Sosem látott dokumentumok kerültek elő a szovjet csapatokról

A „Törvényes” megszállás című kötet az 1944–47 közötti évek magyarországi eseményeivel foglalkozik. Korábban nem ismert anyagokkal ismerkedhetünk meg.

2013-ban határozta el a Magyar Nemzeti Levéltár vezetősége egy olyan dokumentumkötet létrehozását, melynek tárgya a Magyarországot megszálló szovjet csapatok 1944 és 1947 közötti tevékenysége. Ennek keretében tárták fel és válogatták ki a korábban nem hozzáférhető levéltári dokumentumokat, melyek közül 221 került be a könyvbe.

– Az elkészült mű egyrészt egy klasszikus levéltári kiadványnak is tekinthető, másfelől viszont a téma és a problémakör okán jóval több annál. A korszak és a források jellegéből adódóan nem volt egyszerű feladat sem a kiválasztás, sem a feldolgozás, sem a jegyzetek elkészítése – emelte ki köszöntőjében Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a csütörtöki könyvbemutatón a nemzeti levéltárban. Hozzátette: szeretnék, ha lenne folytatása a munkának és tovább dolgozhatnának ennek az időszaknak a feltárásán. Kiemelte, hogy több mint húsz magyar levéltár anyagából áll össze a kötet.

A jövőben lépéseket tesznek abba az irányba, hogy az orosz levéltárakban őrzött dokumentumokat is fel tudják tárni. Ez persze nem csak a levéltárosokon múlik, de a főigazgató reméli, hogy lehetővé válik a magyar–orosz levéltári vegyes bizottság felélesztése.

– 1945 kitüntetett időpont az emberiség történetében – kezdte méltatását Romsics Ignác akadémikus, hozzáfűzve: divat minden későbbi rosszért az első világháborút hibáztatni, de szerinte ez egyoldalúság, hiszen a második világháború nagyon sok tekintetben felülmúlta azt. Magyarországon is kiemelten fontos ennek az időszaknak a kutatása, hiszen alig van olyan család, amelyet ne érintettek volna a háború borzalmai.

Romsics azt is felidézte, hogyan változott az 1945-ös események elnevezése: a kommunizmus évtizedeiben felszabadításnak, azt követően terjedt a megszállás, majd az utóbbi években Márai nyomán egy köztes megoldás kezdett megjelenni: a megszabadítás. „Hiszen az, amit az oroszok hoztak Magyarországra, csak nagyon nagy empátiával tekinthető felszabadításnak, objektíven nem” – tette hozzá. Emellett pedig kialakult a magyar népi bölcsességben az oroszok bejövetele elnevezés is.

A történész emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás előtt is adtak ki a korszakban született levéltári forrásokat, ám ha valaki a szovjetek számára kellemetlent is megemlített, akkor abból még a nyolcvanas évek elején is problémák származtak. Felidézte saját történetét is: az évtized közepén írtak egy ismeretterjesztő cikket a Történettudományi Intézetben, amelyben megemlítették a Molotov–Ribbentropp-paktumot, a szovjet követség rögvest tiltakozott.

A kötet szerkezetéről szólva a neves történész elmondta: abban a lakosságot ért atrocitások kapták a legnagyobb hangsúlyt. Hozzátette: a szovjet hadsereg sok okból nem fegyelmezett hadseregként, hanem a polgárokkal nagyon durván bánó katonaságként viselkedett. – Ahol gyorsan áthaladtak, kevesebb szenvedést okoztak, ahol lassabban, ott sokkal többet. Ugyanakkor, akik halálos veszélyben voltak, azok számára a megmenekülést jelentették a szovjet csapatok – tette hozzá. Romsics Ignác arra is felhívta a figyelmet, hogy attól jó egy történeti munka, ha az egyéni fájdalmakat, félelmeket, örömöket és boldogságokat képes együtt megjeleníteni és nem törekszik kizárólagosságra, ez a kötet is ilyen. Kiemelte: az elkészült munka fontos segítség a XX. századi magyar történelemmel foglalkozók számára.

Végül feltette a kérdést, hogy vajon tervezett volt-e a régió szovjetizálása, vagy csak a hidegháború következménye volt a folyamat? Szerinte Magyarország és Kelet-Európa befolyási övezetté tétele, egy esetleges támadást felfogó pufferzóna kialakítása már az I. világháborútól szándék volt – legyen szó az oroszokról vagy a szovjetekről. Ugyanakkor azt nem tudták, milyen mértékben tudják ezt a Nyugattal elfogadtatni, a tesztelési folyamat során derült ki, hogy ezt gyorsan vagy lassan lehet-e végrehajtani. 1945-ben a szovjetek még betartották a jaltai megállapodást, ’47-ben viszont már nem. Tehát maga a szovjetizáció ténye axiomatikus pontja volt a szovjet politikának, de az, hogy milyen mélységben tudják megcsinálni, menet közben derült ki, az Egyesült Államok válaszlépései alapján.