A Magyar Nemzet 2013 áprilisában számolt be arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011–2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány. Bajnai Gordonékat Amerikából támogatták a legbőkezűbben, a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress az adományok több mint felét adta. A bőkezű adakozók közé tartozott Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter is.
Amerikai segítséget kapott a kormányellenes fellépéseiről hírhedtté vált Hallgatói Hálózat (HaHa) is. Az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A lap leleplező cikkében nyilvánosságra került „amerikai segítséget” a szervezet korábban a Klubrádiónak adott nyilatkozatában elismerte, ugyanakkor megszólaló aktivistájuk akkor azt hangsúlyozta: a segítség elfogadása ellenére szó sincs politikai befolyásról. Ennek ellenére a Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette, hogy a szélsőbalos gondolkodó radikális módszereit alkalmazó amerikai szakemberek által felkészített aktivisták igenis politikai megállapodás végett ültek asztalhoz a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014-gyel.
A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!