Kárpátalja még most sem a panaszkodás földje

Hiába élnek sokan 10 ezer forintnyiból, '92-ben mélyebbről is felálltak. Az ott élők – köztük a 9 százaléknyi magyar – a túlélés mesterei. Hétköznapok az újságíró és a pap szemével.

– Járnak az emberek dolgozni is, tudjuk, a 2004-es portugáliai foci-Eb stadionjait is nagy számban ukránok építették fel, de Cseh- és Magyarországra is járnak dolgozni – mutat rá, amihez Michels hozzáteszi: nem kevés olyan esettel találkozott, ahol míg a nagyszülők nevelték a gyerekeket, a szülők Spanyolországban és Csehországban keresték a kenyeret.

De hogy látják az általános viszonyokat a Kárpátokon túli Ukrajnából?

– Kárpátalja kis Európa, kis Magyarország, szinte nem is Ukrajnaként tekintenek rá, a tengerpart mellett a második nyaralóhely. Úgy reklámozzák: egy kis magyar konyha, amihez nem kell útlevél – érzékelteti Antal atya, majd Gazda bök közbe, a tengerparton, Krímben most nem éppen nyaralnak.

Gazda szerint, ami egész Ukrajnát tekintve még számunkra is elképzelhetetlen, azok a jövedelmi különbségek: egy olyan országban, ahol a fent említett fizetés az átlag, a leggazdagabbak vagyona kis túlzással személyenként van akkora, mint nálunk a top 100 magyaré. Hogy tisztán lássunk: Antal atya hangsúlyozza, hogy Petro Porosenko miniszterelnök az ország 17. leggazdagabb embere, a narancsos forradalom nagy nyertese – egyik érdekeltsége a Rosen csokoládégyár, ami vezetéknevéből származik, ez ül a mi korábbi Tibi csokinkon. A helyiek mondják is, inkább Szvitocs csokoládéból tankoljunk, az az ukrán, a Rosen orosz.

Azzal kapcsolatban, hogy a kárpátaljai ukránok, ruszinok, a mostani vészterhes időben miként gondolkodnak az országrész sorsáról, Gazda elmormogja, hogy néha nem bánnák, ha visszacsatolnák az egészet „Csehszlovákiához”, de komolyra fordítva a szót azt mondja, nehéz ebben állást foglalni. – Amennyiben a ruszinokra önálló népként tekintünk, kegyetlenebbül elbántak velük, mint a magyarokkal. Templomaikat elvették a pravoszlávok, vallásukat betiltották, nem is sokan vannak már, akik ruszinoknak vallják magukat.

De ahhoz képest, hogy mekkora sokszínűség, Antal atya szóhasználata szerint multikulturalizmus van Kárpátalján – ukrán, román, lengyel, szlovák, magyar, vallásilag pedig kijevi ortodox, moszkvai ortodox, magyar református, ukrán református, görög katolikus, római katolikus, kijevi baptista és moszkvai baptista, utóbbi kettő abból adódóan, hogy a KGB beépült az egyikbe... –, alapvetően békevágyók az emberek: ruszinok, magyarok, ukránok egyöntetűen tartják, nem az övék a hivatalosan „antiterrorista műveletnek” átcímkézett háború, az ország túlsó szegletében zajlik, a sorozás sem túl sikeres, amiből most tartják a hatodikat. Vannak, akik azt is kimondják, csak vigyék Donbaszt (Luhanszk és Doneck megye), de maradjanak nyugton az oroszok, hagyjanak békességet Ukrajnának. És igen, az autonómiakérdés is elő-előkerül Kárpátalján, ugyanakkor érdemes figyelembe venni – Gazda szerint – a már említett etnikai arányokat. S persze ki tudja, jó volna-e egy Donbasz, Odessza és Harkiv (oroszok) nélküli Ukrajna a magyar kisebbség szempontjából.

Hogy békét akar Kárpátalja, erre Michels Antal ezt hozza fel példaként: öt év alatt összesen két, nem is komoly atrocitással találkozott Beregszászon.

