Már meghatározták a magyar és a szlovák illetékesek a Dunacsún és Szap közötti Duna-szakaszon tervezett négy fenékküszöb pontos helyét egy lapunk birtokába jutott jelentés szerint. (A fenékküszöb a meder alján keresztbe futó kőtöltés, ami megemeli a vízszintet.) A felek még július 22-én tartottak Pozsonyban hivatalos találkozót, amelyen a dokumentum szerint Ladislav Lazar szlovák kormánymeghatalmazott „láthatóan széles politikai mandátummal” vett részt. Magyarországot Baranyai Gábor, az Igazságügyi Minisztérium határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztosa képviselte, a találkozóról beszámoló, Trócsányi László igazságügyi miniszternek címzett jelentésen is az ő aláírása szerepel. Baranyai Gábor a megbeszélésen javasolta azt is, hogy „a sporthajózás elősegítése érdekében” zsilipeket volna érdemes tervezni a folyamra; végül abban maradtak a felek, hogy mindkét változatról pontos terv készül, beleértve a költségeket is. A finanszírozásról a dokumentum semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Csupán az olvasható erről a szövegben, hogy a két ország uniós támogatást próbál szerezni, amennyiben ez nem sikerül, a felek osztoznak a kiadásokon.
A szlovák fél jelezte, hogy egy kisebb erőmű építését is tervezik Dunacsúnban, ám ennek paraméterei még nem ismertek.
A jelentésből kiderül, hogy jogászok dolgoznak azon, miként vonható vissza a Magyarország ellen az ügyben 1998-ban benyújtott hágai kereset, a hazai javaslat szerint ezt a két országnak közösen kellene kérnie a Nemzetközi Bíróságtól. Mint kiderült, a magyar állam nem tart igényt a már működő erőmű tulajdonjogára, a hazánkat megillető vízmennyiségre azonban igen. A következő mondat szerint azonban a vízhozam kérdéséről egyelőre nem folyt részletes egyeztetés, a cél a „status quóhoz minél közelebb álló megoldás kidolgozása”.
A status quo emlegetése azonban aligha nyugtatja meg a Duna ügyéért aggódókat, jelenleg ugyanis az 50-50 százalékos megosztás helyett a vízmennyiség legfeljebb 20 százaléka jut el magyar területre. Ráadásul Magyarországnak nincs ráhatása a vízkormányzásra.
Lányi András filozófus, a Duna-védő mozgalom egyik legismertebb tagja a Magyar Nemzet Magazinnak a közelmúltban azt nyilatkozta, tudomásuk szerint annak a sok évvel ezelőtt felmerült tervnek a megvalósításáról van szó, amit „kanyargós Duna” néven emlegettek. Ha most kormánypolitika rangjára emelkedik ez a terv, szavai szerint „feladjuk a méltányos vízmegosztásért folytatott küzdelmünket, amely a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalásának végrehajtását célozza. Mi magunk tesszük alkalmatlanná a szigetközi Öreg-Dunát a mostaninál nagyobb víztömeg fogadására.”
Illés Zoltán korábbi környezetügyi államtitkár érdeklődésünkre a szakmai körökben ismert terveket kifejezetten környezetellenesnek és a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezte. Elmondása szerint 2010 és 2014 között mint meghatalmazott magyar tárgyaló többször hivatalosan találkozott Ladislav Lazarral. Kifejtette, a korábbi egyeztetések alapján biztos abban, hogy a szlovák féllel meg lehetne egyezni a magyar érdekek és a környezet-, természetvédelmi szempontok szerint is. A fele-fele arányú vízmegosztást Pozsony korábban már elfogadta, méghozzá úgy, hogy nem kért kártérítést az eredeti szerződés szerint a szlovákok által megépített létesítmények magyar hozzájárulásának elmaradása miatt. Budapest pedig cserébe nem követeli a Magyarországnak megtermelt áram árának felét. Illés szerint a Szigetközben semmilyen fenékküszöb megépítésére nincs szükség, legföljebb az építőipari lobbi törekedhet erre. Leszögezte, Baranyai Gábornak vagy meg kellene neveznie, ki utasította ilyen „hazaárulással felérő egyezkedésre, mutyizásra, vagy ha magától tette, le kell váltani”.
A minisztériumi jelentésben olvasható az is, hogy a felek úgy értékelték, a 2016 márciusában esedékes szlovákiai választások várhatóan nem lesznek érdemi hatással a tárgyalásokra, a pozsonyi kormánymeghatalmazott mégis célszerűnek látta addig lezárni a „megegyezési folyamatot”.
A rendszerváltozás időszakát meghatározó ügy fejleményeiről az idén július 23-án keltezett dokumentumban azt is leírták, hogy „a kérdéskört a lehető legkisebb nyilvánosság mellett kell megpróbálni lezárni”. Megkerestük az illetékes Igazságügyi Minisztériumot, a miniszteri biztostól érdeklődtünk többek között a legújabb döntésekről, a vízhozam biztosításának garanciáiról, a költségekről és a hágai kereset sorsáról, válaszokat azonban egyelőre nem kaptunk.
Megkérdeztük az ügyben Jeszenszky Gézát, a Duna elterelésekor regnáló Antall-kormány külügyminiszterét. A politikus kifejtette: „Annak idején mi egyértelműen azt gondoltuk, hogy a vízlépcsőrendszer rendkívül káros a környezetre, a vízbázisra. De amikor eldőlt, hogy a szlovákok mindenképpen megépítik a bősi erőművet és a Dunát elterelik, akkor jobbnak láttam volna, ha üzembe helyezzük a rendszer másik egységét, a már megépült dunakiliti duzzasztóművet. Bőst úgysem tudtuk meggátolni, de így legalább a vízmennyiséget tudtuk volna szabályozni. Ezt a megoldást az tette lehetetlenné, hogy a magyar parlamentben létezett egy pártokon felül álló lobbi, amely eltökélt volt abban, hogy ha Magyarország bármiféle engedményt tesz, akkor a kormányt leszavazza. Antall József úgy gondolta, fontosabb a kormány stabilitása, mint ez a konfrontáció. Bíztunk abban, hogy a hágai bíróságon majd nekünk adnak igazat, ami aztán nem történt meg. A mostani állapot Magyarország számára kedvezőtlen, s a bősi erőműnek jelenleg kizárólag a szlovákok a haszonélvezői.” Lányi András filozófus szerint a vízmegosztást jogállamok között a nemzetközi jog és a felek megegyezése szabályozza. A 23 éve fennálló törvénytelen állapotok orvoslására a hágai ítélet által kijelölt keretek között ma is volna lehetőség. Bármely nemzetközi bíróság a mostaninál méltányosabb vízmegosztásra kötelezné a feleket, már csak az uniós víz-keretirányelvekre való tekintettel is, amelyek a tagországokat vizeik jó ökológiai állapotának megőrzésére kötelezik, és tiltják az ezek rovására történő hasznosítást.
