– A választások közeledtével mérleget készíthetünk az Orbán-kabinet elmúlt 3,5 éves kormányzásáról. Milyen filozófia mentén hozták meg a döntéseiket?
– A kormányzati filozófia eszménye egy erősödő és emelkedő Magyarország, amely végre elkezdheti a felzárkózást Európa fejlettebb részeihez. Nagyjából az 1867 utáni fejlődési irány XXI. századi változatát látom.
Három szakaszra lehet osztani a 2010 óta eltelt kormányzati periódust. Az első szakasz a korábbi nyolcéves balliberális kormányzásnak a kijavítása, a hibák helyrehozása volt. Ebbe beletartoztak azok a szimbolikus ügyek is, mint a kettős állampolgárság könnyített megszerzésének a biztosítása, vagy a 2006-os őszi események károsultjainak rehabilitációja.
A második szakasz a válságkezelésé volt, amelynek a célja a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés, valamint az ország finanszírozhatóságának a biztosítása volt. 2013-tól pedig elindult egy építkezési szakasz, amelyben a megváltoztatott intézményrendszer gyermekbetegségeinek a kijavítása dominált. Ami túl gyorsan lett elfogadva, azt korrigálták. Így például jelenleg is az oktatási- és az önkormányzati rendszer összehangolása zajlik, amelynek a kifutásához legalább még egy ciklusra még szükség van.
– Mik tekinthetőek a legnagyobb sikereknek, és milyen területeken maradtak adósak a kormányon lévő erők?
– A legnagyobb siker a kétharmados többség, az a lehetőség, hogy egy párt bénító koalíciós kényszerek nélkül valósíthassa meg a programját. A legfontosabb dolog az intézményrendszer átalakítása volt, mivel a rendszerváltás óta kiderült, hogy a korábbi szisztéma nem hatékony. Az, hogy az átalakított intézmények sikeresen működnek-e, majd csak a későbbi években lesz világos.
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése szintén komoly eredmény volt, mivel az előző kormányoknak 2004 óta nem sikerült leszorítani a költségvetés hiányát három százalék alá. A nemzeti összetartozás érzése is erősödött annak köszönhetően, hogy a szavazójog kiterjesztése révén a határon túli magyarok is a politikai nemzet részei lettek. Az életszínvonal javítása terén látványos eredmények nem születtek, mivel a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés, valamint az európai gazdasági válság újabb hulláma áldozatokat követelt a társadalom egészétől.
Most már egyébként látszanak ennek az első eredményei, mivel 2013-ban egyértelműen jobban élt az ország, mint 2012-ben. A jövőben is picivel könnyebb lehet az embereknek, akiknek egyelőre nem sikerült elmondani, hogy milyen megszorításokat úsztak meg azzal, hogy Magyarország azt az utat járta, amelynek révén sikerült elkerülni az IMF segítségét. A megélhetési gondok miatt egyesek természetesen a kormányt hibáztatják, de a tehermegosztás új rendje nagyban megkímélte a nyugdíjasokat és a közalkalmazottakat attól, hogy még nagyobb veszteségeket legyenek kénytelenek elkönyvelni.
– Valóban rendszerszintű változásokat hajtott végre a politikai intézményrendszerben a kétharmados többség?
– Alapvetően igen. Vannak olyanok, amelyek találkoztak a lakosság várakozásaival, ilyen a politikusi létszám és fizetések csökkentése. A stratégiai szektorokban az állam szerepe ismét erősebbé vált, mivel a liberális éjjeliőr állam helyett, egy szerepvállaló állam került a középpontba, amelynek az alrendszerekben is komoly következményei vannak. Például a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal azt szeretné elérni az állam, hogy a regionális különbségek csökkenjenek az oktatási rendszeren belül, és egyfajta esélykiegyenlítődés történjen.
A közigazgatáson belül egy emberközelibb és hatékonyabb szisztémát hoztak létre a kormányhivatalok, -ablakok és a járások felállítása révén. A gazdaságban a munkaalapú társadalom került az előtérbe, amit a „workfare state” elveként egyébként már Tony Blair, volt brit munkáspárti miniszterelnök is szorgalmazott. Termelés nélkül ugyanis nem lehet mit elosztani, a stratégiai megállapodások is a termelővállalatok szerepét segítették.
