Az elmúlt hónapban szinte az egész magyar sajtót végigjárta Illés Zoltán, hogy elmondja, szerinte a magyar kormánynak valójában nem számít a környezetvédelem. De ha így gondolja, miért dolgozott ebben a kormányban négy évig? És miért ment neki a kabinet akaratának a paksi bővítés kapcsán? Többek között erről is kérdeztük a Fidesz–KDNP szakpolitikusát, volt környezetügyért felelős államtitkárt.
– Tizenkétmilliárd euró. Ez az összeg Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója után hangzott el először a paksi bővítés költségeként. A Gazprom vezetője azt is közölte, hogy a beruházás előkészítése megnyugtató ütemben halad. Ön is megnyugodott?
– Egyáltalán nem. Bizonyára helyes stratégia ápolni a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokat, de én a magam részéről biztosan nem atomerőművet vettem volna tőlük. Már csak azért sem, mert a paksi szakemberek szerint az oroszok olyan atomerőművet adnak el nekünk, amely nem felel meg az európai uniós előírásoknak.
– A Roszatom ugyanilyen erőművet épít Finnországnak. Ezek szerint az sem felel meg az Európai Unió elvárásainak?
– Jó, hogy pont Finnországot említi. Éppen az ott épülő atomerőmű terveit nem fogadta el az Európai Unió, ezért a finn parlamentben egy újabb döntést kellett hozni a költségek növeléséről. A paksi szakemberek azt mondják, a valós költség nagyobb lesz Magyarországon is, hogy a beruházás elfogadható legyen az uniónak. A szakértők szerint egy olyan zárt, a sugárzást az üzemen belül tartó biztonsági rendszert kell majd megterveztetni és megépíteni az erőműhöz, amely további négymilliárd euróba is kerülhet. És ekkor még nem számolunk azzal, hogy a Paks II. nevű létesítmény a tervek szerint 2030 körül indulhat el, de a jelenlegi erőművet akkor még nem zárják be. Ez azt jelenti, hogy legalább öt évig mintegy 4000 megawattnyi áramot állítunk elő, miközben erre nálunk nincs szükség.
– Az olcsó áramra bizonyára nagy a kereslet külföldön is. Miért ne tudnánk eladni a fölösleget?
– Nyugat-Európához egyelőre nincs kiépítve az ehhez szükséges hálózat, és ott kilowattóránként két-három forinttal olcsóbban lehet áramot vásárolni, mint Pakson, miközben nyugaton is felesleges áramtermelő kapacitások vannak. El lehet tehát adni az áramot Kelet-Európába vagy Délkelet-Európába, de ott meg a fizetőképes kereslettel vannak gondok. Ha pedig messzire szállítanánk az elektromos energiát, a hálózati veszteség olyan mértékűvé válik, hogy nem éri meg ezzel kereskedni.
– A Pakson megtermelt áramot nem lehet tárolni, hogy majd később eladhassuk, vagy itthon használjuk fel?
– Már régóta vannak olyan tervek, hogy Boszniában, a hegyekben nagy tározós erőműveket létesítsenek, amelyek erre alkalmasak. Elképzelhető az is, hogy a Siemens által gyártott óriás, emeletes ház méretű akkumulátorállomásokban tárolják a fölösleges áramot. Volt elképzelés egy tízezer autóból álló elektromos járműflotta létrehozására is, ezek azonban mind milliárdos költséggel járnak. Ha pedig beleszámoljuk a beruházásba a havária esetére szükséges, valós biztosítás költségeit is, láthatjuk: a tényleges költségek legalább hat-hét milliárd euróval többek az említett 12 milliárdnál. Ez olyan irreális költségeket ró majd az államra, hogy szerintem a cél nem is az áramellátás, meg a rezsicsökkentés.
– Hát akkor mi lenne a cél? Ön szerint is egy nagypolitikai játszma része az orosz atomerőmű- szerződés?
