Idehaza nincs akarat a Biszku-félék felelősségre vonására

Gellért Ádám képtelen megérteni, az ügyészi testület miért nem képes elvégezni, amit máshol sikerült.

– Ez mintha egy nemzetközi jogi elkövetési forma lenne.
– Valóban, ez a joint criminal enterprise (közös bűnözői szándék) fogalma. Az ügyészség pedig azt indítványozta, hogy a bíróság ezt a nemzetközi jogi elkövetési formát alkalmazza. Ám, itt jön a csavar, az ügyész ugyanebben a vádbeszédben aztán felbujtásért kérte Biszku elítélését. Az előző vádbeszédben pedig úgynevezett ideológiai tűzparancsról beszélt. Belátom, nincs könnyű dolga az ügyésznek, mert új területen mozog ez az egész ügy, de azért mostanra már tűpontosan kéne tudni, hogy mi a vád konkrét tartalma.

– Ibolya Tibor legfőbb ügyész az enyhített Biszku-ítélet nyomán azt mondta: a bíróság egyszerűen nem értette meg a vádat. A törvényszék azzal riposztolt, hogy az ügyészség olyan cselekményeket is beemelt a vád tárgyai közé, melyek ügyében már volt jogerős ítélet. A bíróság volt valóban értetlen, vagy a vád állt ingatag lábakon?
– Mint mondtam, a tárgyaló ügyész is váltogatta, hogy milyen elkövetési formában ítéljék el Biszkut. Ez pedig kihat arra, hogy milyen bizonyítékokat kell értékelni. Mivel még nem foglalták írásba az ítéletet, a szóbeli indokolásra tudunk egyelőre hagyatkozni. Az ügyészségnek a következő logikai láncolatot kellett volna bizonyítania: az intézőbizottság határozatot hoz, Földes László IIB-tag vagy más ezt eljuttatja a katonai tanácshoz, mely ez alapján a fegyvertelen tüntetőkkel szemben parancsot ad a fegyverhasználatra. Ha pedig a nemzetközi jogi formulával szeretett volna operálni az ügyészség, akkor rengeteg új jogi kérdésnek kellett volna felmerülnie, amiről aztán pedig egyáltalán nem volt szó a tárgyaláson. Sőt, jogi kérdésekről, hogy például mik ennek az úgynevezett láncolatos felbujtásnak a tartalmi elemei, mit kéne hozzá bizonyítani, s hogy mik az ehhez kapcsolódó tételes bizonyítékok, így konkrétan és összefoglalóan egyáltalán nem esett szó.

– Mit mondott ki akkor pontosan a bíróság?
– A szóbeli indokolás szerint az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania ezt a láncolatos felbujtói eseménysort.

A bíró szerint nem lehet felbujtásról beszélni akkor, ha például Salgótarjánban nem volt magyar tűzparancs. Mert nem volt, ezt 1995 óta tudjuk. A bányászokból verbuvált karhatalmista alakulat a szovjet tiszt parancsára elrendelt fegyverhasználat után kezdett el összevissza tüzelni a tömegre.

Ez persze nem menti a lövéseket leadókat, de ebből nem vezethető le az Ideiglenes Intéző Bizottság, így Biszku felelőssége.

– De akkor mire alapozta az ügyészség a vádat?
– A kulcsbizonyíték a katonai tanács december 4-i jegyzőkönyve volt. Ennek a jegyzőkönyvnek az értelmezésén áll vagy bukik nagyrészt a sortüzes vádpont. Ezzel kapcsolatban a bíróság, hivatkozva Horváth Miklós hadtörténész szakvéleményére, azt mondta, hogy „a katonai tanács tagjainak többsége a fegyverhasználatot ekkor a »lövöldözők«, a fegyveres csoportok ellen látta megengedhetőnek”. A bíróság szerint, szintén Horváthra hivatkozva, nem létezett központi tűzparancs. Ez persze szöges ellentétben áll az eddig Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor történészek által kanonizált állásponttal szemben. A bíróság azonban nem csak Horváth szakértői véleményére támaszkodott. A szóbeli indokolás szerint a korábbi perekben felvett tanúvallomásokban sem beszélt senki központi tűzparancsról. Ugyanakkor fontos lesz majd látni, hogy az írásbeli indokolásban a bíró miként értékeli az Ideiglenes Intéző Bizottságban és más vezető testületekben elhangzott mondatokat.

– Ha ilyen gyenge volt a vád, miért ezt vették elő az ügyészségen? Ön tett korábban feljelentést Biszku belügyminiszteri tevékenysége kapcsán emberiesség elleni bűncselekmény elkövetése miatt.
– Még 2010-ben, igen. Akkor azt érdemben meg sem vizsgálták. Ahogy azt a feljelentést sem, amit 2012-ben tettek a lex Biszku alapján. Emlékeztetnék, hogy eredetileg ez alapján indult el ez az eljárás, majd változott át sortüzes üggyé. Ahogy azt már júniusban elmondtam, ez az ügy nem a lex Biszku alapján indult. Ezt az ügyet elviekben már 1995-ben lefolytathatták volna a genfi egyezmények alapján. A bíró a szóbeli indokolásában egyébként hosszan kitért erre. Az ügyész felé fordulva kérdezte, hogy erre miért nem akkor és miért épp most kerül sor.

