„Ugyanazért küzdünk, mint a márciusi ifjak”

Volt kollégája Az éhezők viadalának főhőséhez hasonlította Sándor Máriát. Bemutatjuk a fekete ruhás nővért.

Zöldbe hajlik a fekete ruhás nővér botránya, máskor éppen a jobbikosokkal hozzák össze Sándor Máriát – az utóbbi hetekben, hónapokban mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehetett hallani az ápolóról, aki mióta kiállt a nyilvánosság elé a tarthatatlan ágazati problémák miatt, kapott hideget-meleget is annak kapcsán, hogy ki állhat mögötte. Talán kevéssé meglepő, hogy Soros György nevét is bedobták már, s azt is mindig megjegyezték, ha épp DK-s vagy Együtt-politikusokkal látták ételt osztani, esetleg a gyermekéhezést okozó állapotok ellen tüntetni a 42-es civil közösséggel. Eközben saját területén is meg kell vívnia a maga harcait: korábban a szakszervezetis Cser Ágnes beszélt csipet-csapatról, aztán saját csapata, a Független Egészségügyi Szakszervezet is kihátrált mögüle, mondván túl radikálisan próbálja megoldani a problémákat. Eközben a sorosozó-emeszpéző körök is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen az ápoló kiáll a Zuschlag János által régi harcostársnak nevezett Pukli István mellett, s az első nyilatkozatai után elvesztette az új egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán bizalmát is.

„Eltávolodom Puklitól? Kizárt, még jobban felzárkózom!”

„Igen, radikális vagyok, nem az asztalnál akarom megoldani a problémát, hiszen amíg nem kerül pénz a rendszerbe, nincs miről beszélni”

– tette egyértelművé az MNO számára Sándor Mária, hogy nemhogy magyarázkodni nem fog, de vállalja is, ami egyesek szemét szúrja. Azt, hogy politizál, hogy nem gondolja már tarthatónak az érdemi előrejutásban ez idáig nem segítő egyeztetéseket, és hogy ennek érdekében akár olyan akciókra is hajlandó, mint amilyen a hídlezárás volt. A nővér attól a Pukli Istvántól sem határolódik el, akit mostanában a kormánypártoknak folyamatosan jó szolgálatot tevő, börtönviselt egykori szocialista képviselő, Zuschlag János vett a nevére. Sándor Mária úgy látja: rögtön megtámadják azt, aki szóvá meri tenni, hogy egyes rendszerek, ágazatok nem működnek jól, és megpróbálják a szövetségeseket egymás ellen fordítani. „Megkérdezik, hogy én most eltávolodom-e Pukli Istvántól. Erre azt mondom, kizárt, inkább még jobban felzárkózom mögötte, mert az ő ügye nem több, mint politikai támadás. Minket már nem lehet egymás ellen fordítani” – fejtegette az ápolónő.

A pártokkal való összemosást is visszautasítja a fekete ruhás nővér: „Nem vagyok sem jobbikos, sem balikos csak azért, mert emberszámba veszem a politikusokat – fogalmazott. – Nem szabadna a világnézet alapján megosztani az embereket. Miért ne fogadtam volna el Rig Lajos [jobbikos képviselő – a szerk.] segítségét, aki bebizonyította az általunk gyűjtött fizetéspapírokkal, hogy nem történt béremelés? Rig Lajos kolléga, volt mentős, akivel tudok érdemben beszélgetni.”

A harcos kiállásáról híres ápolót tavaly ismerhette meg a szélesebb közvélemény, miután a Péterfy Sándor utcai kórház koraszülöttosztályának dolgozójaként az RTL Klub Házon kívül című műsorában beszélt a kórházakban tapasztalható nehéz helyzetről, eszközhiányról, folyamatosan csúsztatott túlórapénzekről, valamint arról, hogy a nővérek gyakorlatilag másodállásból mennek fáradtan dolgozni reggel hatra, és alig állnak a lábukon a műszak végén. Sándor Mária a Magyar Nemzetnek adott tavalyi interjújában is elmondta, mekkora bajt idézhet elő, hogy a nővérek érzik a leginkább kizsigerelve magukat.

Nem az RTL-es szereplés volt azonban az első közéleti szerepvállalása Sándor Máriának. „Elég régóta leveleztem az ország vezetőivel, a miniszterelnökkel, a köztársasági elnökkel, Balog Zoltán miniszter úrral” – fejtegette lapunknak. Az első levelet elmondása szerint még 2011-ben írta, miután a csipszadós rendelet megszületett, a befolyó pénzből viszont nem minden egészségügyis járt jól. Kimaradtak a mosodai munkások, a betegszállítók, a sterilizálók, és az ápolók is csak bruttó tízezret kaptak, amely nem épült be az alapbérbe. Válaszokat is kapott, de érdemlegeset nem sokat, a köztársasági elnök például arról tájékoztatta, hogy ez nem az ő kompetenciája.