– Az biztos, hogy Oroszország részéről főként stratégiai kérdés az erőmű megépítése. Felmerülhet például, hogy a tízmilliárd eurós hitel fedezete maga a paksi erőmű, vagyis még ki se fizettük a tartozásunkat, még fel sem épült a következő blokk, az orosz fél már birtokon belül lehet. Ráadásul, ha orosz atomerőművet veszünk, akkor orosz fűtőelemeket is veszünk, és ez teljes függőséget fog jelenteni a következő évtizedekben. A beruházás előkészítése ráadásul több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat. Addig pedig több választás is lesz Magyarországon. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Paks II. meg sem épül.
– Ennek a véleményének köszönhető, hogy végül el kellett hagynia az államtitkári pozíciót?
– Nyilván az is közrejátszott ebben, hogy nem szavaztam meg a paksi bővítést. A kormány szerintem ettől függetlenül is olyan politikát folytat, amelyben nem számít a környezetvédelem. Azóta megszüntették az önálló környezetügyi államtitkárságot, az önálló Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséget, a Nemzeti Környezetügyi Intézetet, a kormánymegbízottakhoz helyezik a felügyelőségeket.
– Ön évekig államtitkárként felügyelhette a környezetvédelmet. Ha valóban ennyire lesújtó a helyzet, akkor ön nem felelős ezért? Miért hagyta, hogy ezek a folyamatok elinduljanak?
– Nem hagytam, ezért nem vagyok most államtitkár. Ki örül annak, ha felelős vezetőként elveszik tőle a környezetvédelemre és a természetvédelemre szánt európai uniós fejlesztési pénzeket? Ugyanígy elvették a megújuló energia ügyét és a vízügyet is tőlünk. Az egyiket vélhetőleg azért, mert már akkor atomerőműben gondolkodott a kormány, a másikat pedig részben azért, mert mintegy 300-400 milliárd forintot lehetett elkölteni az árvízvédelmi beruházásokra.
– Amikor ezeket a területeket elvették öntől, felállhatott volna, de mégis maradt.
– Maradtam, mert még így is sikerült eredményeket elérni, és a jó ügyet szolgálni azokkal szemben, akiket csak a pénz érdekelt. A négyéves államtitkárságom legnagyobb felismerése az volt, hogy száz ügyből kilencvenöt esetében van kompromisszum. Az esetek többségében megtaláltuk az olyan megoldásokat, amely a gazdasági érdekeknek és a környezetvédelmi szempontoknak is megfelelt.
– Tudna mondani példát is?
– Több ilyen kompromisszumot sikerült kötni az útépítéseknél. Amikor például a Győr és Szombathely közötti út épült, a tervező egy hidat úgy tervezett meg, hogy annak mindkét vége Natura 2000 védett terület volt. Sikerült elérnünk, hogy a hidat máshova építsék annak ellenére, hogy hosszabb lett és drágább. A gazdasági szakemberek elfogadták, hogy ezzel a kivitelező és az állam is jobban jár, hiszen európai uniós forrásból gazdálkodnak. Ráadásul nem kellett az Európai Unió kötelezettségszegési eljárásától tartani.
– Ha már a védett területeknél tartunk. A nemzeti parkok kezeléséből 50 ezer hektárnyi területet átadnának a Nemzeti Földalapnak. A zöldek ebből arra a következtetésre jutottak, hogy hosszú távon a nemzeti parki igazgatás szétverését tervezik. Nem túlzás ez?
– A nemzeti parkok kezelésében található területek átadása a földalapnak egy népszerűségnövelő intézkedés. Akik ugyanis elnyerik a földbérleti lehetőséget, automatikusan hozzájutnak az európai uniós földalapú támogatáshoz. Ha meg is akarják műveltetni ezeket a területeket, akkor sok esetben ezt majd nem tehetik a védettség miatt. Ezért feltételezhető, hogy meg kívánják majd szüntetni a nemzeti parki hálózatot, amely megköveteli a természet védelmét a bérbe adott földeken. Ebből még óriási botrányok lehetnek, hiszen az Európai Unió kilátásba helyezte, hogy ha a Natura 2000 védettségű területekhez nyúlunk, súlyos büntetések és kötelezettségszegési eljárások várnak ránk.
