Jelenetek egy melegházasságból: létezhet-e a nem létező jogintézmény?

Kevesen lépnek regisztrált élettársi kapcsolatra, és nehéz kideríteni, hány végződik „válással”.

Hogy a hazai nyilvántartás hagy maga után kivetnivalót, nem nehéz megtapasztalni: a KSH például könnyen ad éves statisztikát arról, hogy az azonos neműek 2009 óta hány élettársi kapcsolatot jegyeztettek be, arról viszont fogalma sincs a hivatalnak, hogy ezek közül hányat bontottak föl. Adataikból csak az derül ki, hogy a bevezetés utáni első fél évben 69 ilyen párt adtak össze az anyakönyvvezetők, egy évre rá 80-at – nyilván ők voltak azok, akik már nagyon várták ezt a lehetőséget. Ezt követően a szám gyakorlatilag feleződött: az azóta eltelt négy esztendőben mindössze évi 30-45 pár kelt egybe ily módon. Ugyanakkor míg ezek az adatok az anyakönyvvezetőkön keresztül eljutnak a hivatalig, addig a kapcsolat felbontásáról nincsen információja a KSH-nak: 2009 óta mindössze 2 olyan adatlap érkezett a hivatalhoz, amely ilyen esethez tartozik.

Ahhoz, hogy a valósághoz közelibb adatokhoz jussunk, a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál kellett érdeklődnünk, a felbontásról szóló számok ugyanis náluk érhetők el. Illetve azoknak is csak egy része: az olyan esetek, ahol a felek közt nincs vita – a többi bíróság elé kerül, azokról pedig statisztika nem készül. Mint a kamara tájékoztatásából kiderül, az ilyen együttélések bejegyezhetőségének első évében, tehát 2009-ben 2 ilyen kapcsolat szűnt meg – vélhetően ez jutott el a KSH-hoz is –, azóta pedig évente 16-37. Az évenkénti számok ugyan nagyon változóak, a jogintézmény létezése óta a teljes bontási arány valamivel 40 százalék fölött van – a 305 bejegyzett kapcsolatból 131 futott zátonyra –, ami jobb, mint a házasságoké. Ott ugyanis a tízéves statisztikát nézve 60 százalékos ugyanez az arány: az évi 35-39 ezer házasságra 19-24 ezer válás jut. Bár igaz az is, hogy a melegek élettársi kapcsolatának bontási statisztikái közt a bírósági ügyek nem szerepelnek, csak azok, amelyeket közjegyzők intéznek – így a tényleges szám nem ismert.

A nyilvántartást bonyolítja, hogy az azonos nemű párok a számukra létrehozott bejegyzett élettársi kapcsolat mellett regisztrált élettársakká is válhatnak, ugyanúgy, mint az ellentétes neműek. Erre mindkét esetben 2010 óta van mód – viszont ennek már nemcsak megszűnte, hanem létrejötte sem kerül a KSH látókörébe. Különbség az is, hogy ezt az eljárást nem anyakönyvvezetők, hanem közjegyzők folytatják le, nyilvántartásukból pedig nem derülnek ki a nemekre vonatkozóan információk sem, tehát nem tudni, hogy ebből mennyi a hetero- és mennyi a homoszexuális pár. Az adatgyűjteményből – amelynek neve Élettársi nyilatkozatok nyilvántartása – gyakorlatilag csak az látszik, hogy a 2010 és 2015 közötti időszakban évente átlagosan 800 körüli élettársi kapcsolatot regisztráltak, ezzel párhuzamosan pedig átlagosan 80-nak a megszűnéséről nyilatkoztak a partnerek.

A házasságkötések és válások nagyságrendjéhez viszonyítva mindkét szám elenyésző, tehát látszik, hogy a párok körében ez az eljárás nem igazán népszerű. Az adatokból a valós bontási arányok sem derülnek ki, lévén ha a feleknek a szakításkor vitájuk támad, akkor bírósághoz fordulnak, nem pedig a nyilatkozatokat összesítő közjegyzőhöz. Az adatgyűjtés ezen a ponton pedig vélhetően elakad. Bár az igaz, hogy a közjegyzői nyilvántartásba vett élettársak ettől függetlenül külön is kérhetik a közjegyzőtől az élettársi kapcsolat fenn nem állásának regiszterben való rögzítését – erről elég csak egyiküknek nyilatkozniuk. Az viszont nem ismert, hogy ezt mennyien nem teszik meg. A valós statisztika tehát ez esetben is ködbe vész.

