Gyurcsányék minden fiatalnak hadat üzentek

2008-ban egyszer már megpróbálták bevezetni a tandíjat, és most is bevallottan erre készülnek – mondta Rétvári Bence.

VZ
2014. 02. 13. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rétvári Bence azt mondta, Gyurcsány Ferenc, a baloldali összeborulás „valódi szellemi vezére” egy, a napokban tartott fórumán beszélt arról, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatókra nagyobb részt kell helyezni a finanszírozásból, a felsőoktatás fejlesztése érdekében pedig a hallgatókat mint forrásteremtőket kell bevonni.

Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc ismét tandíjat akar bevezetni a felsőoktatásban – mondta Rétvári Bence. Hozzátette, az ellenzék célja, hogy mindenki fizessen a felsőoktatási tanulmányokért, mivel szerintük az ebből remélt többletforrásból megmaradhat az egyetemek fizetőképessége.

„Minden fiatallal szemben ez hadüzenet az Összefogás részéről, hadüzenet, hogy elvennék az ingyenes tanulás lehetőségét” – fogalmazott az államtitkár. Rétvári Bence szerint az ellenzéki tömörülés a tanulást továbbra is csak azoknak nyújtaná lehetőségként, akik ezt családilag is meg tudnák engedni maguknak.

A gazdagok számára könnyebb lenne a felsőoktatás, a szegényebb körülmények között élők számára azonban riasztó lenne a tandíj bevezetése – mondta az államtitkár. Rétvári Bence hangsúlyozta, Gyurcsány Ferencnek nem a mostani az első próbálkozása, egyszer be is vezette a tandíjat, ezt azonban a 2008-as szociális népszavazással – a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal együtt – eltörölték.

Gyurcsány Ferenc semmilyen hibájából nem tanult – fogalmazott Rétvári Bence –, semmi miatt nem kért elnézést, és ahogy elmondta, semmit nem csinálna másképp, ezzel őszintén elmondta, hogy valóban tandíjat vezetne be. Az államtitkár hozzátette, a tandíj minden fiatal számára a jövő építésében lenne akadály, de „ismerjük Gyurcsány Ferenc üzenetét a fiataloknak, el lehet innen menni ( ), nem muszáj mindenkinek egyetemre járnia”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.