Belülről bírálják az MSZP-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A belvárosi szervezet szerint a szocialisták negyedvonalbeli politikusai ülnek a frakcióban.

Katona Mariann
2014. 11. 26. 4:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűkebb értelemben az V. kerületi jelöltek kapcsán azt kritizálják, hogy míg az Együtt-tag Juhász Péter országgyűlési jelöltségére készültek, majd a sajtóból tudták meg, hogy végül a Demokratikus Koalíció (DK) tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs fog indulni. Az önkormányzati választáson pedig központi arculat és támogatás nélkül magukra maradtak, ráadásul újra nem az MSZP, hanem az Együtt adta a polgármesterjelöltet. Az együttes és DK-s önkormányzati képviselőjelöltek zömét alkalmatlannak nevezték.

Összegzésük szerint „belső ügyeit tekintve az MSZP 2014-ben következmények nélküli párttá vált”. A belvárosi szocialisták szerint ezért a decemberi pártértekezleten tisztázni kell: hogyan maradhatott el a tisztújítás ellenére a politikai felelősök megnevezése.

Megválaszolásra vár szerintük, hogy a budapesti és az országos vezetés Bokros főpolgármesteri jelölése kapcsán hogyan keveredhetett nyílt vitába, és miként köthetett a budapesti elnökség az „MSZP elveivel, eszméivel ellentétes szövetséget”. A belvárosi MSZP szerint a választópolgárok szemében az MSZP-nek évek óta nincs identitása, és meg kell határozni, hogy mitől baloldali, mitől szociáldemokrata, kivel szolidáris. Véleményük szerint a szövetségesekkel kötött megállapodást is értékelni kell, hiszen az Együtt–PM megbukott a koordinált indulással és a főpolgármester-jelölttel, a DK pedig – tapasztalataik szerint – nem tárgyalt őszintén. Úgy vélik, egy, az „MSZP bázisán újraszerveződő pártnak helye van a magyar politikai életben, ehhez azonban ki kell szállni a hatalomtechnika mókuskerekéből, szakítani kell a sivársággal és az egzisztenciális függés rendszerével”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.