Egyik párt sincs felkészülve a választók új generációjára

Kizárólag az interneten, és azon belül is a Facebook által fémjelzett közösségi médián keresztül lehet megcélozni a következő választókat.

Ruzsbaczky Zoltán
2015. 07. 16. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Andrea, az Antalóczy Tímea által vezetett A Facebook-generáció politikai szocializációja című kutatására hivatkozva elmondta: nemzetközi jelenségről van szó, Obama előző elnöksége, illetve az akkori kampány óta tudjuk, hogy a fiatalokhoz már csak az interneten lehet eljutni. Az úgynevezett Facebook-generáció tagjainál – vagyis a mostani 14–17 éveseknél – a szocializáció központi eleme a közösségi média, minden nap ott vannak, ott szervezik életüket, például a későbbi személyes találkozóikat is. A szülői háttér mellett elsődleges tájékozódási forrásként az internetet, és azon belül is az említett website-ot használják, vagyis azokat a híreket fogyasztják, amelyek a legnagyobb nyilvánosságot kapják a közösségi médiában, amelyeket mások megosztanak.

„Ha egy pártnál azt szeretnék, hogy ezek a fiatalok az ő értékrendjük felé mozduljanak el, akkor szinte kizárólag a Facebookon keresztül lehet velük kommunikálni” – közölte Szabó Andrea. Kutatásuk során arra jutottak, hogy a fiatalokat a közélet érdekli, a pártpolitika viszont nem, a kettő között pedig határozott különbséget is tesznek. Ebből következően elmondható, hogy a szavazók új nemzedékét a magyarországi politizálás totálisan hidegen hagyja. „Mikor azonban tényleges, közéleti, társadalmi jellegű problémákról van szó, akkor meglepő nyitottságot talál az ember: az oktatáspolitika ugyanúgy érdekli őket, mint a környezetvédelem. Ezekkel a témákkal meg lehet őket szólítani. A politikai kérdésekkel viszont nem lehet” – közölte Szabó Andrea.

Nagyon fontos változás, hogy a nemzetközi hatások rendkívül erősek tudnak lenni, az interneten nincsenek határok, az információ ma már hihetetlen gyorsan el tud jutni bárhonnan bárhová. Amikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nemrég engedélyezte az egyneműek házasságkötését, a hír villámsebességgel terjedt a Facebookon, ráadásul hamar elindult a szimpátiakampány is: felhasználók ezrei színezték szivárványszínűre profilképüket, utalva ezzel a nemzetközi melegmozgalom zászlajára. Ezzel szemben a politikusok részéről Kovács Zoltán és Kocsis Máté csak némileg később foglalt állást azzal, hogy a magyar nemzeti színekkel csinálta meg ugyanezt.

Pedig ha a hazai pártok nem akarnak lemaradni, és az adott témákra a fiatalokhoz is eljutva kívánnak reagálni, akkor az eddiginél lényegesen gyorsabb gondolkodásmódra van szükség: az interneten egy adott eseményt nagyon hamar felkapnak, majd 48 óra múlva el is tűnik. „Ha valami történik 14 órakor USA-ban, az alig 10 perc múlva már Magyarországon van. Soha ilyen gyorsan nem terjedt még az információ. Ez megváltoztatja a logikát és a gondolkodást is, erre pedig egyik hazai párt sincsen felkészülve” – fejtegette Szabó Andrea.

Szerinte a pártoknak ki kell találniuk, hogy az általuk képviselt témákat hogyan tudnák 48 óra után is a köztudatban tartani, ehhez pedig kiemelkedően kreatív megoldásokra van szükség. Nagyon ismerniük kellene a fiatalok gondolkodásmódját, de ilyen párt – főleg az ismertebb, parlamentben is szereplők között – nem nagyon található.

A vizsgált fiatalokat társadalmi problémák lefordításával, tematizálásával lehet megszólítani, például ha egy párt elmondja a saját véleményét az oktatáspolitikával kapcsolatban, de nem régi hagyományos pártkommunikációval, hanem világossá, egyszerűvé, képszerűvé téve az üzenetét, majd ebből kiindulva próbálják üzenetüket eljuttatni a fiatalokhoz.

Szabó Andrea elmondta, hogy a legtöbb magyarországi párt ugyanakkor nem a fiatalokra koncentrál, hiszen őket a legnehezebb mozgósítani, az idősebbeknél sokkal kisebb befektetéssel tudnak sokkal nagyobb előnyöket elérni. A mostani legifjabb szavazók között a legnagyobb az apátia, őket lehet a legnehezebben a szavazófülkékhez csábítani. Ez pedig nemcsak a mostani egyetemista korúakra igaz, hanem a mérések alapján a náluk fiatalabb Facebook-generációra is.

A közösségi média – lévén elsődleges forrás a fiataloknál – szocializációs hatása ráadásul olyan erős, hogy nem valószínű annak bármilyen szintű kiváltása. Vagyis a Facebook szerepe, amennyiben nem szűnik meg, ugyanolyan erős lesz évek múlva is ennél a korosztálynál, legfeljebb más hasonló szocializációs forrás is megjelenik mellette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.