Kevesebben maradnak ki az iskolából

A szegények, bevándorlók gyerekei nagyobb arányban hagyják félbe tanulmányaikat.

Ismét csökkent a korai iskolaelhagyók aránya az utóbbi pár év elkeserítő tendenciája után: a 2014-ben megállapított 11,4 százalékos arány lényegesen jobb, mint az 1997-ben mért 17,8 százalék, és előrelépés a megelőző évben rögzített 11,9 százalékhoz képest is – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának egyik írásbeli válaszából. Korai iskolaelhagyóknak azok a 18–24 évesek számítanak, akik úgy kerülnek ki az oktatási rendszerből, hogy legfeljebb általános iskolai végzettséget szereztek, vagy még a nyolc osztályt sem végzik el, és később sem vesznek részt semmilyen képzésben. A 2014-es mutatóval hazánk egyre közelebb kerül az Európa 2020 stratégiához kapcsolódóan vállalt célkitűzéshez, vagyis hogy 10 százalék alá csökkenjen az iskolarendszerből idő előtt kiesők aránya. Az uniós átlag egyébként tavaly 11,1 százalékra javult, megelőzve hazánkat (eddig minden évben jobbak voltunk).

Az iskolatípusok közül egyértelműen a szakiskolákban a legrosszabb a helyzet: 2013-ban a becslések szerint 17 százalékos volt a lemorzsolódók aránya ezekben az intézményekben Magyarországon, míg a gimnáziumokban mindössze 2 százalékot mértek, a szakközépiskolákban pedig 7,7 százalékot. Megfigyelték továbbá, hogy az oktatási rendszerből kieső tanulók zöme a 9. osztály után hagyja ott az iskolát.

Jó hír ugyanakkor, hogy a veszélyeztetettnek számító szakiskolákban is egyre kevesebb a bukás: a most lezárult 2014–15-ös tanévben összesen 6625 szakiskolás és speciális szakiskolás kényszerült évet ismételni az első évfolyamon. Ez a 2008–2009-es tanév óta a legkedvezőbb adat, bár ha még korábbra tekintünk vissza, akkor árnyaltabb a kép, hiszen 2007 előtt mindössze négyezer körül mozgott az osztályt újra járók száma.

– A végzettség nélküli iskolaelhagyás komolyan befolyásolhatja a szegénység és a társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetett népesség arányát, amely a foglalkoztathatóságra, az egészségügyi kiadásokra, valamint a társadalmi-gazdasági fejlettségre és fejlődésre is hatással van – magyarázza lapunknak a téma egyik szakértője, Szegedi Eszter. A Tempus Közalapítvány csoportvezetője ugyanakkor jelezte: a korai iskolaelhagyás és a lemorzsolódás nem ugyanaz, bár gyakran emlegetik együtt őket. – Míg a korai iskolaelhagyó fogalma a statisztikai besorolást szolgálja, a lemorzsolódás egy folyamatra utal, amely már jóval korábban kezdődik – fogalmazott. Hozzátette: a hazai statisztikai adatgyűjtés egyelőre nem teszi lehetővé, hogy pontos adataink legyenek a lemorzsolódásról, mivel a tanulói jogviszony megszűnésének sokféle oka lehet. Sok esetben például a tanuló más intézményben folytathatja tanulmányait.

A korai iskolaelhagyás mögöttes okai jóval komplexebbek, mint a látható tünetek, így a szakember szerint okok helyett inkább rizikófaktorokról érdemes beszélni a jelenség kapcsán. A Tempus Közalapítvány nemzetközi összehasonlító kutatása azt mutatja, hat olyan rizikótényező van, amelyet az országok többsége veszélyeztető jelnek tekint. – Mérhető rizikófaktor a gyakori hiányzás, a romló tanulmányi eredmény és az évismétlés. Intő jel továbbá, ha a diák viselkedése valamilyen irányba radikálisan megváltozik, kiközösítik, vagy kiközösítő magatartást tanúsít, netán sokat unatkozik az órákon – sorolja az iskolában észrevehető jeleket. A kutatások alapján nemzetközi viszonylatban elmondható, hogy a korai iskolaelhagyók között többen vannak a szegények, bevándorlók, a kisebbséghez tartozók gyerekei, Magyarországon pedig elsősorban regionális, etnikai és iskolatípus szerinti különbségek a jellemzők.

Szegedi Eszter úgy véli, az arányok javításának feltétele, hogy a problémakör és az ahhoz vezető folyamatok kellő figyelmet kapjanak. – A nemzetközi indikátorok nyomon követése mellett szükség volna olyan mutatókra is, amelyek az oktatáspolitika számára hazai szinten adnának pontosabb képet arról, hogy ténylegesen hányan és milyen iskolázottsági szinten maradnak ki az oktatási rendszerből, és hogy melyek azok a veszélyeztetett csoportok, amelyek rendszerszintű szakpolitikai beavatkozást igényelnek – magyarázta.

A beavatkozások főbb irányai között említendő a kisgyermekkori nevelés és fejlesztés hozzáférésének, illetve minőségének javítása, a korai jelző- és támogatórendszer kiépítése, valamint a pályaorientációs szolgáltatások elérhetővé tétele. Fontos továbbá, hogy folyamatosan fejlődjenek a szakmai szolgáltató hálózatok, amelyekben a szociálpedagógusok, fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok, gyermekvédelmisek dolgoznak.

– A leszakadóknak mentorrendszert érdemes kiépíteni, és fontos nyomon követni azokat is, akik már kiestek a rendszerből. Persze bármilyen intézkedés csak úgy vezethet sikerre, ha a társszektorok (egészségügy, szociális ellátó- rendszer, munkaügy, ifjúságügy, bűnmegelőzés stb.) együttműködnek egymással – emelte ki a közalapítvány csoportvezetője.

A hazai oktatáspolitika már felismerte a téma fontosságát, így tavaly elkészült a korai iskolaelhagyás elleni átfogó stratégia. Ez többek közt rámutat arra, hogy a gyerekek iskolarendszerben tartásához a tanulási kudarcokat fel kell számolni, és óriási szerepe van a pályatanácsadásoknak, valamint a kortárs segítő csoportoknak. Kitértek arra is, hogy az iskolai tanítás mellett fontos a tanulók személyes fejlődését támogató gazdag szabadidős tevékenységkínálat is.

A célokat és a szükséges beavatkozásokat tartalmazó dokumentummal egyébként sok más államot megelőztünk, az unió friss Eurydice jelentése szerint ugyanis számos országban (például Németország, Lengyelország, Egyesült Királyság vagy Norvégia) még nem készült átfogó intézkedési terv a témában.