Biszku továbbra sem vall

A forradalom utáni kommunista megtorlások kulcsfigurája nem tett vallomást, és konzekvensen ellenforradalomnak nevezte 1956-ot.

Az állampárt által a forradalom után a karhatalom irányítására létrehozott katonai bizottság jegyzőkönyveinek ismertetése során elhangzott, hogy a karhatalom kivezénylését írásban kellett kérni a cél megjelölésével. A karhatalom egésze felett a Honvédelmi Minisztérium rendelkezett. A fegyverhasználat szabályai közé tartozott, hogy célja a zavargások megszüntetése, a rend helyreállítása, felszólításnak kellett megelőznie, ám ha már szükségesnek bizonyult, akkor a tömeggel nem lehetett alkudozni.

A történelmi dokumentumok ismertetése során idéztek Kádár Jánostól is, aki 1956 novemberében arról beszélt: „minden bevetett szovjet egységgel erősebbek leszünk katonailag, és gyengébbek politikailag”, továbbá hogy fontos a forradalmi – más néven karhatalmi – ezredek felállítása, mert a helyzetet konszolidálni kell, de magyar erőkkel, és a szovjet csapatokat előbb-utóbb ki kell vonni.

A dokumentumok szerint Biszku Béla a forradalom utáni napokban a pártvezetés tanácskozásain arról beszélt: „illúzió, hogy politikai eszközökkel meg lehetett volna oldani a helyzetet,  [ ] karhatalmi fellépés nélkül nem lehet kezelni az ellenforradalmi nyomást”.

Az idős vádlott a keddi tárgyaláson – az iratismertetés során – kérte a bírót, tagoltabban beszéljen, hogy megértse a szöveget. A nap folyamán a bíróság gondoskodott arról, hogy a vádlott fejhallgatón kövesse a tárgyalást.

Az ügyészség szerint az 1956-os forradalom leverése után Biszku tagja volt a november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt központi, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, amely létrehozta és irányította az úgynevezett karhatalmat. A vád szerint a karhatalom a forradalom leverése után részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport volt.

A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál lezajlott vörös zászlós tüntetéskor hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan, köztük nők, gyerekek, egyikük csupán tíz éves volt.

Az ügyészség szerint Biszku Béla azért nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében, mert a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást. A vádbeli cselekmények az ügyészség szerint háborús bűntettet valósítanak meg, továbbá azt is Biszku terhére rója az ügyészség, hogy egy 2010-es interjúban tagadta a kommunista rendszer által elkövetett népirtás tényét. A büntetőper egy hét múlva bizonyítással folytatódik.

„Lelkiismeretemmel nem tudnék elszámolni, ha nem tiltakoznék” – kezdte írását Illés Mátyás, a Galamus.hu szerzője, aki állítása szerint az állampárti belügyminiszter szomszédja volt.

„A környék lakói tisztelték, szerették a szerény, emberbarát, családjáért élő és politikai meggyőződéséért a konfrontációt is vállaló embert” – méltatja írásában Illés a megtorlások háborús bűntettel vádolt kulcsemberét. Az egykori belügyminiszter érdemei közé sorolta, hogy a forradalom idején még kerületi párttitkárként tankokat szerzett, és azokkal „védte” a 13. kerületet és lakóit, így „megmentve” őket a „forradalmároknak nem nevezhetőktől”, akik másokat a szerző szerint „brutálisan meggyilkoltak”.

Illés írásában emellett azt is állítja, hogy Biszku csak utólag értesült a forradalom leverése után a tüntetőkre leadott, számos halálos áldozattal járó sortüzekről. Ezzel szemben ismert, hogy a budapesti és salgótarjáni mészárlásokat az állampárti karhatalom hajtotta végre, amelynek vezetőségét közvetlenül irányította az MSZMP központi, irányító és döntéshozó testülete, az Ideiglenes Intéző Bizottság, amelynek Biszku is tagja volt.

A Galamus.hu szerzője szerint Biszku egész életében „elítélte a törvénytelenséget”, és „belügyminiszterként sem avatkozott be a letartóztatottak ügyeibe. Mentette azokat, akiket ártatlanul tartóztattak le.” Mint ismert, korabeli dokumentumokból kiderül, Biszku személyesen járt közben, hogy minél keményebb büntetést rójanak ki a forradalmárokra, és jelentés szól arról, hogy a volt belügyér sok megtorló ítéletet túl enyhének tartott, volt, hogy emiatt bírákat cseréltek le, illetve részesítettek megrovásban.

„A felelősségre vonással elkéstek!” – szögezi le írása végén Illés, hozzátéve: „A bosszúállás a gyengék fegyvere!”