Honi médiabanditizmusról ír a Mandineren Szőcs Géza. Szerinte ahol nincs „becsületes, professzionális, megbízható sajtó, ott és bármi előfordulhat”. A Milánói Világkiállításért felelős kormánybiztos annak kapcsán borult ki, hogy az Index cikksorozatban számolt be arról, hogy az expó magyar pavilonjában miként sáfárkodtak a közpénzzel. A portált Szőcs csak egy tünetcsoport részének tartja, amelyet úgy „gyógyítana meg”, hogy törvényi eszközökkel állítaná helyre a sajtó hitelességét: „A tudatos, nyilvános hazugság közbűnténnyé nyilvánítását. A kártérítési elvek szigorítását.”
A marosvásárhelyi költő, aki maga is dolgozott erdélyi irodalmi lapoknál, illetve a Szabad Európa Rádió budapesti stúdióvezetője is volt, példájában azt hozza fel, hogy „ha egy lap leírja valakiről, hogy ellopott 100 millió forintot, azt az állítást gyorsított eljárásnak kell tisztáznia. És ha a megvádolt személy valóban ellopott 100 millió forintot, a legnagyobb szigorral kell lecsapni rá”. Szőcs szerint ha „az ellenkezője bizonyosodik be – hogy az újságíró hazudott –, akkor neki kelljen kifizetnie az erkölcsi kárt, amelyet okozott. Hogy mennyit? Hiszen világos, nem? Százmillió forintot. Ekkorát hazudott, ekkora erkölcsi kárt okozott, ezt kell megtérítenie.”
A szemet szemért, fogat fogért elv alkalmazása azonban nem alkalmazható sem a sajtó-, sem a polgárjogban. Polyák Gábor médiajogász arra hívta fel a figyelmünket, hogy nem ítélhető meg ilyen nagyságrendű, preventív célú büntető kártérítés. Szerinte a felvetés még a mai „kevéssé újságíróbarát” környezetben is abszurdnak hat.
Mindehhez még újságírónak sem kell lenni: Tata városának önkormányzata ötmillió forintot követelt Somogyi Máriától, amiért megosztott egy Facebook-bejegyzést, amely szerint a tatai városházán a helyi Wágner-házat eladta a város, majd később a felújított ingatlant drága pénzen visszabérelte. Ennek megosztásáért kellett Somogyi Máriának bíróságra mennie, amely polgári perben jogerősen kimondta: az alperes megsértette Tata önkormányzatának jó hírnevét, ezért tízezer forint sérelemdíjat, illetve több tízezres perköltséget és illetékeket kell fizetnie.
Polyák szerint ez is olyan kilengés, ami nincs benne a paragrafusokban, de megjegyzi: kizártnak tartja, hogy megállna a strasbourgi bíróságon. A médiajogász azzal magyarázza az ilyen eseteket, hogy a személyiségi jog nem fekete-fehér, és sosem lehet tudni, és akár egy félmondat miatt is születhet elmarasztaló ítélet.
A kilengést Polyák nem nevezné bírói gyakorlatnak, noha nem először fordul elő ilyesmi. Még 2008-ban történt, hogy egy Sajtosszenya nevű hozzászóló kritizálta Fetser Jánost, Orosháza korábbi MSZP-s polgármesterét, aki feljelentést tett, az ügyészség rágalmazás gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Ezért méghozzá: „egy megalomániás diktátor vetélt agyszüleményei, amely nélkülöz minden ésszerűséget, és csupán a látványosságra koncentrál.”
A rendőrség elkérte a nyomozás során az internetes hozzászólótól a számítógép azonosításához szükséges IP-címet és így „ki is vonulhattak a helyszínre”. A hatóságnak nem sikerült azonosítania Sajtosszenyát, ezért Fetser az akkori igazságügy-miniszterhez, Draskovics Tiborhoz fordult a „joghézag” miatt. Azóta változott a jogi környezet: már nemcsak a kommentek szerzői, hanem a szolgáltató is felelős a hozzászólások tartalmáért.
Felperesként a közszereplők sokat kockáztatnak ilyen ügyekben, hiszen akár nyernek, akár veszítenek, könnyen basáskodásnak hathat, ha a bíróság elé citálják ezeket az ügyeket. Polyák szerint a hazai közszereplőknek az újságírók démonizálása helyett hozzá kellene szokniuk, hogy tevékenységüket kritizálni fogják, még ha ez egy-két álmatlan éjszakát is okoz nekik.
