Székhez kötözött gyerekek, felháborodott szülő, összetört óvónő

Szélsőséges nevelési módszerek vádja miatt bocsátottak el egy budapesti óvónőt, utánajártunk az esetnek, és meglepődtünk.

Az ügyről az óvoda vezetőjét is megkérdeztük, aki telefonon leszögezte, hogy a polgármester engedélye nélkül nem nyilatkozhat, bár saját elmondása szerint nem is értesítette a történtekről, és azt sem tartotta helyesnek, hogy egy szülő „kiszivárogtatta” a dolgot.

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere március 19-én még megdöbbenve értesült a több hete zajló kálváriáról, amiről eddig állítása szerint nem volt tudomása. Akkor levélben így nyilatkozott: „ polgármesterként és óvodás korú gyermek édesapjaként is elítélek minden olyan nevelési módszert, amely károsítja, veszélyezteti gyermekeink testi-lelki fejlődését. Természetesen alapos vizsgálatot fogok kérni a polgármesteri hivatal humán szolgáltatási Irodájától.” Néhány nap elteltével a polgármester ismét levélben, már egészen más hangvételű, visszafogottabb és védelmező tájékoztatást adott az MNO szerkesztőségének. Gajda Péter írásban közölte, a kispesti Gyöngykagyló Óvoda vezetője március 3-án tájékoztatta az illetékes hivatalt az óvodapedagógus azonnali elbocsátásáról és jegyzőkönyv igazolja, hogy a szülői panaszt követően azonnal behívták a dajkát és a másik óvónőt a helyzet tisztázása végett. Azt is leszögezi, hogy a dajkának, aki három éve dolgozik az intézményben, nem volt tudomása a történtekről, és soha nem tapasztalt agressziót, és miután a bepanaszolt óvónő részben elismerte a vádakat, azonnali hatállyal felmondtak az alkalmazottnak.

A továbbiakban Gajda Péter ellentmondásosan fogalmazott: „ a vezető asszony a jogszabálynak megfelelően járt el. Megtette az azonnali lépéseket a bizonyíthatóan szándékosan elkövetett kötelezettségszegéssel szemben. A megkérdezett szülők és pedagógusok is arról számoltak be, hogy a pedagógus munkájával kapcsolatban senki nem tett negatív jelzést a vezető felé. A vezető asszony sem tapasztalt agresszióra utaló jeleket a mindennapokban.”

Furcsa helyzet, nehéz eligazodni benne. Megkerestük hát az óvónőt is.

A pedagógus, akit a vádak értek, hosszas unszolás után vállalta, hogy nevének elhallgatása mellett megszólal az ügyben. Három diplomával került egyik napról a másikra utcára a szülői panasz következtében. Bár a vezető azonnal elküldte, papírforma szerint végül közös megegyezéssel távozott az intézményből, bár utólag úgy véli, ezt nem kellett volna aláírnia, hiszen ezzel gyakorlatilag elismerte az elmondása szerint vele nem is közölt vádakat. Végül a maga védelmében levelet írt a szülői munkaközösségnek és az óvoda vezetőjének.

A pedagógussal személyesen találkoztunk, láthatóan komolyan megviselték a történtek, nehezen, akadozva mesélt az előzményekről és az elbocsátás napjáról. Megmutatta az elmúlt harmincöt év során szülőktől és az önkormányzattól kapott elismeréseit: szülői leveleket, legjobb óvónő kupát és oklevelet vett elő, melyek mind az iránta érzett szeretetet, hálát és örömet hivatottak bemutatni. A beszélgetés elején leszögezte, hogy a történet teljes megismeréséhez több hónapot kell visszamennünk az időben, mikor is kikristályosodott egy egyre növekvő nézetkülönbség közte és a váltótársa között, akivel nem értettek egyet bizonyos nevelési elvekben. Az elbocsátott óvónő szigorúbb irányt képviselt, mint kolléganője, aki engedékenyen viszonyult a gyerekekhez, ez a következetlenség pedig több konfliktust is okozott. „A mai világban a gyerekek jobban szabadjára vannak engedve, de szükség van rá, hogy bizonyos szabályok mentén szocializálódjanak. Ezek az alapelvek a közösségi magatartás tartópillérei, és már az óvodában szükség van rájuk. Ilyen például, hogy megtanulják, az udvarra menés előtt kell mosdóba menni, nem három perc után visszakéredzkedni és sáros lábbal végigtrappolni a tiszta folyosót, amit egy másik kolléga felmosott. A cél ugyanis nem elsősorban az, hogy a gyerekek minden szükségletét azonnal kielégítsük, hanem hogy rendszabályok mentén bizonyos mederbe tereljük őket, hogy ne legyenek teljesen öntörvényűek\" – mondja a pedagógus.

