Magyar véleményszabadság: fontos döntés született

Rosszul ítéltek a magyar bírák, amikor portálokat büntettek hozzászólások miatt.

MNO
2016. 02. 02. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konkrét ügy még 2010-ben kezdődött, amikor az Index.hu hírportált működtető céget és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét (MTE) beperelte egy vállalat a róla szóló cikkhez fűzött, gyalázkodó kommentek miatt. A magyar bíróságok a felperesnek adtak igazat, így az alperesek a strasbourgi fórumhoz fordultak, amely kimondta például, hogy a hazai bírósági döntések akkor lettek volna összhangban Az emberi jogok európai egyezményével, ha nem távolították volna el azonnal a szóban forgó bejegyzéseket, ami viszont megtörtént.

A strasbourgi bíróság elsősorban az egyezmény nyolcadik és tizedik cikkelye alapján vizsgálódott, ezek a véleményszabadságról, illetve a magánélethez való jogról szólnak, és a kérdés az volt, hogy a magyar bíróságoknak sikerült-e ítéleteikkel egyensúlyt találni a két fontos alapjog érvényesíthetősége között. Arra jutottak, hogy a kérdéses kommentek, noha sértők és vulgárisak voltak, a törvényesség keretei között maradtak, vagyis nem szólítottak fel erőszakra, és nem minősültek gyűlöletbeszédnek. Ezért a szólásszabadság ilyen mértékű korlátozása eltúlzottnak tekinthető.

Az ítélet értelmében az állam 5100 eurót (plusz kamatokat) köteles fizetni a tartalomszolgáltatóknak.

A Facebook-os kommentek miatt induló eljárások aránylag gyakoribbak – januárban például a Tett és Védelem Alapítvány feljelentése nyomán ítélték 800 ezer forintnyi kártérítésre egy férfit antiszemita, és a holokausztot kétségbe vonó hozzászólása miatt, – ugyanakkor magát a cikket jegyző oldalt viszonylag ritkán szokták perelni.

Az egyetlen nagyobb port felvert és végigvitt hazai eset Lázár János ügye volt, aki a Délmagyar kiadója ellen tett feljelentést becsületsértés miatt. Az akkor még államtitkár Lázár 2012. október 24-én az őt szállító mikrobusszal balesetet szenvedett, amelyben egy gyermekes fiatal nő meghalt; a regionális újság online kiadása erről közölt cikket, amely alatt az egyik hozzászóló azt írta: sajnálja, hogy Lázár maga nem halt bele a balesetbe. Végül a politikus és a lap egyezséget kötöttek, a lap elnézést kért és félmillió forintot fizetett, a pénzt az elhunyt családja kapta.

Szinte ezzel egy időben zajlott a Népszava egyik kommentelője miatt eljárás, azonban éppen ellenkező előjellel: a lap online kiadásának Ezren tüntettek Papcsák ellen című cikke alatt hozzászóló személyazonosságát szerette volna megtudni az üzemeltetőktől a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Bár Papcsák Ferenc akkori zuglói polgármester szerint a sértésért az orgánum felel, és Németh Péter főszerkesztő és Láposi Elza, a kiadó ügyvezető igazgatója a felelősséget vállalva saját elérhetőségüket eljuttatták a rendőrségre, erre érdemi választ nem kaptak. A nyomozóhatóságok ugyanakkor megtalálták az inkriminált hozzászólás szerzőjét, még meghallgatásra is beidézték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.