„Rájöttem, hogy ha az ország vezetői ennyire nem akarnak segíteni, akkor a médiához kell fordulni”

– mondta az ápoló.

A szintén a Péterfy utcai kórházban dolgozó Kohut Ildikó szerint Mária tavaly februárban „tört ki”, előtte kevésbé volt látványos mindez.

„Vagy csak nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget – hiszen reggelenként az öltözőkben amúgy is mindig szidtuk a rendszert, és tudta mindenki, hogy nem működik.”

Szabad hétvége, amely szombat reggel hatkor kezdődik

Kohut szeretett Sándor Máriával dolgozni, már a kórházba való jelentkezésekor is határozott, dinamikus és megbízható egyéniségnek tartotta. Mint hozzátette, kollégájára a százszázalékos munka volt jellemző: előfordult, hogy nyolcig ott maradt egy gyerekkel, pedig már hatkor letelt a tizenkét órás műszak. Az egykori munkatárs nem annyira vezéregyéniségként írja le Sándor Máriát, inkább úgy jellemzi, hogy ha megkérdezték valamiről, kiállt az igaza mellett, nem hablatyolt. Emellett szeretett közösségben dolgozni, reggelente gyakran lepte meg a többieket sütivel, csokival.

„Igaza volt abban, hogy egy kötelező hétvége mindenkinek jár, és hogy ennek nem úgy kellene kinéznie, hogy szombat reggel lelépünk éjszakai műszak után” – említette Kohut Ildikó a kifogásolt állapotok egyikét. Sándor Mária pedig az MNO-nak arról beszélt: ma már azt látni, hogy nincs ágynemű, matrac a beteg alatt, a hozzátartozóknak kell behozniuk eszközöket, a munkatársak pedig hó végén éheznek. Volt egy kolléga, aki kapaszkodott, szédült az éhségtől, mégis dolgozott, sőt akadt olyan is, akinek haldoklott az édesapja, de bejött, pedig inkább otthon lett volna a helye. „Nővérhiány volt, be volt rendelve” – tette hozzá. Sokan reggel hatkor – vagy éppen este – másodállásból estek be a kórházba, fizetéskiegészítés gyanánt például takarítottak.

Kohut Ildikó úgy véli, Sándor Mária leginkább olyan, mint Az éhezők viadala főhőse: „őt választották erre, mögé sorakozik fel mindenki”. Mint mondta, a túlórák kifizetésének tologatását sem lehetett már sokáig bírni, hónapról hónapra csúsztak a pénzek. „Megjelent az RTL, ő pedig engem rángatott ki, hogy igazoljam: nincsenek kifizetve a túlórák.” S ha már az ominózus első tévés szereplésnél tartunk: Máriát megdöbbentette, amikor betoppant a stáb, a riporter pedig azt mondta, hogy „de hát Mária, az igazgató teljesen mást állít”. A nővérnél persze ott voltak a papírok, amelyek bizonyították igazát. Mindenesetre ekkor esett le igazán a tantusz: a magyar ápolóknak nincs érdekképviseletük.

A volt munkatárs szerint a Péterfy vezetősége nem állt a fekete ruhás ápoló mellé, és neki sem engedték ledolgozni az utolsó napját, mert ő viszont megtette. Új helyén már jobban érzi magát, három-nyolc gyerek jut egy nővérre a gyereksebészeten. Ennél viszont jóval keményebb a helyzet a felnőttosztályokon: van, hogy egy éjszakás nővérre negyvenöt beteg jut, közülük negyven fürdetős. Kohut kijelentette, nem is tudott volna soha ilyen helyen dolgozni. (Ahol aztán a munkakörülményeket tovább nehezítő folyamatos leépülésekkel is szembesülni kell: tavaly ősszel lehetett hallani arról, hogy az újpesti Károlyi Sándor-kórházban például teljesen megszűnik az aktív ellátás, csak a krónikus és rehabilitációs részlegek maradnak.)

