A legfelső bírói fórum polgári kollégiuma december 16-án ült össze, hogy jogegységi tanácsként határozatot hozzon a devizahitelek ügyében, a bíróságokra kötelező döntés még aznap meg is született, és annak lényegét az ülés szünetében Wellmann György kollégiumvezető ismertette az újságírókkal a Kúria épületében. A jogegységi határozat rendelkező része kimondta többek között, hogy a devizahitel önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, és az adós viseli az árfolyamváltozás hatásait. A hétfőn közzétett teljes határozat indoklása kitér arra, hogy a devizahitelek elterjedésekor jogszabály nem határozta meg a devizaalapú kölcsön fogalmát, az arra vonatkozó szabályok a teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló 1997-es rendeletből voltak kiolvashatók. „A jogszabályok igen következetlen megnevezéseket használtak a konstrukció elnevezésére, és az egyes jogszabályok részben eltérő módon definiálták a devizaalapú kölcsönt.”
A bankok egyetlenegy szerződést sem köthettek volna, amellyel az árfolyamkockázatot az ügyfelekre terhelik a tőkepiaci törvény szabályainak betartása nélkül. A Kúriának ezért azt kellett volna vizsgálnia, a bankoknak joguk volt-e az ilyen kölcsönök szétterítésére – mondta a Magyar Nemzetnek Róna Péter közgazdász.
Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke úgy látja: jó erkölcsbe ütköznek a devizahitel-szerződések, maga a devizahitel pedig alkalmatlan termék, amely súlyos társadalmi, szociális és gazdasági tragédiához vezetett. Szerinte a hitelfelvevők akkor követték el a legnagyobb hibát, amikor megbíztak a bankrendszer tisztességében, az állam felelős magatartásában, és elhitték, hogy létezik pénzügyi fogyasztóvédelem. Mint mondta, a Kúria döntése után is maradt jogorvoslati lehetőség, és bízni kell a bíróságokban. Pozitívumként értékelte, hogy a pénzügyi felügyelet és a jegybank fúziójával erősödött a fogyasztóvédelem.
Az indoklás rögzíti, hogy „a devizaalapú kölcsön mögött – figyelemmel a pénzügyi intézményekre vonatkozó közjogi jellegű szabályokra – devizaforrás áll. Annak vizsgálata, hogy egy konkrét szerződés mögött van-e devizaforrás, lehetetlen és egyben szükségtelen is a perekben” – olvasható a határozatban. A határozat rögzíti, hogy az érvénytelenségi ok fennálltát mindig a szerződéskötés időpontjában kell vizsgálni. A szerződéskötés után bekövetkezett változásokat – így például az árfolyamnak az adósokra rendkívül kedvezőtlen változását – az érvénytelenségi okok vizsgálatakor nem lehet figyelembe venni. Az egész szerződés érvénytelenségéhez vezető okokat számba véve a határozat részletesen foglalkozik azzal, hogy önmagában a devizahiteles szerződés miért nem jogszabályba, illetve nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző, uzsorás, lehetetlen szolgáltatásra irányuló, valamint színlelt.
A devizahiteles szerződések megkötésekor nem létezett olyan jogszabály, amely tiltotta volna, hogy a tartozást devizában állapítsák meg. A megállapodásokból pedig automatikusan fakad, hogy az árfolyamváltozás előnyei és hátrányai egyaránt az adósnál jelentkeznek. A vizsgált szerződések megkötésekor nem létezett olyan jogszabály, amely általában vagy akár fogyasztók esetén tiltotta volna az árfolyamkockázat ilyen formában történő meghatározását vagy meghatározta volna az adós által viselendő kockázat felső határát. Ebből következően az, hogy az árfolyamváltozás kockázata az adóst terhelte, nem tette magát a konstrukciót jogszabályba ütközővé. A határozat kitér arra is, hogy nem általában a szerződéses konstrukció, hanem egyes konkrét szerződések, illetve azok egyes részletei ütköznek jogszabályba akkor, ha nem felelnek meg a hitelintézeti törvény egyes rendelkezéseinek, így például hiányzik belőlük a THM, a szerződéssel kapcsolatos összes költség, illetve azok a feltételek, körülmények, amelyek fennállása esetén a hiteldíj megváltoztatható.
