Mesterházy Attila azt is elmondta: az MSZP hamarosan tárgyalásokat kezd a többi demokratikus ellenzéki párttal – köztük Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával –, amelynek politikusai helyet kaphatnak a szocialisták listáján, vagy akár elindulhatnak az MSZP-nek jutó egyéni körzetek némelyikében.
Gyurcsányékkal, a liberálisokkal és a szociáldemokratákkal is összefoghat az MSZP a hatalomért az Együtt–PM mellett – erősítette meg korábban a szocialista párt alelnöke az ATV-nek.
Az MSZP elnöksége szerda este Mesterházy Attila pártelnök javaslatára úgy döntött, hogy a szocialisták folytatják a tárgyalásokat a Bajnai Gordon vezette Együtt–PM szövetséggel. Az elnökség arra is felhatalmazást adott, hogy a szocialisták kezdjenek tárgyalásokat a demokratikus ellenzék többi pártjával az együttműködésről.
Mint ismert, Bajnai a választási körzetek felosztását egyeztető tárgyalások során azzal az ötlettel állt elő, hogy a két szóba jöhető jelölt, vagyis ő és Mesterházy is egyszerre tartson egy rövid, körülbelül kéthetes kampányt, amelynek lezárultával közvélemény-kutató cégek vizsgálatai alapján döntsék el, hogy ki lesz a jelölt. Erre licitált rá Mesterházy – aki ultimátumként értékelte Bajnai felvetését – azzal, hogy Magyarország történetében először tartsanak előválasztásokat a 106 érintett választókerületben a miniszterelnök-jelölt személyéről.
Az MNO által az előválasztási ügyben kifaggatott politológusok véleményéért ide kattintson!
„A mai nap bebizonyította, hogy Bajnai Gordonban és Mesterházy Attilában egy közös van: csak a személyes érdekeiket nézik. Ez történt a múltban is, amikor Gyurcsány Ferenccel együtt tették tönkre az országot. Akkor sem azért szavazták le őket, mert baloldaliak, hanem azért, mert az ország érdekei helyett csak a személyes érdekeiket nézték. Úgy tűnik, nem tanultak semmit” – írta közleményében a nagyobbik kormánypárt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a csütörtöki „MSZP–Együtt–PM-paktum” is egyértelművé tette, hogy még saját sorait sem tudja rendezni a baloldal. A KDNP közölte: az egyéni ambíciók ismét felülírták a tisztességes baloldali szavazók képviseletének optimális lehetőségét. „Miért gondolja Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, hogy ha „régi jó haverokként” is képtelenek megállapodni egymással, akkor egyáltalán boldogulnának Magyarország vezetésével?” – tette fel a kérdést a KDNP.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!