Paks-vita II.: lemondtunk hat évről?

A Paks-beruházás elkezdődött, a szakemberek nyilvános véleményütköztetése elmaradt – eddig. A II. felvonás most az MNO-n.

A megnyitása és felújítása óta eltelt utóbbi 3 évben alaposan rászolgál nevére a Párbeszéd Háza, a közelmúltban ez a jezsuita fenntartású intézmény adott otthont a „Paksról Mindenkinek” konferenciasorozatnak. A leendő (vagy már zajló?) paksi atomerőművi beruházásról igen kevés a konkrét, lényegi információ, a politikusok hangulatkeltő megnyilatkozása mellett pedig igen halkak a szakmai érvek. Ez indokolta a nemrégiben megalakult Egyetemközi Diákbizottság kezdeményezését, hogy egy négyrészes vitát tartson Paks-ügyben. Az MNO négyrészes cikksorozatban számol be arról, mire jutottak a vitasorozat szakmai résztvevői. A szakértők kifejezetten szakmai szempontból értékelik Magyarország történetének eddigi legköltségesebb vállalkozását. Második témánk: „Bombaüzlet vs. Gigaadósság”.

– Hivatalos számításokkal a kormányzat rendelkezik, nekem saját számaim vannak. Mielőtt belemennénk abba, hogy mennyibe kerül Paks II és az általa termelt energia, ki kell jelenteni, hogy kizárólag az orosz hitelkonstrukció által finanszírozható a beruházás úgy, hogy a megépülő két új paksi blokk kizárólag magyar – állami – tulajdonban maradhasson – vélekedik Hárfás Zsolt, az Atomenergiainfo.hu szakértője, aki szerint a Roszatom-beruházások nagy előnye manapság, hogy nem szoktak késni.

A finanszírozás részleteiről elmondta, az orosz–magyar megállapodás értelmében a legfeljebb 10 milliárd eurónyi hitelt és annak igen kedvező kamatait (3,95-4,95 százalék) 21 év alatt kell majd törleszteni. Témapartnere, Felsmann Balázs, a BCE Stratégiai és Nemzetközi Menedzsment Kutatóközpont vezetője is osztja ismereteit.

„Nélkülözhetetlen vs. felesleges”.

Nem vonták be a szakértőket a Pakssal kapcsolatos döntésekbe, illetve ennél jobb nagyprojektbe is fektethette volna az adófizetők sok milliárd forintját a kormányzat – ez volt a szintézise az első vitának Paks-ügyben, amit az Egyetemközi Diákbizottság a korábbi szakmai vitával kapcsolatos hiányérzete miatt hívott életre. A BME és az ELTE egy-egy professzora ült asztalhoz a témában.

– Ha így számolunk, a 60 éves üzemidőre számított termelési költség közel 17 forint per kilowattóra lesz, tartalmazva a leendő hulladékelhelyezést is – mondja a Hárfás, azt ugyanakkor elismeri, hogy hulladékelhelyezésről jelenleg legfeljebb tanulmányok szintjén tudunk, igaz, sok az ezzel kapcsolatos riogatás is: szerinte az eddigi legpesszimistább becslés is 1700 milliárd forintot mutat erre, miközben 60 filléres kilowattóránkénti plusz befizetéssel 60 év alatt 2000 milliárd forint takarítható meg csak erre a célra, de ennyire nem is volna szükség, csak 500-600 milliárdra.

2009-es számítások szerint a hálózatfejlesztés közbeni költsége ebben a 10 milliárdos nagyságrendben elhanyagolható szerinte. Ismert: a kormány is 15-17 forint per kilowattórás költséggel számol.

Hogy ez a 17-es szám a 60 év során végig ennyi marad-e, Hárfás azt mondja, az első 21 évben magasabb lesz (25-28 forint), de utána jön a beruházás „aranyvége”, amikor már csak az üzemeltetés, a karbantartás, a fűtőelemek és a hulladékkezelés költségét kell kitermelniük a blokkoknak, az utolsó 39 évben 9 forint lenne az a bizonyos 17. A hulladéktárolóról szólva arra is figyelmeztet, nem tudni, hogy 20 év múlva milyen technológia lesz hozzáférhető, jelenleg Boda mellett van olyan kőzet, ami megfelelhet atomszemét tárolására.

Felsmann Balázs mindazonáltal nagy bátorságnak tartja, hogy jelen helyzetben a hulladéklerakással kapcsolatban bárki számokat mer mondani. – Csak az elmúlt hónapban 600 és 1500 milliárd forint közötti összegek röpködtek. Rendkívül kevés is a referenciaprojekt, a hasunkra nézhetünk, amikor számot mondunk – vélekedik.