Az indoklás szerint a devizahiteles szerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe, hiszen azért kötötték meg, mert az adós célja az volt, hogy a forint-kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre pedig úgy volt lehetőség, hogy devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, amely előre nem kiszámítható. Az ebből származó árfolyamkockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális érdekeinek megfelelően. A devizaalapú kölcsönszerződéseket megkötésükkor a társadalom nem ítélte el. A szerződéskötés után bekövetkezett, a fogyasztóra hátrányos változások pedig nem okozhatják a szerződés jó erkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.
A devizaalapú kölcsönszerződés, önmagában a szerződéses konstrukció miatt, uzsorás szerződésnek sem minősíthető, ugyanis az a szerződés uzsorás, amelynél a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki. A fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelenségének megítélésére vonatkozó rendelkezések részben uniós irányelvek átültetése folytán kerültek a magyar jogrendszerbe, és így alkalmazásuk az uniós szabályok értelmezését is igénylik. Ez pedig az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának a kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos eljárás ott zajlik.
A pénzintézetek tájékoztatási kötelezettsége kapcsán a határozat megállapítja, hogy annak 2005-től ki kellett terjednie az árfolyam változásának lehetőségére, és arra, hogy milyen hatása van a törlesztőrészletekre. A tájékoztatási kötelezettség azonban nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. A tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt a szerződés nem jogszabályba ütköző. De ha a fogyasztó nem kapott megfelelő tájékoztatást a szerződéses kockázatokról, ez – az uniós bíróság közeljövőben várható döntésétől is függően – felvetheti a tisztességtelenség kérdését. A téves vagy nem megfelelő tartalmú tájékoztatás, illetve a félrevezető tájékoztatás – bizonyítottság esetén – annak megállapításához is vezethet, hogy az adós a szerződés megkötésekor tévedésben volt, vagy a pénzügyi intézmény szándékosan megtévesztette.
A határozat szerint ha egy vizsgált szerződés valamilyen okból teljesen vagy részlegesen érvénytelen, a bíróságoknak különösen arra kell törekedniük, hogy kiküszöböljék az érvénytelenség okát és a szerződést érvényessé nyilvánítsák. A bíróság ilyen esetben a szerződés módosításával, kiegészítésével az érvénytelenségi ok folytán előállt érdeksérelmet küszöböli ki. A bíróságnak érvénytelen devizaalapú kölcsönszerződések esetében azért kell elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására törekednie, mert az esetek nagy részében ez a megoldás szolgálja mindkét szerződő fél, de főként az adósok érdekét, mivel a még fennálló tartozásuk más érvénytelenségi jogkövetkezmény alkalmazása esetén egy összegben azonnal esedékessé válna.
Részleges érvénytelenség esetén a bíróságoknak azt kell vizsgálniuk, hogy az érvénytelen rész nélkül a szerződés teljesíthető-e. Az érvénytelen szerződéses rendelkezéseket úgy kell tekinteni, mintha nem váltak volna a szerződés részévé; a tisztességtelen feltételek elhagyásával a szerződés változatlan formában továbbra is köti a feleket. A felek közötti elszámolásra az erre irányuló kereset, illetve viszontkereset esetén van lehetőség, ami azt jelenti, hogy az érvénytelen rendelkezések figyelmen kívül hagyásával újra kell számolni, hogy az adósnak mennyit kellett volna fizetnie és ténylegesen mennyit fizetett. Az Európai Unió Bírósága adhat iránymutatást abban a tisztességtelenség problémájával összefüggő kérdésben is, ahol a kétnemű árfolyam alkalmazásáról – a folyósításkor vételi, a törlesztésekkor eladási árfolyam – volt szó.
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel mikor felel meg az átláthatóság követelményének, a jogegységi tanács az Európai Bíróság döntése után fog határozni. A határozat kiemeli, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötést követően olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági-kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják, és súlyos aránytalanságokat okozhatnak. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé. A bíróság kivételes esetekben, csak egyedi jogviszonyokban módosíthatja a felek között létrejött szerződést. A társadalmi méretű, azonos hatású változásoknak a szerződések nagy tömegét hasonlóan érintő következményeit az egyes peres eljárások keretei között szinte lehetetlen kielégítő módon megoldani.
A nagyszámú jogvitát okozó társadalmi problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, figyelemmel annak időigényes és nem költséghatékony voltára, szemben a jogalkotási lehetőséggel, amely célszerű és legitim eszköze társadalmi problémák kezelésének. Ha a jogalkotó a szerződéseket a körülmények lényeges megváltozása miatt módosítja, mérlegelni tudja a felek érdekeit, és figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is – olvasható a Kúria jogegységi határozatának indoklásában.
