Arról is szólt, hogy bővítették, komfortosították a hajléktalanszállásokat, kórházat létesítettek a hajléktalanok számára, gondoskodtak a védelmükről és a foglalkoztatásukról.
„A szerencsétleneken segíteni kell”, a városban pedig rendnek kell lennie – fogalmazott a főpolgármester.
Szerinte eltűntek a főváros és a kerületek közötti viták is, és soha ne volt olyan jó az együttműködés a főváros és a kormány között, mint korábban. Például közösen 20 fővárosi nagyprojektet készítenek elő – mondta Tarlós István.
Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a körzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltje a fórumon azt mondta, hogy a kerület korábbi szocialista vezetése üresen hagyta ott 2010-ben az önkormányzat kasszáját.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben 4 milliárdos folyó fizetési mérleghiányt „takarítottak el” a kerületben, most pedig költségvetési többletet produkált az önkormányzat, és gyarapodik Csepel vagyona. Most először Csepel érezheti azt is, hogy a főváros része – mondta Németh Szilárd.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!