Rogán: Goodfriendnek van lehetősége igazát bizonyítani

Van jogi lehetőség arra, hogy Goodfriend bíróság előtt bizonyítson – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

TK
2014. 12. 08. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette, a diplomatának nyilvánvalóan kötelessége jelezni az őt delegáló ország kormányának, hogy személyével kapcsolatban milyen helyzet merült fel a fogadó országban, de a döntés joga a küldő államé.

Orbán Balázs megjegyezte, a diplomáciai mentességről való lemondás „nem annyira ritka, mint gondolnánk”, de elsősorban közrendi cselekmények – például ittas vezetés, közlekedési szabályok megsértése – esetében gyakoribb. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az ominózus magyarországi, a beutazási tilalommal kapcsolatos ügyben ez „nyilván politikai mérlegelés kérdése az Egyesült Államok részéről”.

Orbán Viktor és Rogán Antal nyilatkozatára reagálva a Klubrádió megszólaltatta Valki László nemzetközi jogászt, aki az ügy egy másik aspektusát magyarázta el: azt, hogy milyen jogi lehetőség áll Vida Ildikó előtt. „Csak akkor perelhet a NAV elnöke, ha hivatalosan is megtagadják tőle a beutazást, és akkor sem az ügyvivő, hanem az amerikai kormány ellen lehet jogi lépéseket tenni – nyilatkozta. – Magyarországon nem indítható per külföldi diplomata, így André Goodfriend ellen sem.”

André Goodfriend rendkívül röviden véleményezte a hétfőn történteket – szokásához híven a Twitteren. „Az Egyesült Államok és Magyarország között kiváló a jogi együttműködés, beleértve a kölcsönös jogsegélyegyezményt” – zárta rövidre az ideiglenes amerikai ügyvivő.

Erre reagálva az M1 Híradónak a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt közölte: Polt Péter legfőbb ügyész már október 27-én jogsegélykérelemmel fordult a magyarok ellen elrendelt amerikai beutazási tilalom miatt az amerikai igazságügyi miniszterhez egy 2008-as egyezmény alapján.

Fazekas Géza emlékeztetett: Polt Péter – mivel nem folyamatban lévő büntetőügyről van szó – azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy jogsegély formájában szolgáltasson adatokat Magyarországnak. Erről a legfőbb ügyész levélben is tájékoztatta André Goodfriendet – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.