Az óvónő szerint nem hiteles a gyerekek vallomása, hiszen egy 3-4 éves gyereknél egyáltalán nincs olyan, hogy titok, nem is érti, hogy kényszeríthette volna arra őket, hogy bármiről is hallgassanak. „Az egész vád nevetséges, ilyen egyszerűen nem történhet meg, hiszen nincs, aki kockáztatná az egzisztenciáját, a munkahelyét, a szülőkkel, oktatási osztállyal a konfliktust” – mondja a pedagógus.

A cikkben elbeszélt történetek másik oldala az óvodapedagógus szerint így hangzik: hónapokkal korábban egyetlen alkalommal állította be egy nyitott szekrénybe az egyik kisgyereket, maximum 30 másodpercre, de ezt aztán a szülővel a kolléganője megbeszélte. Egy másik eset, amit szerinte félremagyaráztak, mikor ebédidőben egy folyamatosan fészkelődő, a székről fel-felugráló gyereknek jegyezte meg, hogy amennyiben nem marad nyugton, odaragasztja egy képzeletbeli ragasztóval a székhez, ezt imitálta is. Erről is tájékoztatta az édesanyát, akinek nem volt ellenére a dolog. Egyetlen olyan esetet említett, mikor hiba volt, hogy nem beszélte meg a szülővel a konfliktust, akkor szintén ebédidőben egy gyermek folyamatosan rugdosta társait az asztal alatt, ezért a lába összekötözését imitálta, hogy a gyermek nyugton maradjon. Nem érti, a kicsik miért meséltek ettől eltérő történeteket, és miért nem keresték meg őt a szülők, hogy megbeszéljék a problémákat.

Arról, hogy mit tehet egy szülő ilyen helyzetben és hogyan érinti a nem megfelelő bánásmód a gyerekeket, dr. Agárdi Tamás igazságügyi pszichológus-szakértőt kérdeztük, aki szerint minden olyan alkalommal, mikor felmerül, hogy visszaélés, bántalmazás történt, fokozott gyorsasággal és gondossággal kell eljárni. Szakértői véleménye szerint annak ellenőrzése is nagyon fontos, hogy mennyi a valóságalapja a gyermekek által mondottaknak. A témában érdeklődő szakértőként és saját praxisának tapasztalataiból merítve dr. Agárdi Tamás úgy véli, a szóban forgó óvodai esethez hasonló viszonylag ritkán fordul elő, de nem elszigetelt, több intézményben is előfordul, hogy nem megfelelően fegyelmezik a gyermekeket.

A szakértői vizsgálatok egyik célja ilyen esetekben, hogy megállapítsák a gyermek szavahihetőségét, hogy biztos legyen, tényszerűen mondja-e el a valóságot, nem a fantáziájából, szorongásából, agresszív képzeteiből építi fel. A különböző bántalmazásokat nem lehet meg nem történtté tenni, a szülő feladata, hogy segítse a feldolgozást, ha empatikus és figyeli a gyereket, nagyon sok minden észrevehető rajta. A pszichológus szerint a szülő általában jól meg tudja ítélni, hogy családon belül megoldható-e a probléma kezelése, vagy szakember bevonása is szükséges.

A gyermekek bizonyos kifejezéseket még nem úgy használnak, ahogy a felnőttek. Mikor egy kisgyermek azt mondja, hogy „megsemmisítelek téged”, akkor nem kell rögtön agresszív szándékra gondolni, mert ezzel leginkább azt akarja kifejezni, hogy eltüntet valakit, mint a mesékben. Ugyanez a helyzet, mikor például egy bántalmazott kisfiú úgy fogalmaz, hogy „az én apám agyonvert engem” – ilyenkor a szó szoros értelmében arra gondol a kicsi, hogy a fejét bántották – mesél tapasztalatairól dr. Agárdi Tamás.

Tehát arra is érdemes odafigyelni, hogy mit hogyan mesélnek el a gyerekek, és olyan szakértőket is bevonni a vizsgálatba, akik figyelembe veszik, hogy a kicsik gyakran mást értenek bizonyos kifejezések alatt. Ha ugyanis nem jól értelmezzük a szavakat, abból súlyos bajok is származhatnak.

Végezetül: nem állítjuk, hogy a szülői panasz alaptalan volna, hiszen egy édesanyának az első és legfontosabb gyermeke biztonsága és egészséges fejlődése, tehát ha azt tapasztalja, hogy probléma van, akkor egyértelmű, hogy szót kell emelni a változásért. Azt sem jelentjük ki, hogy az óvónő helyesen cselekedett. Ugyanakkor tény, hogy egy jogállamban mindenkinek jár az ártatlanság vélelme, és azonnali ítélet helyett legalább egy alapos vizsgálatot megérdemelt volna a súlyos vádakat felvonultató eset. A gyerekekért, a szülőkért, az intézményért és az óvónőért is.