A nyugati elkötelezettségünket kiegészítette a keleti nyitás, ilyen kiterjedt párbeszédre korábban nem került sor a felemelkedő ázsiai országokkal. A kettő nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti.az első eredmények már látszanak, többek között, hogy Kína a turisztika területén stratégiai partnerként tekint hazánkra.
– Miért zúdult ekkora támadás a második Orbán-kormányra, ami még az Antall-, és az első Orbán-kormány elleni kirohanásokat is felülmúlta?
– Voltak nagyon erőteljes támadások a korábbi kabinetek ellen is. Most leginkább a magyar példa elterjedésétől tartottak, ugyanis Budapest nagyon sok érdeket sértett azzal, hogy nem ortodox módon kezelte a válságot, valamint, hogy az IMF-fel kapcsolatban a török utat választotta, és nem alkalmazta a korábbi megbukott recepteket.
Az unióban is ijedséget váltott ki, hogy mi lesz akkor, ha a többi kormány is a multik és a bankok adóztatására tér át. Ebben az esetben egyébként ezek a multicégek már messze nem lennének olyan nyereségek. A magyar kormány megfordította a bizonyítási eljárást Brüsszellel szemben is a vitatott jogszabályok kapcsán, mivel arra kérte az uniós és nemzetközi intézményeket, hogy mutassanak rá a konkrét kifogásokra. Ezeket a vitatott pontokat egyébként később módosította is a kabinet. Nem nagyon találtak fogást Orbánékon sem jogi, sem más eszközökkel.
Nyilván voltak törekvések a kormány megbuktatására, mivel annak intézkedéseinek a terjedésétől nagyon féltek. Egyes döntések, amelyeket meghozott az Orbán-kormány, más országokban is követőkre találtak. A bankadót emelték Szlovákiában, Angliában szóba került a rezsicsökkentés és a segélyért munka elvének bevezetése, és a magánnyugdíjpénztárakat is hasonlóan államosították Lengyelországban, mint itthon.
---- Ki nyerhet 2014-ben? ----
– Minek köszönheti a Fidesz–KDNP, hogy még most a legnépszerűbb párt, frakció Magyarországon, míg az ellenzék nem volt képes az áttörésre?
– A Fidesz erejének a fő oka, hogy a 2002 óta a mérsékelt jobbközép szavazókat egyesíteni tudta, és a kisebb jobboldali pártok felszívódtak. Természetesen ezt a tábort Orbán Viktor személye, és a korábban elmondott kormányzati politika tartja egyben. Másik ok, hogy nyolc év rossz baloldali kormányzás után Gyurcsány Ferenc miatt nagyon sokan elpártoltak a baloldaltól, a bukott miniszterelnök azt ígérte, hogy a szegények felemelése nem fog a középosztály zuhanásával együtt járni. Végül mindkét jelentős társadalmi csoportot elidegenítette magától és korábbi pártjától, és így a baloldal nagyon fontos voksokat vesztett, ami kiegészült azzal, hogy azokon a területeken, ahol a magyar-cigány együttélés konfliktusokkal terhelt, ott a Jobbik tört át.
A rezsicsökkentéssel és a devizahiteleseknek nyújtandó segítség körvonalazódásával óvatos optimizmus jellemzi a közvéleményt, a proteszt hangulat csökken, ami szintén nem kedvez az ellenzéknek. A korábbi mélyponthoz képest lassan növekszik a bizakodók száma, csökkent a kormányváltást követelők hangja. A baloldal töredezetté vált, ahol korábban csak két párt volt, míg most tíz körül van az induló pártok száma. Azt sem szavad elfelejteni, hogy a most különféle baloldali pártokban felbukkanó „régi-új” politikusok 2006-ban bizalmat szavaztak a Gyurcsány-kormánynak, vagy pedig annak intézményeiben vállaltak szerepet.
– Az ellenzéki erők valóban teljes mértékben értik az átalakított politikai rendszer kereteit, és képesek-e alkalmazkodni a megváltozott verseny feltételeihez?
– Formálisan értik, de mentálisan nem. Ez abból látszik, hogy a választási rendszer átalakítását elfogadták, ami jól bizonyít, hogy a Haza és Haladás Alapítvány egy 2012. augusztusi tanulmányában az új választójogi szisztéma mellett képzelt el kétharmadot a balliberális erőknek. Ismerik és értik az új intézmények működésének a logikáját, de annak filozófiájával nincsenek tisztában. Egyik nap elfogadják a kettős állampolgárságot, majd másnap élesen támadják.
