A Magyar Nemzet szerette volna megtudni, hogy a Fővárosi Főügyészség a Századvég Gazdaságkutató mellett a Századvég Alapítvány esetleges érintettségét is vizsgálta-e. A két menedzsment között ugyanis van átfedés: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az alapítvány kuratóriumi elnökhelyettese és a gazdaságkutató társtulajdonosa is egyben, míg Barthel-Rúzsa Zsolt az alapítvány ügyvezető igazgatója és a gazdaságkutató igazgatósági tagja is. Az ügyészségnek tegnap elküldött kérdéseinkre egyelőre várjuk a választ.
Az amerikai kitiltási ügybe egyes sajtóorgánumok ismét alaptalanul próbálják belekeverni a Századvég Alapítvány nevét, megsértve ezzel a jó hírnévhez főződő személyiségi jogát – írta hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Századvég Politikai Iskola Alapítvány.
Felidézték: július 9-én a bíróság elmarasztalta az alapítvány által beperelt sajtóorgánumot és munkatársait, amiért annak idején azt állították, hogy a Századvég vezetőit korrupcióban való érintettség miatt kitiltották az Amerikai Egyesült Államokból. A bíróság megállapította, hogy ez az állítás valótlan, és nem anyagi kártérítésre kötelezte az alpereseket. Hozzátették: hasonló megállapításra jutott néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Főügyészség is, amely azt közölte, hogy az úgynevezett kitiltási ügyben egy csaló élt vissza a Századvég nevével, amely nem érintett az ügyben.
A Századvég Alapítvány a jövőben is minden eszközzel fellép a jó hírnevét sértő megnyilatkozásokkal szemben – zárta közleményét az alapítvány.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!