Bencsik János az önkorrekció erejéről

A képviselő a közjó győzelmének tartja, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az állami földvagyontörvény egyes módosításait. Interjú.

– Amikor ezeket az aggályait elmondta a frakciószövetségben, mit feleltek?
– Maradjunk annyiban, hogy a kormány részéről nem kaptam garanciális, megnyugtató választ. A természetvédő szervezetekkel együtt fölvetettük, hogy a földalapkezelőnél egy önálló, szakképzett természetvédőkből álló szervezeti egységet kellene létrehozni, amely felügyelné az alaptörvény értékeinek érvényesülését.

– Most is háromszázezer forintjába került a „kiszavazás”?
– Ezúttal nem kaptam büntetést a frakciótól.

– Hogyhogy? Rogán Antal frakcióvezető beígérte.
– Nem az én tisztem mások fejével gondolkodni. Megjegyzem, nemcsak én, hanem több képviselőtársam kapott már „penitenciát”, amiért nem vett részt egy-egy szavazáson, vagy a többiektől eltérően voksolt. A befizetett összeg egy karitatív szervezethez, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezethez kerül, ezért sem pontos ezt büntetésnek nevezni. Frakción belüli megállapodásról van szó, amely szerint a kötelező szavazásokon ugyanazt a gombot kell nyomni, mint a többiek. Aki ettől eltér, az egyúttal tudomásul veszi, hogy a fizetése egy részét jótékonysági célra fordítja.

– Tehát most azért nem kapott büntetést, mert nem volt „kötelező szavazás”?
– De, az volt. Huszonöt éve vagyok választott tisztségviselő, tisztában vagyok a politikai közösségem iránt meglévő kötelezettségeimmel is. A belső eljárásrendnek megfelelően, mindig előre jelzem írásban a frakcióvezetőnek, mely jogszabályokkal nem értek egyet. Így történt ebben az esetben is.

– Hogyan fogadta a kormányfő elmúlt öt évre vonatkozó értékelőjét?
– A beszéd egy fontos és jó irányú fordulatot vetít előre a kormányzásban. A miniszterelnök egyik legfontosabb gondolata, hogy miközben a hatékony kormányzáshoz elengedhetetlen az erő, a következő években még ennél is fontosabb – az erő megtartása mellett – a nagyobb figyelem. Az én olvasatomban ez azt jelenti: több érdemi egyeztetésre, személyes találkozásra, a társadalmi problémákra való nagyobb nyitottságra, a szakmaiság előtérbe helyezésére van szükség.

– Mióta hiányolja ezt?
– 2014-ig mindez, ha nem is tökéletes formában, de érvényesülni tudott. Az Erős Magyarország kormányzati program a közjót szem előtt tartva rántotta vissza a gazdasági és egyben társadalmi szakadék széléről hazánkat. Soha nem vitattam, hogy a kormányzásunk első éveiben hozott intézkedésekre szükség volt. Stabilizálni kellett a gazdaságot, és mindenkit be kellett vonni a közös teherviselésbe. Egy-egy akkori döntés módját lehetett vitatni, de a tartalmát nem.

– Ha egyetértett a tartalommal, miért mondott le az energiaügyi államtitkárságról 2012 elején?
– Bár egyetértettem a rezsicsökkentés céljával – megfizethetővé tenni a közműszolgáltatásokat a legszegényebbeknek is –, de más módon nyúltam volna hozzá. Egyrészt hatósági árszabályozással, másrészt a szociális tömbtarifarendszer bevezetésével. A megvalósítás módjával nem értettem egyet. Az új kormányzati ciklusban viszont tartalmilag is kifogásolható, előkészítetlen intézkedések születtek, amelyek elbizonytalanították a polgári értékközösséget. Konzervatív véleményformálók, művészek, tudósok szólaltak meg ezek nyomán közös értékrendünket féltve, közöttük a Professzorok Batthyány Köre is.

– Idén januárban ön is írt egy huszonkét pontos bírálat- és javaslatcsomagot. Miért?
– Tartalmi, stílusbeli és személyi korrekciókat sürgettem, azok hiányában ugyanis folytatódhat az elbizonytalanodás a saját értékközösségünkben.

– Volt foganatja?
– Lényegesnek tartom, hogy március óta többször, többen kijelentették – elsősorban a miniszterelnök –, hogy hazánkat polgári értékrend alapján kell berendeznünk. Ez az irányváltás első lépése, amikor ismét kijelöljük a követendő utat.

– A Fidesz már 1995-ben fölvette a Magyar Polgári Párt nevet. Miért kéne irányváltás, amikor elvileg most is a „polgári úton” járnak?
– Egy politikai közösség ereje abban is megnyilvánul, hogy képes-e az önkorrekcióra. Ez a folyamat elkezdődött, egyelőre a szavak szintjén. Újra kell építeni a bizalom légkörét. Szintén nagyon fontosnak tartom, hogy személyi változásokat is ígértek. Ez megerősítheti a polgári, polgárbarát kormányzást.

