Sümegre kerül Szent István ereklyéje

A csontereklyét az augusztus 20-i körmeneten mutatják be.

MTI
2015. 08. 18. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt írták, a felbecsülhetetlen értékű csontereklyét a John Henry Newman oktatási központ és a sümegi önkormányzat együttműködésében létrejövő közösségi főiskola kápolnájában helyezik majd el.

A tájékoztatás szerint a színarany ereklyetartót – melyben Szent István jobbjának kis csontdarabkája van – 2009-ben adományozta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Robert Bezák nagyszombati érseknek. Az ereklyét a dunaszerdahelyi Szent György-templomban helyeztek el külön oltáron, végleges elhelyezéséről azonban a közelmúltban született döntés: a működését hamarosan megkezdő, a hittudós Jonh Henry Newman nevét viselő felsőoktatási központ sümegi kampuszán levő kápolnában állítják ki, ahol az érdeklődők szabadon látogathatják a relikviát – írta Kertész-Bakos Ferenc, a közösségi főiskola szakmai vezetője.

A közleményben Végh László, Sümeg fideszes polgármestere úgy fogalmazott: Sümeg a török hódoltság korában a veszprémi püspökség székhelye volt, a zalai és veszprémi katolikusoknak pedig mindmáig nagy találkozója a sümegi búcsú, emellett nagy múltra tekint vissza a Mária-kultusz is. Hozzátette: „mostantól a katolikus hívők a szent király felbecsülhetetlen eszmei értékű ereklyéjét is Sümeghez köthetik”.

A szent király ereklyéjét az augusztus 20-án 18 órakor kezdődő, Sümeg belvárosában rendezett körmeneten mutatják be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.