A harmadik számsor, amely az élettársi viszonyokról elérhető, a 2011-es népszámlálás adata, amely egyszerű bemondáson alapul. E szerint 2011-ben hazánk durván 8,5 millió 15 évnél idősebb polgárából valamivel több mint 900 ezer élt élettársi kapcsolatban. Azt viszont ez esetben is homály fedi, hogy ebből mennyi a férfi és nő közötti kötelék és mennyi az azonos neműek közötti.

Érdekes, de úgy tűnik, a döntéshozóknak még az egyszerűbben elérhető adatokról sincs fogalmuk, nemhogy a komplexebbekről. Az legalábbis erre utal, hogy a melegek élettársi kapcsolataira is vonatkozó kérdéseinket két hete küldtük el a családügyi államtitkárságot működtető Emberi Erőforrások Minisztériumának, és míg ez idő alatt közjegyzők, ügyvédek, demográfusok és aktivisták segítségével elég szerteágazó statisztikára tettünk szert, a tárcának nem sikerült számadatokat produkálnia.

A közjegyzői regisztráció, amellyel valamennyi pár élhet, valamint a házasság gyanánt csak azonos neműek számára fenntartott bejegyzett élettársi kapcsolat nem csak nyilvántartó hatóságában különbözik, hanem a jogkövetkezményekben is. „Utóbbi vagyonjogi és öröklési szempontból ugyanolyan, mint a házasság: a feleket a bejegyzés után szerzett vagyon főszabály szerint egyenlő részben illeti, a pár tagjai pedig örökölhetnek egymás után. Ez esetben az élettársnak egy gyerekrésznyi vagyon jár, plusz haszonélvezeti jogot kap a közösen használt lakásra” – mondja Madarász Noémi családjogi szakjogász.

Persze azonos nemű párok ügyeivel ügyvédek nálunk még csak elvétve foglalkoznak, ami a kis számok törvénye alapján logikus is. Problémáikra inkább csak indirekt módon van rálátásuk, méghozzá olyan válóperek során, amelyek oka az, hogy az egyik házastárs ráébredt, valójában saját neméhez vonzódik. Az ügyvéd egy példát is felhoz az ilyenkor felmerülő esetleges kérdésekre: ha a korábbi házasságából már született gyerek, az elvált fél pedig bejegyzett élettársi kapcsolatot szeretne új párjával, akkor élettársa az ő halála esetén a gyerekkel fele-fele arányban lesz örököse. Hacsak erről másképp nem rendelkezik.

Ezzel szemben a közjegyzői regisztráció – vagyis a regisztrált élettársi kapcsolat, amellyel hetero- és homoszexuális párok is rögzíthetik együttélésük tényét – ilyen jogkövetkezményekkel nem jár. „Ez esetben a felek egymás után nem örökölhetnek, nem jön létre automatikusan vagyonközösség sem. A regisztrációval pusztán az élettársi viszony fennállása igazolható, hasznát pedig inkább csak akkor veszik a felek, ha útjaik elválnak, és kérdéses, mi számít olyan közös vagyonnak, amelyen a feleknek a közreműködés arányában kell osztoznia” – mondja Parti Tamás közjegyző. Tehát az ilyen esetekben a közjegyzői nyilvántartásból derül ki fehéren-feketén az, hogy az élettársi kapcsolat pontosan mikor jött létre. Azon túlmenően, hogy a kenyértöréskori viták megelőzését segíti a regisztráció, más előnye nem nagyon van: ez például, szemben a házassággal, még férfi és nő között sem keletkeztet apasági vélelmet. Nem véletlen tehát, hogy csak elvétve élnek vele a párok: a többség vagy papír nélkül tart ki társa mellett, vagy házasságra adja a fejét.

Arról nemcsak adatok, hanem még csak becslések sincsenek, hogy az azonos nemű párok között hányan éltek a közjegyzői regisztrációval: ilyen tippje még a Magyarországon működő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezeteket összefogó ernyőszervezetnek, a Magyar LMBT Szövetségnek sincs. Felmérés egyedül arról készült, hogy az érintettek miért járulnak csak elvétve anyakönyvvezető vagy közjegyző elé. Sokan például eleve tartanak attól, hogy identitásuk vállalása miatt megalázó helyzetbe kerülhetnek.

