Hűnek maradni Szent István örökségéhez

Németh Maurus atya több mint fél évszázada szolgálja az amerikai magyarokat a San Francisco-öböl vidékén.

– Mennyiben segít a hit megmaradni magyarnak a tengerentúlon? Van bármiféle összefüggés a nemzeti és vallási identitás között?
– Szerintem a magyarság és a kereszténység szoros kapcsolata alapjában véve független attól, hogy a világ mely pontján élünk. Szent István a magyar nemzetet a keresztény hit sziklaalapkövére építette fel, és ez az épület még ma is áll. A kereszténység tehát a mi közös örökségünk, még akkor is, ha sokan nem tartják magukat vallásosnak. Ami az emigráció helyzetét illeti, ha visszatekintünk a történelmére, világosan láthatjuk, hogy a hazájukat elhagyni kényszerült magyarok mindig templomok építésével kezdték új életüket, és azok köré gyülekeztek. Itt, a San Francisco-öböl környékén is ez történt. Az Egyesült Államok területén az első kivándorlási hullám a keleti partot érintette. A II. világháború után főleg Los Angeles és környéke volt a cél. San Francisco térségébe csak az 56-os forradalom után érkeztek jelentősebb számban magyarok. Ma hozzávetőlegesen 5-6 ezren lehetünk. Az utóbbi két évtizedben a migráció kétirányúvá vált. Voltak hazatelepülők is, de ugyanakkor sok fiatalt vonzott ide a Silicon Valley (Szilícium-völgy), ami itt van a mi katolikus missziónk közvetlen közelében. Rajtunk kívül a másik jelentős közösségformáló szervezet a Magyar Református Egyház. Az elmúlt fél évszázadban szép számban alakultak világi kulturális és társadalmi csoportok is, de a helyi magyarságot legteljesebben e két egyház fogja össze.

– Milyen erős az asszimiláció? A vegyes házasságból született gyermekek mennyire tartják számon magyar származásukat?
– Az 5-6 ezer nyilvántartott magyarnak jó ha 20-30 százaléka próbálja valamilyen formában komolyan megélni a magyarságát. Ennek természetesen összetett okai vannak. Ugyanakkor pozitív példa, hogy sok vegyes házasságban a szülők fontosnak tartják megtanítani gyermeküket magyarul is, és ezzel együtt a magyar kultúrának és tradíciónak a megismertetését sem mulasztják el. Azt is örömmel mondhatom el, hogy itt, a Woodside Priory bencés közösség területén (amely a Magyar Katolikus Missziónak is otthont ad) működik a magyar cserkészet és a magyar iskola. Az elmúlt évben több mint nyolcvan gyermek járt hozzánk. Van közöttük két kislány, akik amerikai szülők gyermekei. Ők úgy kerültek hozzánk, hogy Szalai Andrea, missziónk egyik oszlopos tagja volt a dajkájuk, és mindkettőjüket megtanította nagyon szépen magyarul. Így szerették meg a cserkészetet és a magyaros ruhákat is! Erre különösen büszke vagyok.

– Eltávolodva kicsit a magyarságtól, hogyan látja az egyetemes egyház helyzetét a XXI. században? Melyek ma a legnagyobb kihívások, amelyekkel szemben egy hívő embernek helyt kell állnia, és amelyekre az egyháznak választ kell tudnia adni, ha meg akarja őrizni híveit és bővíteni akarja táborukat?
– Erre a kérdésre felelni még a magas fokon képzett teológusoknak sem lenne könnyű. Szerény válaszomat ezért, kérem, tekintse úgy, mint személyes, egyéni meglátásom sommázatát. Az egyház feje maga Jézus Krisztus. Az egyház pedig mi, gyarló emberek vagyunk. Ezért az egyház teste gyarló és tökéletlen, ennélfogva pedig mindig kritizálható. A II. vatikáni zsinat ugyanakkor világosan rámutatott arra, hogy az egyház organikus, fejlődő, misztikus intézmény. És tudjuk azt is, hogy a pokol kapui sem fognak győzedelmeskedni fölötte.
E tekintetben tehát nincs mitől félnünk. Másfelől le kell szögezni, hogy Európa keresztényi alapokra épült. Úgy érzem, hogy több okból, de most ezek az alapok egy kicsit megrendültek, vagy erősen megrendülőben vannak. Ebben a helyzetben a kihívás az egyház és minden keresztény ember számára ugyanaz: meg kell maradnunk kereszténynek; nekünk magyaroknak, magyar katolikusoknak ez egyet jelent azzal, hogy megőrizzük Szent István örökségét. Európát pillanatnyilag a szekularizáció és a liberalizmus mellett egy vallásháború káosza is ellepte. Hogy ebből milyen Európa fog kialakulni, azt nagyon nehéz lenne megjósolni. Az egyházat a feje, Jézus Krisztus fogja megmenteni, de ehhez nekünk is hozza kell járulnunk. Ha meg tudunk maradni Krisztusban hívő keresztényeknek, és vállaljuk az ezzel járó megpróbáltatásokat, máris hozzájárultunk az egyház megmentéséhez.