Akadtak azért orvosok, akik ismeretlenül is megkeresték Máriát, hogy kifejezzék támogatásukat. Emellett amikor a tiltakozások idején távozásra szólították fel, és felmondási nyilatkozatot írattak alá vele, a részlegvezetője próbálta rávenni az igazgatót, hogy „ezt azonnal fejezze be, ne engedje, hogy felmondjak, mert összeomlik az osztály”. Másoknak azonban sok volt a harcias kiállás. „Na, mit akar ez a hülye, neki miért nem elég ennyi?” – Kohut Ildikó szerint nagyjából így foglalható össze, hogyan vélekedtek egyesek, amikor fizetésemelést lengettek be az illetékesek, ők azonban mégis tovább harcoltak.

„Amikor azt kérdezi egy kollégám, hogy minek ugrálni, mindig azt válaszolom: »Ha egyszer elérjük, te nem fogod azt mondani, hogy neked nem kell a fizetésemelés, ugye?«”

– érzékeltette a helyzetet az ápoló. Sándor Mária megértőbb: szerinte inkább a nyugdíj előtt állók voltak ellenségesek, azok, akik örültek, hogy nemsokára mehetnek. „Ott helyben elég feszült volt a hangulat, úgy gondolták, hogy jobb lenne csendben maradni, mert nekik az a néhány hónap fél lábon is menni fog. De arra nem gondoltak, hogy mi jön utána.”

Szemmel láthatóan a hatalommal szembeni kevésbé harcias kiállás mellett sorakozott fel több szakszervezeti vezető is, ami oda is vezetett, hogy a tavaly májusi nővértüntetésen egészségügyisek sokasága fordított hátat a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét (MSZ EDDSZ) elnöklő Cser Ágnesnek, miután ő az Echo TV-ben így beszélt: „sajnálom, hogy a csipet-csapat, most formálódó, újsütetű érdekvédelmi szervezetek úgy gondolják, hogy át kell venniük a hatalmat, diktálniuk kell. Fölösleges hagyni, hogy politikai háttérerők használják őket. Felesleges.” Kerestük Cser Ágnest is, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Akciószövetségben a pedagógusokkal

A tüntetésbe láthatóan belejöttek a fekete ruhások: a Normafánál tavaly áprilisban még családias, nyugodt demonstráció zajlott, aztán a Kossuth térnél nem sokkal később már jóval többen gyűltek össze. Sándor Mária felállt a színpadra a pedagógusokkal is, az ápoló szerint közös vonás, hogy a tanárok, az egészségügyisek és a szociális szféra dolgozói is az emberekkel foglalkoznak. „Magyarországon az ember a legutolsó: az ember egészsége, a gyerekeink oktatása, ezek kerülnek leghátulra, minden más fontosabb.”

Tavaly december 30-án akciószövetségre is lépett a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével és az Autonóm Területi Szakszervezettel. „Olyanokkal álltam a színpadon, mint Varga Andrea vagy Mendrey László, és Gallóné Piroskára is nagyon fölnézek. Erre vágyik egy magyar egészségügyis, hogy a vezetőik álljanak ki értük.”

A Független Egészségügyi Szakszervezettel viszont – az MSZ EDDSZ-hez hasonlóan – nem alakult jól a viszony. Noha a fekete ruhás nővér az érdekképviseletet vezető Kiss Lászlóval korábban együtt küzdött, a hídfoglalás már sok volt. Érdekesség, hogy a spontán akciónál Kiss is jelen volt, de nem a FESZ, hanem az időközben megalakult Sándor Mária és Társai állt mögötte. „Azzal jött a szakszervezet vezetőségének több tagja – nem Kiss László, aki azóta fel is állt –, hogy mögöttem biztos valami politikai erő áll. Kérdeztem, melyik, de erre nem tudtak válaszolni. A függetlenség márpedig nem jelenti, hogy nem állunk szóba azokkal az emberekkel, akik a parlamentben ülnek, és be tudják vinni a hangunkat.” Később egyébként a FESZ-től is keresték a kapcsolatot az ellenzékkel. „Ugyanazt tették, amiért minket felállítottak” – jegyezte meg Sándor Mária.

