Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: üzletemberként nem volt köze a politikához, és mindig tisztességesen, a törvényeket betartva járt el. A közszolgálati televízió Híradója szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet, hogy segítették-e őt és a cégét a pártállami időkben kiépített összeköttetései, illetve hogy miniszterelnöki pozíciója elősegíthette-e cégei gyarapodását. Erre a kérdésre azonban nem válaszolt, sőt a kérdés közben kiment a teremből.
A bukott miniszterelnökből és stábjából további érdekes reakciókat váltottak ki a vagyongyarapodását firtató kérdések. Ahelyett ugyanis, hogy válaszolna ezekre a kényelmetlen kérdésekre, videóra vették a kérdező újságírókat, amit „Így erőlködik Orbán médiája...” címmel a politikus Facebook-oldalára is elhelyeztek.
Ismert, az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor is hasonló módszereket kezdett el alkalmazni pénteken az újságírókkal szemben. Már nem járul hozzá, hogy felvétel készüljön róla, sőt a százmilliói rejtegetésébe belebukó volt MSZP-elnökhelyettes többször is az újságírókat fotózta pestszentlőrinci házánál, azt állítva, hogy a sajtó munkatársai zaklatják őt.
Gyurcsányék újra bojkottálják a köztévét
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke vasárnap levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához és a hírműsorok szerkesztőihez az m1 február 14-i esti Híradója miatt. Ebben bejelentették, hogy március 15-éig a párt rendezvényein a köztelevízió tudósítói nemkívánatosak, politikusai a televízió műsoraiban nem vesznek részt, kérdéseikre nem válaszolnak. Mint írják: vonatkozik ez Gyurcsány Ferenc szombati évértékelő rendezvényére is, amelyről a köztelevízió akkreditációját is visszavonták.
Gyurcsány tavaly novemberben, egy bajai videóval kapcsolatos kérdés miatt egyszer már tiltólistára tette a köztévét, de az akkori bojkottra tett ígéretét aztán hamar elfelejtette.
A DK elnöke a múlt év decemberében ismertetett tizenhat pontos programjában pedig a köztévé megszüntetését is felvetette.