– A templom mellett van egy Mária-szobor. Március 15-ei ünnepségre gyűltek össze a magyarok, és lehetett látni, hogy busszal odahoztak egy csapat nacionalistát Lembergből. Ukránul beszéltek, hogy a magyarok menjenek haza, de látszott, hogy senki nem vevő a balhéra, így elvonultak. A másik ilyen a magyar főiskolánál volt, amikor már zajlottak a harci cselekmények az ország másik részén: volt egy tüntetés, amelyen bekiabáltak, hogy „magyarok, ti most hol vagytok?”.

Gazda Albert, visszatérve a hatodik behívási hullámra, Ukrajna kvázi mozgatórugójára mutat rá.

– Aki nem akarja, hogy elvigyék, és van rá pénze, nem viszik el. A korrupció nem betegség ott, hanem ez a működtető, minden erre épül. Ha van egy fél disznód vagy két korsó borod, ki fognak húzni a listáról. A válogatást viszont akár a munkahelyről is elvégzik. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség most kezdeményezte, hogy a tanárokat legalább ne vigyék el.

Ilyen zűrös egyébként minden, ami az országban van, mint Antal atya mondja.

– Beregszászon volt egy olyan kezdeményezés, hogy a majdanosoknak emeljünk kápolnát, sok érintett aláírta, de én nem. Azért nem, mert a majdani történet is borzasztóan zavaros, ugyanolyan golyók végeztek rendőrökkel és diákokkal, most úgy tűnik, amerikai hátszele is volt az eseményeknek. Amíg ez nem tisztázódik, azt mondtam, nem támogatom.

Az „eggyel” korábbi, a narancsos forradalom, amiben Gazda Albert a maga részéről akkor 100 százalékig hitt, szintén csak azzal járt, hogy a milliomosok felzárkóztak a milliárdosok mellé – Porosenko történetéről már szóltunk. De még a donecki tüntetéshullám első pillanata is borzasztóan zavaros, folytatja Gazda Albert, hiszen az első demonstráció egy órán át tartott, aztán mindenki szépen hazament. Hogy ki, mikor és kire lőtt, azt gyakorlatilag nem lehet megmondani, de akik helyzetbe kerülnek, sosem a semmiből jönnek, Porosenko sem. – Új elit nincs, amely le fogja vezényelni Ukrajna európaizálódását – jelenti ki kategorikusan az újságíró, aki szerint először egy „rossz Románia” szintjét volna jó becélozni.

Kárpátaljára visszatérve azért tényleg rengeteg a pozitívum, és a hétköznapjainkban felmerülő téma, hogy hogyan tudnánk mi az anyaországból segíteni az e területen élőknek. Hisz bár a munkácsi vár turulmadara áll – igaz, pár éve fölötte lengedez egy ukrán zászló –, a sárospataki múzeummal együtt magas színvonalú Rákóczi-kiállítása van, és igaz ugyan, hogy az ukrán nacionalistákat zavarja a Vereckei-hágó és a Huszt fölötti magyar emlékmű – mellettük az ukránok is felépítették a magukét –, de azért csak hasznot húztak a turizmusból a legutóbbi időkig, és bizony vannak falvak, például Beregújfalu, ahol a településnevet maguk az ukránok is visszamagyarosítják. Összességében Gazda szerint elmondható, hogy Kárpátalja az emlékművek földje, ahol még az a Petőfi is emléktáblát kap, aki leírta, hogy milyen „ronda”.

Szóval segíteni azzal tudunk, ha odamegyünk és élvezzük ennek a kárpát-medencei ékszerdoboznak a kincseit, még ha a faluturizmusra igen rossz hatással is van a távoli háború, és a csinos Tourinform-filmek mögött lassan húzzák lefelé az irodák rolóját. Ékszerdoboz: kis területen van megannyi látnivaló és különlegesség – Antal atya mesélt először például a helyi specialitásnak számító mangalicapörcös csokoládéról. A vendégszeretetről Gazda pedig csak annyit mond: utolsó sonkájukat, jó pálinkájukat és rossz borukat is mind odaadják, panaszt pedig nem sokat fogunk hallani.

Ha hazajövünk, Michels és Gazda szerint is másként fogjuk értékelni a magunk viszonyait.