Halálos áldozatot is követelt a szerdai vihar

Még mindig akadozik a vonatközlekedés, felállt a Főkert válságstábja, több ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.

MTI
2015. 07. 09. 5:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros IX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember áramütést szenvedett – közölte. A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák.

Leggyakrabban fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki – sorolta.

Fejér megye 12 településén van még áramkimaradás a kisfeszültségű hálózatokban a szerda délutáni vihar miatt – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Szabó-Bisztricz Anett elmondta, hogy a szolgáltató folyamatosan dolgozik a hibák kijavításán. Emlékeztetett arra, hogy szerda este Fejér megye 16 településén volt zavar az áramellátásban, és 7815 fogyasztási helyen szünetelt az áramszolgáltatás.

Tájékoztatása szerint szerda éjfélig több mint 250 bejelentés érkezett ügyeletükre, többségükben Székesfehérvárról és a Velencei-tó déli partjáról, de több káresetet jeleztek Magyaralmásról, Sárkeresztesről, Zámolyról, valamint Iszkaszentgyörgy és Isztimér környékéről.

Válon körülbelül ötven épület teteje rongálódott meg, személyi sérülés nem történt. Isztiméren egy ház tetőszerkezetének a felét letépte a szél, az épület egyik tűzfala teljesen, a másik részben kidőlt. Pázmándon egy lakóházban is jelentős károkat okozott a vihar, a négy lakó az éjszakát a helyi művelődési házban töltötte.

A Hír TV tudósítója szerint minden idők legnagyobb biztosítási kártérítése következhet most, azonban arra kérik a károsultakat, hogy 3 napon belül jelentsék be igényüket.

Az Aegon Magyarországhoz közel 800 kárbejelentés érkezett, az ország középső részét sújtó vihar után és a kárigény közel 200 millió forintot tesz ki. A legtöbb kárbejelentés Budapestről, Pest megyéből és Székesfehérvárról érkezett.

A K&H Biztosítóhoz eddig 360 kárbejelentést nyújtottak be, a károk értéke pedig - az első becslések szerint - mintegy 40 millió forintot tesz ki. Ennél a biztosítónál idén eddig a viharkárok miatti kifizetések átlagos összege 42 ezer forint volt.

A Generali biztosítóhoz délelőtt 10 óráig 1100 bejelentés érkezett, melyek összértéke meghaladja a 200 millió forintot.

Az Allianz Hungáriához pedig mint 800 bejelentés érkezett, az egy kárra jutó összeg 100 ezer forint. A szerdai vihar – az ügyfelek kárbejelentései alapján – elsősorban Veszprém, Fejér és Pest megyében, továbbá Budapesten okoztak kiemelkedő károkat.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője azt mondta, a délutáni vihar csúcsidőszakában 189 riasztást kaptak a mentők a fővárosból és környékéről, ezek közül 63 lehetett összefüggésben a viharral. Tájékoztatása szerint jellemzően ledőlt fák, leesett faágak, kő- és üvegtörmelékek, a szél által felkapott tárgyak okoztak sérülést.

Szerdán a hőségben csaknem 900 betegnek nyújtottak segítséget a mentők, míg egy átlagos napon a fővárosban mintegy 650 beteget kell ellátniuk.

A kora délutáni óráktól, a vihar közeledtével tovább nőtt a segélyhívások száma, ezért az OMSZ rendkívüli intézkedéseket tett: a mentőautókat a betegszállításból is sürgősségi ellátásra vezényelte, otthoni készenlétes dolgozóit berendelte és az esti váltást is órákkal későbbi időpontra engedélyezte – közölte a szóvivő.

Mintegy kétezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz csütörtök reggel 6 óráig a fővárosra lecsapó vihar nyomán – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője.

Kolozsi Péter elmondta: épületekre és utakra dőlt fák miatt érkeztek bejelentések, továbbá elöntött pincékhez, alagsori helyiségekhez riasztották az egységeket.

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több HÉV-járat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás.

Elmondta: a Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat.

A XX. kerületben, a Nagysándor József utcában egy épület lakhatatlanná vált, míg a X. kerületben kerítést döntött ki a szél. A IX. kerületben egy kidőlt fa rongált meg gázvezetéket, így a viharban a fővárosi tűzoltóknak gázömlést is meg kellett szüntetni – tájékoztatott a helyettes szóvivő.

Az országon szerdán átvonuló vihar számos helyen okozott fennakadást a vasúthálózaton. A MÁV és a katasztrófavédelem szakemberei a hibák egy részét már elhárították – írták a közleményben.

A Keleti pályaudvar több vágányát is lezárták a forgalom elől, illetve több, a Keletibe vezető vasútvonalon még a kidőlt fák eltávolítása, a sérült felsővezeték-hálózat helyreállítása zajlik. Emellett a Keleti pályaudvar részleges lezárása a nemzetközi vonatok forgalmában is késéseket okoz.

A pályaudvaron utastájékoztató táblák segítik az érkezőket, 5 vágány a pályán lévő törmelék miatt nincs üzemben, Szolnok felé fél-másfél órás késésekkel kell számolni, Hatvan felé pedig akár 1 óra is lehet a kényszerű várakozás. Gödöllő felé vonattal jelenleg nem lehet eljutni – közölte a pályaudvarról a Hír TV helyszíni tudósítója.

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon 20-30 percre nőttek a késések.

A hegyeshalmi, a székesfehérvári, a pécsi, a szobi, a veresegyházi és a ceglédi vonalon 10-15 perces késések fordulnak elő, néhány vonat azonban a szerelvényfordulók miatt ennél nagyobb késéssel közlekedik.

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a helyreállításon, estére várhatóan megszűnnek a korlátozások – írta a Mávinform.

Válságstábot hozott létre a szerdai vihar miatt a budapesti közparkokban keletkezett károk mihamarabbi felszámolására a Főkert Nonprofit Zrt. – adta hírül a szervezet.

A közlemény szerint Budapesten sok fa kidőlt, kettészakadt, és sok ágat szakított le a szélvihar. A Főkert munkatársai több mint négymillió négyzetméter zöldfelület, csaknem 97 ezer parki fa és több mint 26 ezer fasori fa átvizsgálását kezdték meg csütörtökön. A kidőlt fákat és a leszakadt ágakat folyamatosan szállítják el.

A Főkert felhívta a figyelmet arra, hogy a fákon sok a letört, fennakadt ág, ezért arra kérik a lakosságot, hogy a következő napokban ne látogassák Budapest közparkjait, mert a leeső ágak élet- és balesetveszélyt jelentenek. A közparkok, fasorok átvizsgálása, a károk elhárítása néhány napot vesz igénybe – írta a társaság.

A vihar jelentős károkat okozott a közösségi közlekedés infrastruktúrájában. Utazástervezéskor érdemes figyelembe venni, hogy jelenleg is számos felszíni járat nem, vagy csak módosítva közlekedik, továbbá a pótlóbuszok a menetrendhez képest ritkábban indulnak – hangsúlyozta a BKK.

Mint írták,

 

A BKK arra kéri utasait, hogy tájékozódjanak a Facebookon vagy a BKK mobilapplikációján keresztül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.