Szerinte, hogy mennyiért fog áramot termelni, az iménti számot 650 milliárdra becslő Aszódi Attila kormánybiztos számait idézve azt mondta, a kormány 30 forintnál is kicsit nagyobb számmal számol az első 21 évre. – Jelenleg 11 forint az import. A kérdés az, hogy látunk-e olyan tendenciát, ami 2025 végére azt jelzi, hogy az import energia elérési ára a háromszorosára változik. Mert ha nem látunk ilyet, nem tudjuk eladni ezt az áramot 30 forintért, és nem tudjuk kitermelni az adósságot sem. Az ilyen cégek csődbe szoktak menni, amelyek a működésüket sem termelik ki, éves szinten 90 milliárd forint fog hiányozni Paks költségvetéséből a jelenleg ismerhető számok alapján – tette hozzá, jelezve, hogy akármekkora luktömködést az EU nem fog megengedni.

A versenyképességről szólva viszont Hárfás Zsolt leszögezi, a nyugati típusú építési technológiák alapvetően 20 százalékkal drágábbak az orosznál, a finanszírozási hitelkamatok között is két és félszeres értékeket látunk a nyugati példákban. Hogy mi okozza ezt az igen nagy különbséget? Hárfás abban látja ennek kulcsát, hogy Oroszország rendelkezik a legtöbb atomerőmű-megrendeléssel, 9-et otthon építenek, 40-re pedig külföldi szerződés van, összesen 80-ra van kilátás – csak tavaly 100 milliárd dollárnyi volt a megrendelés mértéke –, s ezáltal tud olcsóbb lenni.

Felsmann Balázs kettő olyan projektet követ, ami a Roszatomé és nem a volt Szovjetunió területén van, a többit szerinte azért nem érdemes, mert nagyon távol van tőlünk.

– Törökország és Finnország áll orosz beruházás előtt. De ezek és Paks is nagyon különböző csomagok. Törökországban gyakorlatilag PPP-ben építkezik a Roszatom, adnak nekik a törökök földet, és minden kockázat és a tulajdonjog, valamint üzemeltetési felelősség az oroszoké. Amit a törökök tesznek, hogy az első két blokk által megrendelt áramra 70 százalékos átvételi garanciát adnak. A török adófizetők ebből nem érzékelnek semmit. A finnek sem gondolkodnak nagyon másképp, olcsó, hosszú, kiszámítható áram kell nekik. De egyharmad részt a Roszatom felel mindenért, kétharmad részt skandináv cégek, tehát együtt sírnak, együtt nevetnek. A magyar finanszírozási kockázat az adófizetők vállán van, mert államközi szerződés garantálja a hitel-visszafizetést, és akár beindul a Paks II, akár nem, 2026-ban meg kell kezdeni a törlesztést.

Hárfás szerint az orosz projektnek kivételes lehetősége, hogy a beruházás 40 százalékában magyar cégeket várnak beszállítóként, így a 12 milliárd eurós beruházásból akár 5 milliárd is magyar vállalkozásoknál landolhat, és az a cég, amely belép ebbe a beruházásba, akár a világ másik részébe is szállíthat termékeket, hisz az oroszoknak rengeteg a megrendelésük.

Hárfás amellett van, hogy 2025 körül, amikor üzembe áll a két új paksi blokk, a piacon eladható lesz a megtermelt áram, nem kell hozzá ártámogatás, míg például a megújulóhoz kell, hiába hozzák fel azt nagyon pozitív példaként a Paksot ellenző táborban. A támogatások nélkül például nem is lehetne építeni szél- vagy naperőművet, hisz nem lenne vállalkozó, aki egy soha meg nem térülő beruházásba fektet.

– 2013-ban volt egy naperőműves beruházás Sellyén, a következő gazdasági paraméterekkel: a beruházási költség 460 millió forint volt, ebből az EU adott 274 milliót. De még így, támogatva sem felel meg a beruházás annak, hogy 15 év alatt meg tudjon térülni, épp ezért az ott termelt energiát még 15 éven keresztül kötelező átvennie a villamosenergia-rendszerirányítónak, 32 forintért – figyelmeztet Hárfás.

Ugyanakkor noha igaz, hogy alacsonyan van a Pakssal most versenyképesen termelő erőművek áramára, de ez már csak 1-2 évig marad így, hiszen a környező országok erőműparkját is nemsoká újjá kell majd építeni. Szerinte a németek is rá fognak jönni, hogy aláássa a versenyképességet a megújuló energiaforrások túlzott támogatása.

Felsmann Balázs arra világít rá, hogy a megújuló energia és az atom menti beruházások egyaránt „fejnehezek”, tehát az elején igényelnek egy nagyobb beruházást, utána viszont már sokkal kevesebb erőforrás kell hozzájuk – míg a szenes erőművek átmenetet jelentenek, a gáz „üzemre” pedig nem igaz a fenti megállapítás.

