A főügyész szerint ilyen módszerekkel a hagyományos vádemeléseket akár az összes ügy 50 százaléka alá is lehet szorítani, és valóban csak azokban az ügyekben lefolytatni a rendes bírósági eljárást, ahol ezt a cselekmény súlya, az elkövető veszélyessége és az ügy bonyolultsága, bizonyítás nehézségei indokolják.
A Biszku-ügyről elmondta: már másfél évtizede is vizsgálták, de akkor nem láttak lehetőséget a büntetőjogi felelősségre vonásra. A mostani vádemelést részben egy új jogi megközelítés tette lehetővé, amely nemzetközi jogi egyezményeken alapul, és mintája az NDK egykori pártvezetőinek németországi elítélése. Ennek lényege, hogy a pártállam idején kiadott pártutasítás gyakorlatilag parancsnak tekinthető, és ha az alapján embereket öltek meg vagy bántalmaztak, akkor azért a parancs kiadója is büntetőjogi felelősséggel tartozik.
A Biszku- és a Csatáry-ügy – amelyben egy második világháború alatt zsidók emberekkel kegyetlenkedő rendőr ellen emeltek vádat – azt mutatja: nincs kettős mérce, a bűnt a törvényeknek megfelelően büntetésnek kell követnie, ha tehát az ügyészség álláspontja szerint bűncselekmény történt, és bizonyítható, hogy ki követte el, vádat kell emelni, hogy bíróság dönthessen a büntetőjogi felelősségről.
Az 1990-es évek második felében elkövetett és nemrég vádemeléssel bíróságra került Prisztás-, illetve Fenyő-gyilkosságra, továbbá a szintén másfél évtizede történt, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás nyomozására vonatkozó kérdésre a főügyész azt mondta: az úgynevezett „döglött ügyek” megoldásának kulcsa egyfelől a krimináltechnika gyors fejlődésében, másfelől az elkövetők, a tanúk közötti viszonyok idő múlásával bekövetkező változásában kereshető.