– Kik a lecserélendő kevésbé polgáriak?
– Ezt nem az én tisztem eldönteni. Nem vagyok a miniszterelnök főtanácsadója, nem vindikálnám magamnak a jogot, hogy a sajtón keresztül személyzeti tanácsokat adjak neki. Én a politikai közösségünk polcrendszerében egy alacsonyabb szinten helyezkedem el. Azt viszont feladatomnak érzem, hogy ha a közös értékeinket, elveinket elhalványulni látom, akkor erre figyelmeztessem saját magunkat. Úgy látom, a miniszterelnöki értékelő egy biztató fordulópont lehet – de csak fél év múlva derül ki, hogy a változás retorikai vagy tartalmi. Akik pedig nem tudják ezt a javított irányvonalat követni, azok helyett új, a közösséget szolgáló emberekre van szükség.

– Ha neveket nem mond is, legalább annyit áruljon el: akikre gondol, azok mindig is színlelt polgári-konzervatívok voltak, vagy csak az ötévnyi kormányzás koptatta el őket?
– Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 2010 utáni kormányzás első három éve közel háborús viszonyok között zajlott. A folyamatos élet-halál küzdelem, az állandó szabadságharc megkeményíti, deformálhatja a frontvonalban lévőket. Ilyenkor már csak a túlélés számít.

– Miért, most már béke van?
– A polgári értékek ismételt középpontba kerülése számomra azt üzeni: békés építkezésre van szükség. A háborút – ami részben politikai, részben gazdasági természetű volt – megvívtuk. Persze a béke csak viszonylagos lehet egy átalakuló geopolitikai környezetben, miután a világ újrafelosztása zajlik. A jaltai szerződés hetven esztendő után érvényét veszítette. Amit látunk Ukrajnában, a Közel- és a Távol-Keleten, a tengeren túl: mind ezeknek az új birodalmi törekvéseknek a velejárói, s nekünk ilyen viszonyok között kell helyt- állnunk. Ehhez erős és következetes kiállásra van szükség.

– Egy ideig úgy tűnt, rugalmasan elszakadunk az euroatlantista vonaltól, hogy aztán néhány hónapja visszatérjünk az akolba, és első füttyentésre háborúba induljunk a „barátaink” által fölfegyverzett Iszlám Állam ellen, ki tudja, milyen célokért. Miért szavazott nemmel az iraki misszióra?
– Mert bennem is hasonló kérdések fogalmazódtak meg. 2003 tavaszán magam is az egyik szervezője voltam annak a béketüntetésnek, amely Irak küszöbönálló, amerikai lerohanása ellen tiltakozott. Az akkori háborút a térség stabilizálásáért indították, láthatjuk, milyen eredménnyel. Egy olyan pici országnak, mint a miénk, amely ráadásul egy geopolitikai törésvonalon helyezkedik el, óvatos, nemzeti érdekeit szem előtt tartó külpolitikát kell folytatnia. Mivel tagjai vagyunk bizonyos szövetségi rendszereknek, vannak kötelezettségeink, ám ez nem jelenti azt, hogy minden esetben nekünk kell az íratlan elvárásokhoz ragaszkodnunk. Nem kell tapsolnunk olyan törekvéseknek, amelyek nem a magyar érdekeket szolgálják.

– Egyik internetes bejegyzésében egy euroatlanti és egy formálódó eurázsiai birodalomról írt, amelyek között egy új nemzetstratégiával kibontakozhatnánk. Ebbe a dilemmába az elmúlt évszázadokban jó pár magyar politikusnak, gondolkodónak beletört a bicskája.
– Mindenekelőtt egészséges önismeretre, és erre épített önbizalomra van szükség. Föl kell mérnünk, milyen fizikai, szellemi és érzelmi állapotban vagyunk. Én úgy látom, egyfelől kisebbrendűségi érzésekkel viaskodunk, máskor ez átcsap kivagyiságba. Bújjunk el és búsuljunk, vagy kard ki, kard! Hol ez, hol az kerül túlsúlyba. Meg kell találnunk az egyensúlyt.

– Minek örüljünk? Az elmúlt huszonöt évben tovább távolodtunk az elérni vágyott nyugati életszínvonaltól.
– Tény, hogy valamennyi volt szocialista ország gazdasági-társadalmi átmenete kudarcos. Sehol sem köszöntött be a nyugatos jólét. Tanácsokat, később direktívákat kaptunk nyugati barátainktól, cserébe át kellett engednünk a piacaink egy részét, emiatt rengetegen elvesztették az állásukat. Nálunk egy multinacionális karakterű gazdaság jött létre. Halálos bűn, ha egy ország a belső piacait, saját igényeit kielégítő élelmiszer- és feldolgozóiparát, közműszolgáltatóit külföldi kézre adja. Ezen a területen is korrekcióra van szükség. Miért ne tehetnénk meg, hogy a helyi önkormányzatokat, kistérségeket összefogva, a közmunkaprogramot is beépítve olyan szerveződéseket hozzunk létre, amelyek képessé tesznek minket a részbeni önellátásra? Ehhez az is kell, hogy ne mindent föntről, a központból mondjanak meg, mert az megöli a helyi kezdeményezőkészséget.

– Nem fél, hogy a kritikái miatt előbb-utóbb megkapja az „ellenzéki” jelzőt?
– Politikai közösségem és én a nehezebb időszakok ellenére is kitartottunk egymás mellett, számomra mindez azt jelenti, fontosnak tartja a frakciószövetség, hogy legyen egy-két tüske a köröm alatt, amik folytonosan jelzik: a nemzethez tartozás nemcsak az anyagi, hanem az érzelmi kötődések együttes, színes szövedéke.