Szakszervezet: Elutasítunk minden törvénytelen megoldást

Kerestük a FESZ-t is, ahonnan lapuknak elmondták: „Úgy gondoljuk, Sándor Mária azzal, hogy felhívja a lakosság, a közvélemény figyelmét az egészségügyben fennálló állapotokra, fontos küldetést teljesít, megszólal azok helyett, akik félnek kiállni maguk mellett. Úgy gondoljuk, az ő vállalása más, mint a szakszervezeteké, akik elsősorban az ágazatban dolgozók munkával összefüggő érdekeinek képviseletét tűzik zászlajukra, és ezt a feladatot mind a kormányzat felé, mind a munkáltatók felé megjelenítik. Sándor Mária egy civil mozgalom vezetőjeként bármely politikai párt mellett is felléphet, ha úgy ítéli meg hogy ez szolgálja az általa kitűzött célokat, és akár a mindenkori hatalommal szemben is megfogalmazhat általánosabb kritikákat is, amit meg is tesz. Ugyanakkor nem hirdethet például sztrájkot, mert a törvény arra csak a szakszervezeteket jogosítja fel. A FESZ független szervezetként definiálta magát, és nem szándékozik egyetlen párt mellé sem állni, csak az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók érdekeit tartja szem előtt, akik többségében állami közalkalmazottak, és így sok esetben a kormányzattól várhatják helyzetük javítását.”

A szervezet hozzátette: „Ugyanakkor határozottan elutasítunk minden, a törvények által nem megengedett megoldást, mert nem hozhatjuk a kollégáinkat olyan helyzetbe, hogy elveszítsék az állásukat, vagy csökkenjen a fizetésük. Mária egyes kezdeményezései ilyen eredménnyel jártak, például a hídfoglalás vagy a munkahelyének feladása, amit, meglehet, abból a meggyőződésből tett, hogy ezúton is felhívja a lakosság figyelmét a változásokra. Mi úgy gondoljuk, a tárgyalásoknak is fontos szerepük lehet, hiszen közvetlenebbül jeleníthetjük meg a dolgozóktól érkező véleményeket, de mint látható, mi is elég változatos eszköztárral dolgozunk.”

A tárgyalások mindenesetre idáig nem tűntek igazán eredményesnek, és közben fel is állt a székéből Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, aki annyit azért például elért, hogy ne csúsztathassák tovább a túlórapénzek kifizetését. „Egyeztetéseken Zombor Gábor úrral voltam csak, aki a tüntetésen kimondta: »önöknek mindenben igazuk van«. Akkor éreztük, hogy neki itt van vége, el fogjuk veszíteni az egyetlen hiteles képviseletünket, és így is történt” – mondta az MNO-nak Sándor Mária. Hozzáfűzte: az új államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán sokáig nem szólalt meg, majd az első nyilatkozatában elmondta, ma Magyarországon európai szintű betegellátás van. „Ezzel nálunk alá is írta a bizonyítványát. Elölről akarja kezdeni az egészségügy kivizsgálását, miközben Zombor Gábor anno őt bízta meg ezzel. Ez a rendszer agyon van vizsgálva.”

A FESZ-ből időközben kilépő Kiss László a tavaly áprilisi fekete ruhás mozgalom létrejötte idején találkozott először Sándor Máriával, már az RTL Klub riportja után. „Munkajogi védelemre szorult, és én is olyan szervezetet vezettem, amely radikálisabb utat választott” – mondta. Szerinte a karaktergyilkossági kísérletek is mutatják, hogy érdemes küzdeniük. A fekete ruhás ápoló nélkül soha ekkora figyelmet nem kapott volna az egészségügy – szögezte le.

„Tizenötödikén tartunk megemlékezést, mert úgy érezzük, ugyanazért küzdünk, mint a márciusi ifjak: szabadságért, emberi jogokért” – osztotta meg lapunkkal Sándor Mária. Nyomást gyakorolnának a hatalomra, de törvényes keretek között. A nemzeti ünnepen a pedagógusokkal együtt terveznek felvonulni, mint mondta: „minket már nem lehet egymás ellen fordítani”. A tüntetéseken mindenesetre a mai napig furcsa kiállnia, és bárhol ad interjút, mindig gyomorgörcse van.

Azzal Kohut Ildikó is egyetértett, hogy a tárgyalásoknak már kevésbé látszik értelme. „Milyen asztalról beszélünk? Arról, amelynél Cser Ági 2003 óta beszélget velük? Azóta eltelt lassan tizenhárom év, a nővérek elfogynak, az orvosok elfogynak, a betegek meghalnak. Nem lesz, ki ellássa őket.” Azt sem érti, mire fizetik a kamarai díjat. Nem érti Sándor Mária sem, aki ezért, illetve Zombor távozásának hatására hagyta ott a szakmát. Mint mondta, ennek a kamarának ő nem hajlandó fizetni. „Azt gondoltam, ha visszaadom az oklevelem, akkor segédápolóként el tudok helyezkedni. Sajnos nem sikerült, nem volt olyan kórház, amelyik vállalt volna, úgyhogy jelenleg a szociális szférában dolgozom, ott nem kell kamarai tagságot fizetni. Most idős emberekkel foglalkozom.”