jobbik szigorítást javasolt. A radikális párt durva, a józan ész határát súroló elképzelést is felvetett. A halálbüntetés még csak hagyján lett volna, de szóba hozták a kémiai kasztrálást is. A kormány középen állt, a túlzásokat így sikerült elkerülnie a jogalkotásnak. Azt kell mondanom, az új büntető törvénykönyv megszavazott szövege politikai értelemben kompromisszum a radikális és a liberálisabb felfogás között. Hozzátartozik persze, hogy a Fidesz-frakcióban is voltak eltérő nézetek. A büntethetőség korhatárát például a kormány csak az élet elleni bűncselekmények elkövetői esetében szállította volna le 14-ről 12 évre, a frakció viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a szigorúbb szabályozás a rablás és a kifosztás esetköreire is vonatkozzon. Végül ez került be a törvénybe.
– Van olyan kompromisszum, amelyet ön nem szívesen támogatott?
– Inkább azt mondanám, egyes szabályok hatásai még nem mérhetők fel pontosan. Magam úgy gondolom – a frakció javaslata nyomán –, helyes volt a jogos védekezés kereteinek kitágítása, de biztosan lesznek vitatható esetek. A jog és az igazságérzet összeütközésbe kerülhet például akkor, ha a védekező személy a korlátlan fellépés lehetőségével élve kioltja gyermekkorú támadójának életét. Egy-egy ilyen eset akár felzúdulást is okozhat a közvéleményben.
– Végül is hogyan jellemezné az új büntető törvénykönyvet?
– A kódex szigorú, de nem kegyetlen jogszabály. Ott szigorítottunk, ahol ez racionális volt, és ott enyhítettünk, ahol az eddigi szigor irracionálisnak bizonyult. Mindig mérlegeltük, hol írjunk elő több követelményt, és hol adjunk több lehetőséget.
A teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.
(Kulcsár Anna)
