Kiemelt figyelem övezi minden parlamenti szezonkezdet előtt a Fidesz- és a KDNP-frakciók kihelyezett ülését, amelyen gyakorlatilag a következő fél éves időszak politikai döntéseit készítik elő. Milyen témákkal foglalkoznak a holnap kezdődő és három napon át tartó visegrádi tanácskozáson?
– A rezsicsökkentés folytatása és a kisgyerekes családok támogatásának bővítése szerepel elsődlegesen a frakcióülés napirendjén. Nyilván beszélünk majd másról is, például a devizahiteleseket érintő kormányzati programokról, de ezzel kapcsolatban egészen biztosan nem születik még döntés. A másik két témáról azonban konkrét döntéseket szeretnénk hozni.
– Egy tavaszi interjúban elárulta nekünk, hogy a kormánypártok ősszel folytatni kívánják a rezsicsökkentést. Mikor kerülhet erre sor, milyen mértékű lesz, és milyen kört érint?
– Az újabb rezsicsökkentés a villamos energia, a gáz és a távfűtés árát érinti. A frakciónak az volt a kérése, a kormány vizsgálja meg, lehetséges-e, hogy a tavaszi és az őszi rezsicsökkentés eredményeként a tavaly decemberihez képest legalább húsz százalékkal csökkenjen a rezsi. Tíz százalékot már megléptünk tavasszal, a többiről pedig most kell döntenünk. Az időpont még kérdéses, alapvetően két verzió lehetséges. Vagy a fűtési szezon előtt, vagy januártól csökkenhetnek újra az árak. Mindkettő mellett vannak érvek.
– Úgy tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök a nyár elején azt kérte, hogy október 15-től érvényesítsék a lakossági árakban az újabb csökkentéseket. Mi alapján döntenek a végleges időpontról?
– Sok szempontot kell figyelembe vennünk. Köztük például azt, hogy az újabb rezsicsökkentés jogi megvalósítása reálisan végigvihető-e a fűtési szezon kezdetéig, vagy januárra kell halasztani. A kormány ezt megvizsgálta, és tájékoztatást ad a frakciónak. De valóban, a két lehetséges időpont az ön által említett október 15-e, illetve az általam említett január 1-je.
– Mi a helyzet a víz és a csatorna, a szemétszállítás, a kéményseprés, a palackos gáz és a szippantás díjának esetleges további csökkentésével?
– A víz és a szemétszállítás díjai nagyjából annyival csökkentek, amennyivel ezek az infláció felett emelkedtek az utóbbi tíz évben. A víz és a szemétszállítás esetén tehát az emberek visszakapták azt, amennyivel többet kellett fizetniük a szocialista kormányok alatt. Sok helyen tíz százaléknál nagyobb mértékben is csökkent például a szemétszállítás díja. A polgármesterek várhatóan fel fogják vetni azt, hogy mindez hogyan érintette az önkormányzati cégeket. Arra kértem Németh Szilárdot, a rezsicsökkentését felelős munkacsoport vezetőjét, hogy Fónagy János államtitkárral együtt adjanak részletes tájékoztatást az eddig megvalósult lépésekről.