Egyrészt a beruházással összefüggésben nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, nincs szükség településképi véleményezési, illetve bejelentési eljárásra sem. A Meseparkot is érintő területen található egy kis közterület, a Varannó utca, amelynek használatáról már megszületett az egyezség a fővárosi és a zuglói önkormányzat között. A jelenlegi bürokratikus eljárások miatt rögzítették, hogy az érintett ingatlanokat rendezettnek kell tekinteni akkor is, ha azok építési szabályzat szerinti kialakítása még nem történt meg. Ugyanakkor a módosítás szigorítást is tartalmaz: a fejlesztési területeken történő fakivágásokat legkésőbb a beruházás végéig, azaz a használatbavételi engedélykérelem benyújtásáig pótolni kell.
Ehhez kapcsolódik az a valótlannak bizonyult múlt heti sajtóhíresztelés, amely szerint a Városliget megújítása helyett a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdaövezetben építenék fel az új múzeumi negyedet. Baán László, a Liget Budapest projekttel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos lapunkkal közölte: mindebből csak annyi igaz, hogy a fejlesztés kiegészül a Nyugati pályaudvart és a Városligetet összekötő terület zöldsávvá alakításával. A Városliget zöld felülete összességében több tízezer négyzetméterrel bővül.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!