A belügyminiszteri tevékenysége miatt tett feljelentést egyébként csöndben megszüntették. Nekem sikerült megszereznem a dr. Ott István főügyészségi ügyész által szignált határozatot. A két és fél éves nyomozást egy hat és fél (!) oldalas megszüntető határozattal zárták le. A határozat például azzal az egyetlen indokkal tagadta meg a nyomozást a Nagy Imre-ügyben, hogy a per bírája egy 1989-es interjúban azt mondta, nem volt politikai befolyásolás a minisztérium részéről a bíróságok felé.

– Eközben tudjuk, hogy a Nagy Imre-per vádiratát Biszku személyesen egyeztette a szovjetekkel
– Pontosan, Sőt, az sem derül ki, hogy milyen más iratokat néztek át vagy értékeltek. Miként lehetséges ez 2015-ben? Ezekre a kérdésekre az ügyészségnek választ kéne adnia. A határozatból úgy látszik, hogy még egy szakértőt sem rendeltek ki, hogy megvizsgálják a befolyásolás lehetőségét, az ügyészség simán lezárta az ügyet. Nem volt sajtótájékoztató, nem volt közlemény, ha nem megyek utána, erről nem is tudunk. Ez teljes nonszensz.

– Nagyon komoly kritikát fogalmazott meg a főügyész a mostani ítéletet követően. Az egyik szakértőt például azzal vádolta meg, hogy politikai tiszt volt.
– Valóban, Horváth 1989 előtt a Magyar Néphadsereg kiképzőközpontjában a politikai osztályon mint politikai helyettes szolgált. Ezt egyébként a tárgyaló ügyész vetette fel, az eljárás közepén, a szakértő kikérdezése közben „jutott eszébe” mindezt kezdeményezni, pont azután, hogy Horváth a bíró kérdéseire egymás után kezdte el az ügyészség számára kedvezőtlenül értékelni a korabeli dokumentumokat. Horváth egyébként a Nyugati téri és más sortüzes ügyekben is kirendelt szakértő volt, sőt múltját a tárgyalás előtt jelezte a bírónak is. A kizárási indítvány elutasítását a bírónak majd az ítéletben kell megindokolnia.

– Az ön által összeállított javaslat alapján a parlament már négy éve elfogadta a lex Biszkut, melynek pont az lett volna a lényege, hogy Biszku Bélát és a hozzá hasonlókat az emberiesség elleni bűncselekmény alapján lehessen felelősségre vonni. Mégsem történt egyetlen feljelentés vagy eljárás sem ilyen ügyekben.
– Igen, sajnos ez a helyzet.

Ötödik éve foglalkozom ezzel az üggyel, voltam már feljelentő, törvényjavaslat kidolgozója. Úgy látom, lassan egy lehetséges vádirattervezet megszerkesztője kell, hogy legyek. Pedig léteznek több száz millió forintból gazdálkodó intézetek, van ügyészségünk, akiktől elvárnánk, hogy ezt a feladatot elvégezzék.

Ahogy és amilyen indokkal az ügyészség a Biszku belügyminiszteri tevékenysége miatt tett nyomozást megszüntette, jelzi, hogy nem akarják alkalmazni az emberiesség elleni bűncselekményt. Sőt, tovább megyek, öt év alatt még csak olyan alaposan indokolt jogi érvelés sem született a részükről, amiből megtudhatnánk, hogy miért nem teszik.

– Pedig nemzetközi példáért sem kellene messze menni.
– Ne higgyük, hogy Németországban nem kellett kiszenvedni, hogy egyáltalán elinduljanak ezek az ügyek. Az ötvenes évek végén bátor nyugatnémet ügyészek, sokszor a teljes ügyészi és nyomozó testület szabotálása és ellenkezése mellett kezdték el azt a szívós munkát, aminek következtében sikerrel tárták fel a második világháborús német múlt bűneit. De mondhatok követendő példákat a környező országokból is: Csehország, Lengyelország, Románia vagy a balti államokat is előrébb járnak a kérdésben.

– Ott is van egy „lex Biszku”, és egyszerűen alkalmazzák?
– Erről van szó. Ezekben az országokban az a döntő, hogy a törvény mellett van akarat is, hogy legyen valós, ne csupán szimbolikus igazságtétel. Szervezeti keretek nélkül azonban ez nem fog menni. Míg ott kirendelt ügyészek dolgoznak történészekkel karöltve nem csupán feljelentések alapján, hanem hivatalból, szisztematikusan eljárva, addig nálunk ilyen még csak hallomásból sem létezik.

– A védelem enyhítésért, a vád súlyosításért fellebbezett. Mi lesz a végkimenetele ennek a pernek?
– Könnyen előfordulhat, hogy megint visszautalják első fokra. De lehet, hogy eljut egészen a Kúriáig. Még nem olvastuk az elsőfokú ítéletet, a fellebbezések sem készültek el, ez a jövő zenéje.

– Lehet, hogy sokan felsóhajtanak majd, amikor Biszku Béla meghal, és így a kínos múltfeltárás kötelessége sem lesz már annyira a köztudatban, mint most.
– Igen, sokaknak púp a hátán az egész. Szögezzük le: én pusztán azt szeretném elérni, hogy a magyar állam az összes hazai és nemzetközi kötelezettségét betartva egy alapos, mindenre kiterjedő, szakszerű vizsgálat keretében döntse el, hogy felelőssé tehető-e Biszku Béla jogilag az 1956-os megtorlások irányításában, megszervezésében betöltött szerepe miatt. Ez a minimum, amit egy jogállamnak nyújtania kell.