Tökéletes városi bicikli 45 ezerből? Így!

Ha nem akarunk divatbiciklit, „csak” használhatót, ami pótolható, ha ellopják, valahogy az alábbiak szerint érdemes eljárni. Nekem bevált.

2015. 05. 01. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki a közlekedésben főként biciklis, átérzi, milyen az, amikor annyi év „KüllőnÉlő” lét után ellopják egyetlen drótszamarát. Arról már korábban értekeztem a blog hasábjain, milyen elgondolás alapján lakatolok a városban, a mostani helyzet azonban kivédhetetlen volt: a lakat elvágása nélkül, a támaszként használt köztéri objektum kivágása után vitték el a kerékpárt – régi zöld Kästle monti vázon felújított városi szerelés, ovál tekerőtárcsa. Hátha valaki látja még

Nem volt egy drága kerékpár, azt hiszem, 30 euró sem volt az Ebay.de-n, aztán itthon felszereltem rendesen. Németországból érkezett, ennek megfelelően a közepesnél sokkal jobb, szinte azonnal használható állapotban volt. Mivel az évek során annyi mindenkinek elmeséltem a történetét, és annyi mindenki megirigyelte az egyébként hivalkodónak közelről sem nevezhető kerékpárt, elhatároztam, az új kerékpár beszerzését és üzembe állítását teljes körűen dokumentálom. Hátha valaki most, a legforgalmasabb városi bringás hónapok közeledtével fanyalodik egy drótszamár beszerzésére.

Bizonyára nagy utánajárással itthon is lehet jó vételt csinálni, de a bejáratott csatornán akartam beszerezni egy új, a könyököm miatt most már teleszkópos biciklit. Ebay.de, kerékpár (mountain bike / fahrrad / citi bike / treking keresőszavak) keresése. Mivel tudom, hogy ma már a monti egyáltalán nem divatos, sokkal olcsóbb, mint egy treking vagy citi modell, és kis átalakítással gyakorlatilag ugyanazt ki lehet hozni belőle városi használatra. Így akadtam bele egy kék, első teleszkópos Gery Fisher modellbe. 71 euróért lett az enyém (ez kevesebb mint 25 ezer forint), és némi keresgélés után egy velem „egy közös gazdasági térben mozgó” honfitársammal haza is hozattam a gépet. (A német forrás mellé még egy érv: ők jó eséllyel nem próbálnak eladni olyat, ami nem használható, és jóléti ország lévén inkább a feleslegesség az eladás fő kritériuma. Ezt alátámasztja az Ebay.de online osztályozója is. Nem adnak el teljesen vackot!)

Ha az ember átgondolja, hogy pénz, hozzáértés és idő közül melyikből mennyije van, könnyen arra juthat – főleg ha beszél szervizbe járó profibbakkal –, hogy egy használhatósági küszöbön álló kerékpárt inkább érdemes elvinnie egy szakszervizbe. Én a Széna téri szervizbe járok, ha tehetem – bizalmi kérdés. Természetesen át kell gondolni, mi minden nem megfelelő a kerékpáron, mielőtt leadom. Egy gyors próbakör után ki is derült, mi az, amit cserél(tet)nem, javít(t)a(t)nom kell:

Az árajánlat: 30 ezer forintból kijön minden! Azt mondom, még így is 50 körül megvan egy tökéletes bicikli, feléből annak, amibe ma egy alsó-középkategóriás kerékpár kerül.

A kormányomat egy beültetett eszközzel 8 centivel megemelték, ami így tökéletesen a méretembe jött. A folyamathoz ki kellett cserélni az összes bovdent is bovdenházzal. Átvételkor aztán az is kiderült, a munka jóval kevesebből kijön, mint amennyit elsőre jeleztek:

(Gondolkodtam még nyeregcserén is, de egyelőre azzal várok, megfelelő, ami van rajta, nem nagyon használták ezt a kerékpárt.)

Összesen: 21 920 .-

Így tehát mintegy 45 000 forintból lett egy méretre „gyártott”, nem hivalkodó, használt biciklim, amivel remélem, még annál is több szerencsém lesz, mint a Kästlevel volt. A tempója – mivel könnyebb, de az előzőhöz hasonlóan masszív a szerkezet – már most szembetűnően gyorsabb.

Persze felmerülhet hiányérzet valakiben, ugyanis a világítótestekről és a lakatról még nem értekeztem. Lámpák, illetve első-hátsó fényvisszaverő volt a kerékpáron, ami szintén emelte a bizalmamat a hirdetett bicaj iránt. Ami pedig a lakatot illeti, a Magyar Kerékpárosklub ajánlásaival összhangban – „legyen relatíve olcsó bringád relatíve drága lakattal” – erre rátromfoltam azzal, hogy kölcsönkértem egy használaton kívüli szuper lakatot egy ismerőstől. Egy ilyen amúgy 7000 forint vagy még drágább, hogy ezt is rögzítsük. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.

Valóban született a KüllőnÉlő posztjai között egy a hazai kerékpárgyártás állapotát felmérő összeállítás, de úgy éreztem, a honfiúi lét megnyilvánul a szerviz mint kisvállalkozás „megetetésével” is. Az itthon összeszerelt kerékpárok egyébként is szinte teljes egészében tajvani és más távol-keleti alkatrészekből tevődnek össze, tehát a haszon számottevő része is ott marad

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.