Hárfás még arra is rámutat, hogy ma még energiaimportőrök vagyunk, de exportőrökké válunk, ha megépül Paks II, ráadásul mivel sorra esnek ki az elöregedő erőművek a rendszerből, 2030-ig 7300 megawattnyi új erőművi kapacitást kell létrehozni, ebből Paks pedig csak 2400 megawattnyi. Nem arról kell tehát szerinte beszélnünk, miért nem kell Paks II., hanem hogy a maradék kapacitás honnan jön létre, „energiaválság is felléphet Magyarországon”, vélekedik: az igazi függőséget az jelentené, ha nem lenne energiánk. Csendben pedig azt a kérdést is felteszi a kritizálóknak: a megújuló energia kötelező állami átvétele nem minősül-e tiltott állami támogatásnak?

Ha a jelenlegi paksi kapacitást nem az új blokkokkal, hanem megújulókkal akarnánk majdan fenntartani, Hárfás erre is rendelkezik számításokkal: naperőművekkel 14 400 megawatt beépített kapacitásra lenne szükség, ez 13 210 milliárd forint (40 milliárd euró), ebből 60 százaléknyi támogatást oda kell adni egyből a beruházóknak, akiknek ehhez egy bő balatonnyi területre is szükségük lenne. Ezen a pénzen pedig még nem vettünk tárolókapacitást, amihez vízerőműveket kell építeni, mert ez ugye a leghatékonyabb – mutat rá a szakember, aki szélerőművel is elvégezte a számítást, ez esetben 4000 milliárd forintra lenne szükség.

Felsmann elmondta emellett, Európában feles kihasználtsággal mennek az erőművek, de maguk a blokkok is tempósan avulnak el, így várható egy beruházási hullám a 2020-as években, amikor a most olcsón termelő erőművek kikerülnek a rendszerből. Ugyanakkor más gyorsan változó tényezők is vannak, mint mikor dollárban számolunk sok mindent és egy év alatt harmadával megváltozik az euró-dollár árfolyama.

Szerinte úgy kéne a gondolkodásunknak működnie, hogy feltesszük magunknak a kérdést, milyen komparatív előnyünk van. – Ha elhisszük, hogy tíz év múlva a napenergia kereskedelmileg már megtérülő, szerintem el lehet hinni, akkor gondoljunk bele, hogy a legrosszabban „benapozott” magyar város jobb, mint a legjobb német.

– Az IMF-től és az EU-tól a 2008-as kormány 14,3 milliárd euró hitelt vett fel. Az IMF felé 2013 augusztusában törlesztettünk mindent, az EU felé pedig jövőre véget ér minden tartozásos kötelezettségünk – fejtegeti Hárfás Balázs, hozzátéve, ebből a pénzből még csak nem is termelőkapacitás keletkezett, aminek GDP-növelő hatása lesz, s 5-10 ezer ember dolgozhat a beruházáson, rengetegen magyarok. Felsmann is azt mondja, a paksi valóban egy korrekt hitelnek számít, de figyelmeztet, szét kell nézni a hasonló atomkultúrájú, szomszédos országoknál, megéri-e nekik most egy atomerőművi bővítés – Csehország Temelín esetében nemet mondott, államkötvényt bocsát ki a mi hitelkamatunknál 3 százalékkal olcsóbban, „ez komparatív előny”.

Az oroszok tárgyalási kultúrájáról csak egy megjegyzést tett Felsmann: ha valami miatt nem kezdünk törleszteni, adott esetben, mert még nincs kész Paks, akkor az oroszok kinézhetnek maguknak egy-egy vagyonelemet

Összességében Felsmann nem szeretne „általában” érvelni az atomenergia mellett vagy ellen, viszont körül kellene járni, szükség volt-e Magyarországnak erre a döntésre, aminek eredményeképpen nem piacképes áron fogunk zsinóráramhoz jutni. Szerinte ez a döntési helyzet 2020-ban állna majd csak elő, hatévnyi potenciális tudásról lemondtunk ezért az ajánlatért. „Ehhez a folyóhoz még nem értünk oda, hogy átkeljünk rajta.”

– A gázerőművek viszont akár zsinórerőműként is beléphetnek majd, a Gazprom értékesítési problémákkal küszködik, mindazonáltal nem látszik a gázra túl nagy világpiaci kereslet, és az energiahatékonyságnak is kárát láthatja a gáz; de kompetitív energiahordozó, még ha hallani olyanról is, hogy a szén-dioxid-kibocsátási kvóta rendszerében nagyobb változás várható. Jelenleg nem látható, a következőkben hogyan alakul a gázfelhasználással kapcsolatos szabályozás – érzékelteti Felsmann, aki szerint egyáltalán nem is biztos, hogy bármilyen erőművet az államnak kell építenie, „nem a homokozóba kell belemásznia, hanem gereblyéznie kellene”.