A balliberális oldalnak egy teljesen más világképe van, de mintha a magyar valóság fölött lebegnének. Olyan szélsőséges nyugati példákat kérnek számon Magyarországon, ami talán Budapesten működik, de attól távolodva egyre kevésbé érthetőek. Olyan szinteken lebeg a magyar társadalmi valóság fölött a balliberális világkép, hogy az általuk fölvetett problémák alig érintik meg az egyszerű embereket. Ez látszik a baloldal támogatottságán is.
– Mennyiben lehet a 2010-es választásokhoz hasonlóan sorsfordító a 2014-es megmérettetés?
– Annyiban igen, hogy a mostani közvélemény-kutatások alapján eldőlni látszik a jövő évi választás. A baloldal úgy tűnik, egyfajta rezignációba esik, ami nem szabad, hogy elaltassa a jobboldali szavazókat, mivel hasonló helyzetben 2002-ben is nyerni tudott az MSZP. Az emberek nagy része elfordult a politikától, mivel az elmúlt 24 év alatt sem sikerült közelíteni az osztrák életszínvonalhoz, ráadásul ebben 12 évnyi baloldali kormányzás is benne van. Ez sem segíti egyébként az ő győzelmi esélyeiket.
– Megvalósul-e végül a balliberális értelmiség által vágyott nagy összefogás, és ha igen az vajon mennyire lesz képes hatékony kormányzati munkát végezni egy választási győzelmet követően?
– A baloldal fragmentálódott, ami nem csak személyi ellentétekben jelenik meg, hanem a programok szintjén is. Így például az egyik szereplő szeretne tandíjat, addig a másik nem, vagy az egyik alakulat megszüntetné a kettős állampolgárságot, addig a másik nem. Jól látszik, hogy a baloldali pártoknak eltérő stratégiája van, ami csak egymás kárára valósítható meg. Ahogy a baloldalnak az elmúlt években nem sikerült átvennie a kezdeményezést, elfoglalni az első helyet a közvélemény-kutatásokban – úgy, mintha egyre inkább a veszteség minimalizálására törekednek.
Valóban a választási törvény miatt szükség lenne egy nagy összefogásra, de a politikusok érdeke ettől eltérő. A választások előtt szerintem idővel Gyurcsány lesz az, aki nem lesz hajlandó lemondani a 106 egyéni jelöltjéről, mivel azok nélkül nagyon nehéz lesz elérni az ötszázalékos küszöböt. Az MSZP nem szívesen engedne a maga 75 jelöltjéből, míg Bajnaiék számára a 31 hellyel éppen hogy csak esélyt kaptak a 10 százalékos küszöb elérésére. Ameddig Gyurcsány egyedüliként követeli a legszélesebb összefogást, addig jó esélye van arra, hogy kannibalizálja a baloldali szavazókat. Februárban persze ettől még módosíthatják az MSZP–Együtt–PM paktumot, de ennek az esélye nem túl nagy.
– Mit remélhetünk egyébként egy újabb négyéves balliberális ciklustól?
– Nem lehet kizárni, hogy 2002-höz hasonlóan győz a baloldal. Most is elképzelhető, hogy találnak egy olyan személyt, akivel választást lehetne nyerni, majd Medgyessy Péterhez hasonlóan később meg lehet tőle szabadulni. Az első Orbán-kormány által nehezen létrehozott állami struktúrát 2002-t követően szétverték, privatizálták, így vélhetően 2014 után is erre számíthatnánk.
Sok szimbolikus lépést hoznának, amivel a jobboldali szavazótábort mozgósítanák, így például közterek átnevezésével, szobrok elmozdításával. Könnyen lehet, hogy gazdasági téren az IMF-es megoldások térnének vissza, amelynek a levét a nyugdíjasok és a közalkalmazottakat fizethetik meg, míg a bankok és multicégek lennének a nyertesek. A keleti nyitás első eredményei is veszélybe kerülhetnek, mivel a balliberális elit kritikátlanul viszonyul Brüsszelhez és Washingtonhoz, így ezt vélhetően a kormányzásuk alatt is érvényesítenék.
