– Hát, mindenhol ott vannak, osztogatják az almát és a tollat. Sok ez már, tavaly is sok volt az a három választás, belefásultam – így panaszkodik az idős taxis, aki a régi, szocreál avantgárd díszítésű művelődési házhoz visz. Elég is annyit mondani neki, hogy Dimitrov-művház. Kiszállásunk előtt még megjegyzi, hogy ő napközben úgy látta: sokan voltak szavazni, valahol még sorban is álltak. A művelődési központnál is nagy a tumultus, de itt nem a szavazók, hanem az újságírók, fotósok és az operatőrök állnak sorfalat: itt fog szavazni Kész Zoltán.
A baloldal által támogatott angoltanár pedig jön, szavaz, és már rohanna is el, futtában veti oda felénk, hogy egyébként hol lesz az eredményvárója. Pár kérdésre azonban válaszol, megtudjuk például, hogy a továbbiakban nem kampányol a nap folyamán, hanem sétálgat majd. Később azonban módosított a tervén, szendvicset vitt a delegáltjainak például.
Pár perc múlva már Némedi Lajost várjuk egy kollégiumban, a kormánypárti jelölt pedig széles mosollyal kérdi az újságíróktól, hogy mi ez a sokadalom itt? A voksolást alaposan dokumentálják a kollégák, majd Némedi kijön az épület elé nyilatkozni. Arról beszél, hogy több ezer emberrel találkozott a kampány alatt és hogy nagyon sok bátorítást kapott.
Nem beszél sokat, de sietnünk is kell: az LMP a város központjában ugyanis szinte teljes vezérkarával tart úgynevezett fogadóórát. Az ökopárt csúszásban van, aktivistáik rohamtempóban építik a zöld-fehér díszletet a mellékesen szürke és nem mellékesen teljesen kihalt sétálóutcára. Az újságírók nagyobb számban képviseltetik magukat, mint a választópolgárok, ezért Szél Bernadettnek még arra is marad ideje, hogy szóljon Schiffer Andrásnak, ugyan jöjjön már el a tér talán egyetlen Kész Zoltán-plakátja alól. „Így születnek a vicces címlapfotók”, magyarázza, utána pedig arról tanakodunk, hogy vajon miért hanyagolta el az országos jelentőségű időközi választás hajrájában a Fidesz az utcai mozgósítást.
Mielőtt meg tudnánk válaszolni a kérdést, már itt az újabb jelölt: a jobbikos Varga-Damm Andrea ugyan nem szavazott Veszprémben, de egy misét meglátogatott. A templomból kilépve, a sajtósokat meglátva úgy megilletődik, mintha születésnapi meglepetéspartit rittyentett volna neki a királynék városába rendelt zsurnalisztahad. A sokaságot látva több nyugdíjas hölgy méltatlankodik: „hát, már a templomot is felhasználják!” A jobbikos jelölt olyan erősen kezdi a nyilatkozatát, hogy mondandójának további része szinte elvész. „Azokért is imádkoztam, akik nem tiszta eszközökkel vettek részt ebben a szavazásban”, kezdi, majd később elárulja, hogy az 51-es szavazókörből jelezte az egyik radikális delegált, hogy csalásgyanús esemény történt.
Irány tehát Gyulafirátót és a művelődési ház. Belépünk a meglepően kis szavazókörbe, ahol az ősz hajú szavazatszámláló hölgyek olyan szorosan ülnek egymás mellett, hogy összeér a könyökük. Kérdéseinkre nem akarnak válaszolni, azt mondják nem akarnak bajt. Egymásra sem kell nézniük a közös álláspont kialakításához, olyan nagy az egyetértés. A jobbikos delegált azonban kötélnek áll, egy gondterhelt, fel-alá sétálással egybekötött telefonálás után a stábok elé áll, és szép, szabatos, lekerekített hivatalos mondatokkal elmondja a kockás füzet és a keresztrejtvény választási névjegyzékként történő felhasználásának esetét. (Vagyis hogy az egyik delegált listázta a megjelenteket, feltehetően azért, hogy a meg nem jelent párszimpatizánsokat mozgósítani lehessen.)
Visszatérünk Veszprémbe, ahol aztán jön az eső és vele együtt a csökkenő választási részvétel. Bemenekülünk a plázába, ahol nyoma sincs a szombati tollosztó Kész-seregnek. Sőt egy kávézóban és egy kínai büfében üldögélve kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy itt bizony semmi jele annak, hogy éppen országos jelentőségű választás zajlik. Álmos, esős délután egy vidéki megyeszékhelyen.
Pár órával később viszont pont a külvárosi Bárczi Gusztáv Általános Iskolában támad komoly nyüzsgés: itt fog szavazni Navracsics Tibor. A szavazókör elnöke kíméletlenül szigorú: betűre betartja a vonatkozó szabályokat, de azt megengedi, hogy az urnát megfordítsuk az optimális fotózás kedvéért. Pár perc múlva ide fut be az az információ, hogy a Népszabadság újságíróira ráhívták a rendőröket a kormánypárti aktivisták központjából. „Nyilván rendben voltak a papírjaik, ugye?” – válaszol az ezzel kapcsolatos kérdésre Navracsics, majd a hirtelen beállt, mély csendben az európai uniós biztos máris élőben nyilatkozik a helyi televíziónak.
Mire az urnazárásról szóló zsánerképek elkészülnek, jön az információ, hogy az eső ellenére valahogy csak negyven százalék fölé kúszott a részvételi arány. Ennek ismeretében mindenki elkönyveli Némedi Lajos győzelmét, és akkor kezdődik a szemöldök-húzogatás meg az állvakarás Kész Zoltán eredményvárójában, amikor a jobboldalinak elkönyvelt falvakból bejönnek az első eredmények, és azok bizony az angoltanár vezetéséről szólnak.
Aztán egyre hangosabban és gyakrabban tör föl éljenzés és kurjongatás a hátsó teremből, ahonnan pár perc múlva az arcukon egyre szélesebb vigyorral lépnek ki az egyre magasabb rangú szocialista politikusok. Végezetül, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a sajtótájékoztató köszönetnyilvánításba, ünneplésbe és üzengetésbe torkollik.
Minél kisebb pártról van szó, a nyilatkozó annál nagyobb tervekről beszél: Tóbiás József már látja az MSZP győzelmét a tapolcai időközin, a DK-s Varju László szeme előtt egyenesen a demokraták 2016-os, előre hozott választáson aratott diadala lebeg, a liberális Bősz Anett pedig új rendszerváltást vizionál.
Mire pedig az utolsó Kész-es szóviccek is elcsattannak, addigra az újságíróknak kikészített szendvicsek is elfogynak, és talán már a taxis hamburgere is lecsúszott.
