Lapunk számításai szerint szeptember végéig több mint 66 milliárd forint bevételt könyvelhettek el magyar államkötvények értékesítéséből offshore jellegű cégek. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy-egy 93 millió forintos állampapír értékesítésekor 23–27 millió forint üti a markukat. Az államnak már kevésbé éri meg az üzlet, hiszen a kötvények lejáratakor kamatot fog fizetni, amelyből 26 milliárd forintnyi összeg a gyanús hátterű közvetítő cégeknél landol.
Hiába buktatták el fideszes képviselők a gazdasági bizottságban, hogy az Országgyűlés vitázhasson az államigazgatás „offshore-mentesítéséről” szóló LMP-s javaslatról, Schiffer Andrásék várhatóan ismét benyújtják indítványukat. Lapunk is megírta, hogy a kormánypárti honatyák tartózkodtak, amikor arról kellett szavazni, hogy a parlament egyáltalán megvitathassa plenáris ülésen a javaslatot. (Az indítvány lényege, hogy se az állam, se az önkormányzatok, de még a Magyar Nemzeti Bank se köthessen üzleteket olyan cégekkel, amelyek valamelyik adóparadicsomnak tartott államban vannak bejegyezve.) A fideszes Bánki Erik arra hivatkozott, hogy az amerikai cégek nagy részét kizárnák a hazai állami megbízásokból. Schiffer András tegnap lapunk kérdésére úgy értékelte, hogy a fideszesek a tartózkodással „ugyanolyan sunyin viselkedtek”, mint az aktanyilvánosságról szóló javaslatuk esetében. Véleménye szerint az bizonyosodott be, hogy „a Fidesz az offshore-lovagok pártja”.
– Nonszensz, hogy hazánkban offshore cégek kezébe juthatnak közpénzek. Ez az európai országok jó részében elképzelhetetlen – mondta el lapunknak Varga István közgazdász. Példaként említette, hogy Franciaországban, amely jóval régebbi gazdaság, mint a miénk, közpénzt kizárólag állami bank kezelhet. Erre lenne szükség hazánkban is. Nem az a kérdés, hogy ki mit szól az elképzeléshez, hanem hogy érvényt szerzünk-e a Bázel III. elvnek. Vagyis: ahogy egy bank csak olyan cég számára nyit számlát, amelynek ismeri a tulajdonosát, annak arcát, ugyanúgy a magyar kormány is csak olyan cég számára utaljon közpénzeket, amelynek a hátterét ismeri. Hogy miért nem hajlandó ennek az elvnek eleget tenni a kormány, azt nem akarta részletezni a közgazdász, de azt kijelentette, úgy tűnik, „a kormány már saját arcát sem meri nézni”. A megoldást pedig abban látja, hogy „vagy a gyanús számlákat takarítjuk ki, vagy a kormányt”.