A női párok esetében komoly visszatartó erő az is, ha gyereket is szeretnének mesterséges megtermékenyítéssel, a jogszabály ugyanis egyértelműen kizárja ennek lehetőségét bejegyzett élettársi kapcsolatban élő melegek esetében. „Én például éltem úgy együtt egy lánnyal, hogy már komolyan terveztük a gyerekvállalást. A dolgot úgy képzeltük el, hogy egy meleg fiúpárral összefogunk, és így – úgymond keresztbe – mindkét párnak lehet közös gyereke” – mondja Éva. A jelölt fiúpáros már meg is volt, a kivitelezést lombikprogrammal tervezték, Bécsben. Az föl sem merült, hogy mindez természetes úton történjen, párjukat pedig megcsalják. A terv végül más okból, de nem valósult meg, viszont az ötlet nem példa nélküli.

„Sok olyan párról tudunk, melynek tagjai emiatt nem kötik össze hivatalosan is az életüket, lévén így le kell mondaniuk erről a lehetőségről. Sokan úgy érzik, az örökbefogadás során is hátrány érheti őket, ha bejegyzett élettársként jelentkeznek, holott a jogszabály azt nem tiltja, hogy egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személy egyénileg örökbe fogadjon. Párja azonban ilyenkor csak mostohaszülőként, nem pedig örökbefogadóként vesz részt a gyermeknevelésben” – mondja Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség egyik ügyvivője. Szó sincs tehát arról, hogy azonos nemű párok ne nevelhetnének gyereket – de a jog ilyenkor csak egyiküket ismeri el szülőnek. A tiltás tehát nem akadályozza meg az azonos nemű párok szülővé válását, ha viszont a felek útjai valami miatt mégis elválnak, komoly joghátrány érheti mind a gyermeket, mind a szülőket: a házaspárok esetén ilyenkor mindkét szülő jogilag is a gyermek szülője marad, a különélő szülő tartásdíjat köteles fizetni, cserébe kapcsolattartásra jogosult. Azonos nemű párok esetén ebből csak a kapcsolattartás van biztosítva, tartásdíj nem jár a gyermeknek.

Miközben a házasság intézményét sokan féltve óvják a melegektől, ők ma is ragaszkodnának hozzá. Sokan közülük például épp azért nem élnek az élettársi kapcsolat bejegyzésének lehetőségével, mert arra várnak, hogy tizenhárom európai országhoz hasonlóan Magyarországon is házastársakká válhassanak. Az érintették ezzel kapcsolatos véleményéről legutóbb 2010-ben készült felmérés: ekkor a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete és a Háttér Társaság több mint kétezer leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embert kérdezett meg, 87 százalékuk támogatta azonos neműek házasságának bevezetését. De ebből persze nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ők maguk is megházasodnának.

Az legalábbis erre utal, hogy a felmérés készültekor a válaszadóknak mindössze 1,5 százaléka élt bejegyzett élettársi kapcsolatban – bár az igaz, hogy ennek lehetősége akkor még újdonságnak számított –, a többség papíron nem kötötte össze életét párjával. Ezt 49 százalékuk a jövőben sem tervezte megtenni, 6 százalékuk a közeljövőben, 45 százalékuk pedig a későbbiekben kívánta ezt pótolni. Azok, akik kapcsolatukat egyáltalán nem akarták hivatalosság tenni, sokféle okkal indokolták döntésüket: 28 százalékuk arra hivatkozott, hogy nincs párja, akivel összekötné életét, 4 százalékuk ugyan szívesen élt volna a lehetőséggel, de párja nem támogatta. A döntést a válaszadók 13 százaléka azzal indokolta, hogy a bejegyezett élettársi kapcsolat nem biztosít megfelelő jogokat: nem fogadhatnak például közösen örökbe, nem vetnek részt mesterséges megtermékenyítésben, nem vehetik fel egymás nevét sem. A megkérdezettek 39 százaléka egyszerűen úgy gondolta, hogy a hivatalos papírnak nincsen jelentősége, 23 százaléka pedig úgy érvelt, hogy azért nem vágna bele ilyesmibe, mert azzal vállalnia kellene szexuális irányultságát. A válaszadók 19 százaléka kifejezetten az állami nyilvántartásba vételtől félt, és minden tizedik megkérdezett azt kifogásolta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat túlzottan hasonlít a házasságra.

A felmérésből tehát kitűnik, hogy az azonos neműek inkább az előítéletek oldódására vágynak, és csak másodsorban a „házasságra”.