Bérházban fogták el az ároktői banda tagjait

Egy svájci bérház lakásában fogták el az ároktői banda házi őrizetből megszökött két tagját szerda kora este a helyi rendőrök.

PR
2013. 10. 10. 10:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Viktória szóvivő az elfogás körülményeiről még annyit közölt, hogy a két férfi nem tudott ellenállást tanúsítani. Azt, hogy miként menekültek el Magyarországról, még vizsgálja a rendőrség – tette hozzá.

Az ügyészség szerint a hattagú banda 2008–09-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant.

A rendőrség október 5-én délelőtt tette közzé, hogy éjjel megszökött a házi őrizetből a banda két tagja.

Az ORFK kommunikációs szolgálata október 9-én este honlapján közölte, hogy a 26 éves R. Henrik és az 51 éves id. R. Elemér elfogása érdekében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nemzetközi együttműködés lehetőségeit is igénybe vette. A Svájci Szövetségi Rendőrség célkörözési egysége Oftringenben fogta el a két férfit.

Gulyás Gergely fideszes képviselő október 9-én sajtótájékoztatón jelentette be, az ároktői banda ügye miatt pártja egyebek között azt kezdeményezi, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetében ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) kell intézkednie az ároktői banda múlt héten a házi őrizetből megszökött és Svájcban szerdán elfogott tagjainak kiadatása érdekében – derült ki tárca csütörtöki, az MTI megkeresésére elküldött, az európai és a nemzetközi elfogatóparancsra vonatkozó tájékoztatójából. Mint írták, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény alapján, ha egy külföldön tartózkodó ember ellen büntetőeljárást kell lefolytatni – akivel szemben kiadatásnak van helye –, a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsát ki, és az iratokat megküldi a miniszternek.

 

Az esetleges elfogásról az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjának kell tájékoztatnia a KIM nemzetközi büntetőjogi és strasbourgi bírósági képviseleti főosztályát, amely a kiadatásban központi hatóságként vesz részt. A tájékoztató szerint más eljárás érvényes, ha uniós tagállamban és más, ha az unión kívül fogják el a keresetteket. Az ároktói banda megszökött tagjait az unión kívül fogták el, így az európai kiadatási egyezmény alapján kiadatási kérelmet kell előterjesztenie az országnak. Az előterjesztésről a közigazgatásért és igazságügyért felelős miniszter dönt.


A kiadatási kérelmet – mellékletekkel, illetve megfelelő fordítással együtt – az elfogástól számított 18 napon belül meg kell küldeni az illetékes külföldi igazságügyi hatóságnak. Ezen határidő indokolt esetben negyven napra meghosszabbítható. A megkeresett igazságügyi hatóság döntésének meghozatalára nincsen megszabott határidő – olvasható a KIM tájékoztatásában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.