Megfizethető díjat kérnének a városhatáron

Az unió nem enged. Fontosabb volna a BKV finanszírozásának megoldása. A kormánydöntés még várat magára.

2015. 10. 09. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a főpolgármester 2016 végéig kapott haladékot a kötelezettség teljesítésére a brüsszeli döntéshozók „hallgatólagos beleegyezésével”. Az eredetileg forgalomcsillapítási és környezetvédelmi okokból bevezetni tervezett dugódíj legújabb változata szerint a megyei útdíjak mintájára a Budapest közigazgatási területére behajtóknak útdíjat kellene fizetniük. Így az éves matrica ára ötezer, míg a havi 450-500 forintba kerülne. Ez évente 700-800 milliós, csak a BKV-ra fordítható bevételt jelentene, de ha a fővárosi autósoknak is fizetniük kell, az már két-két és fél milliárdot. A belső városmagban kialakíthatnak egy szűkebb zónát is. Erről Tarlós István a Népszavának azt nyilatkozta a napokban, hogy a Kiskörút vonalában húzhatják meg a határt. Információnk szerint az ebben a zónában élők a parkoláshoz hasonlóan mentességet kapnának.

Lapunknak a javaslat kidolgozásában részt vett, de magukat megnevezni nem akaró szakemberek és fővárosi politikusok azt mondták: nevetséges, jelképes dugódíjat anélkül, hogy az EU ne kifogásolná, nem lehet bevezetni, akárcsak a mérték nélküli ellenzéki javaslatokat. – A dugódíj belső magja nem lehet bővebb az V. kerületnél: ha a budai oldalra is kiterjesztenék, Óbudától Budafokig valóban hatalmas dugók lennének – mondta el egyik informátorunk. Ha októberben sem oldaná meg a kormány a BKV finanszírozását, Tarlós István járatcsökkentéseket sem tart elképzelhetetlennek. Szerinte azonban hiába rontanák a szolgáltatás minőségét, szűkítenék a meglévő kedvezményeket és emelnék 70-80 százalékkal a tarifákat, alig egymilliárd forintos pluszbevételhez jutnának.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.