– Európával szemben a Közel-Keleten valóságos háború folyik – tulajdonképpen a helyi, kétezer éves keresztény civilizáció ellen is.
– A történelem folyamán sokszor nagy kihívás volt kereszténynek lenni és maradni. Erről tanúskodnak a mártírjaink, akik bőségesen vannak az első századoktól napjainkig. Igen, mondhatjuk, hogy sajnos a Közel-Keleten Isten nevében keresztényüldözés zajlik, és a keresztény mártírok száma napról napra növekszik. Ezt látva gyakran elhangzik a kérdés: mit tehetünk? Mit kell tennünk? Úgy érzem, hogy a nemzetek, a nagyhatalmak nem mindig azt teszik, amit tenni kellene vagy lehetne e nagy probléma rendezésében, mert a politikai vagy gazdasági érdekeik mást diktálnak. Néha úgy érzem, mintha tudatosan kreálnák ezeket a konfliktusokat a saját érdekeik előremozdítására. Hogy egyénileg mit tehetünk? Mit kell tennünk? Az egyéni elhatározásunkon múlik. Az első – nem is lehetőségünk, hanem keresztényi kötelességünk –, hogy mindennapi imáinkba foglaljuk szenvedő testvéreinket. Ezen túlmenően mindenki a maga körülményeihez mérten vegye ki a részét a segítségnyújtásból: például adományokkal, a térségben működő karitatív szervezetek támogatásával is lehet segíteni.

– Egész Európában kényes kérdés a menekültek és a tőlük néha teljesen elválaszthatatlanul érkező gazdasági bevándorlók befogadása. Van-e, lehet-e egy ilyen helyzetben bármiféle keresztény alapállásról beszélni?
– Ez valóban az egyik legsúlyosabb problémája Európának a napjainkban. Sajnos Magyarország különösen nehéz helyzetben van, mivel a Balkánról tömegesen vonulnak be a menekültek. Hazánk a történelem folyamán már többször töltötte be vagy az átjáróház, vagy a védőbástya szerepét. Most éppen átjáróház vagyunk. De mint ilyenre, nagy teher és felelősség hárul ránk. A kormány dolga pedig igen nehéz, mert mindegy, hogy milyen határozatot hoz a problémák megoldása érdekében, azt vagy az egyik oldalról, vagy a másikról kritika és támadás követi. Hogy mi a helyes állásfoglalás? Kimondva nagyon egyszerű: ahogy a keresztény hitünk tanítja, segítsük azokat, akik segítségre szorulnak. Itt azonban máris jön a komplikáció: hogyan válogassuk szét az üldözötteket az embercsempészek által transzportált gazdasági bevándorlóktól? Nem tudom.

– Elvárhatjuk-e a bevándorlóktól, hogy feladják hitüket, kultúrájukat, és alkalmazkodjanak Európa mai, szekuláris értékrendjéhez?
– A „bevándorlók” magukkal hozzák saját hitüket és kultúrájukat, amit tiszteletben kell tartanunk. Én semmilyen körülmények között nem kényszeríteném rájuk, hogy alkalmazkodjanak a mai szekuláris értékrendhez. Már csak azért sem, mert szerintem ez Európának a legnagyobb mételye, de azt elvárnám tőlük, hogy amint mi tiszteletben tartjuk az ő hitvallásukat és kultúrájukat, ők is tartsák tiszteletben a mi ezeréves keresztény hitünket és kultúránkat.

– Érdekes módon egyébként sok európai ember is elutasítja a szekuláris államot. Pontosabban úgy tűnik, a szekuláris állam és a liberalizmus nem ad választ az életet érintő minden kérdésükre, ezért különböző egyházak, szekták követői lesznek. Mi ennek az oka? Mi táplálhatja az elégedetlenségüket, és honnan eredhet a vonzalmuk a természetfelettihez?
– A természetfeletti iránti vonzalmunk Isten belénk oltott ajándéka és emberi alapszükségletünk. Ezt el lehet fogadni, vagy lehet tagadni. Azok, akik tagadják, teremtik meg az úgynevezett szekuláris, liberális társadalmi rendszereket, amelyek alapjában véve az egyén hatalmát, feltétel nélküli jogait hirdetik, és az istenhitet tagadják. Ezek a rendszerek tudnak időleges kielégülést adni az önző kívánalmaknak, de végül is üresen hagyják az embert. Az ember keresi a választ az élet mélyebb kérdéseire, és azt végeredményben csak az Istenre vagy valamilyen természetfelettire találással tudja megoldani. Ennek keresése hozta létre a tradicionális egyházakat, és erre ad a mai világ sok, nagyon sokszor hamis lehetőséget.

– Itthon sokan úgy tekintenek a magyar nemzetre, mintha annak történelmi küldetése volna a hit védelme. Ön szerint van-e a magyar nemzetnek bármiféle küldetése, feladata a világban?
– Minden nemzetnek van küldetése, a kérdés az, hogy a nemzet mennyire van annak tudatában, és mit képes, illetve hajlandó tenni e küldetés beteljesítése érdekében. Ennek alapján én meg vagyok győződve arról, hogy magyar nemzetünknek is van történelmi küldetése, és ezt is ünnepeltük az elmúlt hét végén. Gondoljon csak bele, hányszor elveszhettünk volna az elmúlt ezer év folyamán? Hányszor voltunk a kereszténység és a nyugati kultúra védőbástyája? Mégse vesztünk el, nem omlottunk össze, hanem állunk, mert Szent István a hit sziklájára építette magyar hazánkat. Igen, van elhivatottságunk a keresztény hit és az európai kultúra megmentésére, ahogy arra a látnok Pio atya is utalt! Küldetésünk, feladatunk tehát: hinni és hűnek maradni Szent István örökségéhez!