Orbán Viktort abban is megerősítette az előző napi voksolás – mondta –, hogy a jóléti társadalmak valószínűleg azért rendülhettek meg Európában, mert kiderült, a jólét nem alapja semminek sem, legfeljebb és jó esetben a következménye, méghozzá a munkának.
Úgy látja, az emberek újból igent mondtak arra a politikára is, amely középpontba állítja és támogatja a családokat, így a következő időszak egyik legfontosabb feladatának annak elkerülését tartja, hogy a munkahely és a család közötti választás csapdájába essenek az emberek.
Felszólalásában kijelentette továbbá, hogy a Fidesz–KDNP és a kabinet ahogyan eddig, úgy ezután is a háromharmadot fogja szolgálni, és meghallja azok hangját is, akik a vasárnapi önkormányzati választáson nem a kormánypártokra szavaztak.
Orbán Viktor végül arra kérte a képviselőket, hogy az elkövetkező három és fél évben használják ki a mostani „kegyelmi pillanatot”, és erősítsék az egységet, az összefogást az országban.
Rogán Antal a miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva azt mondta, a siker egyértelmű, a Fidesz–KDNP jelöltjeinek nagy többsége győzött: a megyei közgyűlések mindegyikében a Fidesz–KDNP végzett az első helyen, 23 megyei jogú város közül 20-ban a kormánypártok jelöltjei nyertek, a budapesti főpolgármesteri posztot Tarlós István nagy fölénnyel nyerte meg, míg a kerületek több mint kétharmadában szintén a Fidesz–KDNP jelöltjei győztek.
A kormánypárti frakcióvezető a rezsicsökkentéssel és a bankok elszámoltatásával indokolta, hogy a kormánypártok sikeresen szerepeltek a választáson, valamint elmondta, az ellenzéki pártok harmadszor kaptak intőt a választóktól idén.
Harrach Péter Orbán Viktor felszólalására reagálva többek között arról beszélt, hogy a szétesés – ami szervezeti probléma – mellett identitásválság is gyötri a baloldalt. A neoliberalizmus társadalmi modelljét képviselők ideológiai alapon állnak, a tabuk rendszerében gondolkodnak – sorolta a kereszténydemokrata politikus. „A radikális jobboldal” szerinte politikai tevékenységének csúcsára ért, néhány hellyel többet tudtak szerezni, de nem lesz könnyű megőrizni ezt a pozíciót a következő időszakban.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!