– Elsőként ment fekete pólóban dolgozni, hogy felhívja a figyelmet az egészségügy gyászos helyzetére; közel tíz hónap telt el azóta. Gondolta volna, hogy ekkora vihart kavarnak a tettei?
– Nem mozgalomnak indult, egy reggeli viziten eszméltem rá, mennyire szörnyű helyzetben vannak az ápolónők. Több médiumot is megkerestem, hogy beszéljek a nővérek helyzetéről, de csak az RTL Klub volt nyitott. Többen azt írták vissza, „nem érdekli az embereket más emberek nyomora”.
– Mit érzett ezeket olvasva?
– Megértettem, hisz nem volt eget rengető hír, hogy a nővéreknek sokszor nem fizetik ki a ledolgozott óráikat. Az RTL Házon kívül című műsora mégis riportot készített, ami sokat lendített a helyzeten. Több mint félmillióan megnézték, s a műsor után kifizették a túlóráinkat. A minisztérium pedig az ország összes kórházából bekérte a papírokat, és elkezdtek foglalkozni az üggyel. Úgy éreztem, a nővéreknek nincs érdekképviselete, mert ami van, az vagy nem ismert, vagy nem is akart eredményt elérni. Ezért cselekedtem.
– Erről akkor nem beszélt Balogh Zoltánnal, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökével?
– Csak később, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tárgyalóasztalánál találkoztam vele. Nem is kerestem, mert úgy éreztem, nincs méltó képviselete az egészségügyi dolgozóknak. Nem hiszem, hogy kapcsolatot kellene keresnem azokkal az emberekkel, akiknek évek óta feladatuk volna, hogy ne hagyják ennyire lesüllyedni a rendszert. A MESZK-nek a szakmai hátteret kellene biztosítania, de amikor egy nővérre most is 40-50 beteg jut, úgy érzem, ez a háttér nincs meg. Eleve hiteltelennek tartom a működésüket, mert bár szerveznek konferenciákat, továbbképzéseket, de a magyar nővért nem képviselik. Ugyanezt gondolom a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéről is. Évtizedek óta nem jutnak egyről a kettőre.
– Többször találgatták, melyik párthoz kapcsolódik, kik segítik önt.
– Így van, állandóan azt latolgatták, hogy vajon ki találja ki az én ötleteimet. Senki nem áll mögöttem. Az motivál, hogy a kollégáimon segíteni tudjak. Több pártot próbáltak a „nyakamba varrni”, de én mindegyikkel kapcsolatban állok. Minden segítő kezet elfogadok. Ha van, aki beviszi a hangunkat a parlamentbe, azzal én szívesen beszélek. Elsőként a Jobbikkal, majd az LMP-vel azonosítottak, aztán jött a PM és a DK. Aztán elkezdtem a Facebookra is felrakosgatni a fotókat, hogy lássák, nem csak egy párt képviselőjével beszélek. Sajnos azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen senki nem áll mögöttem, csak a barátok és a társak. Korábban, még január –februárban, a fekete ruhás akció előtt megkerestem politikusokat, de csak elutasító válaszleveleket kaptam. Áder János köztársasági elnök azt írta, ez nem az ő kompetenciája, ami eléggé mellbe vágott. Már akkor tudtam, ezt nem hagyom annyiban.
– Ezt követően májusban nagy demonstrációt szervezett a béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. Részt vettek rajta fehér és fekete ruhás nővérek is, de végül kettészakadtak. Mi történt?
– Az Emmi előtt sokan hátat fordítottak akkor Cser Ágnesnek, aki az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Bár ezt is próbálták a nyakamba varrni, nem én voltam a felbujtó. Mindenesetre akkor ezt a MESZK túl erősnek gondolta.
– A fekete ruhás akciója után néhány hónappal, szeptemberben a munkahelyétől, kollégáitól is elbúcsúzott.
– Igen, a Péterfy Sándor utcai Kórházban lényegében én mondtam fel. Az előzményekkel kapcsolatban fontos tudni, hogy áprilisban két olyan hétvége volt, amikor fekete ruhában jelentem meg, felhívva a figyelmet a gyászos helyzetre. Utólag belegondolva furcsa is volt, mert bejöttek a főnökeim is, akik a Facebook-oldalamon látták, mire készülök. Az ápolási igazgató kérdőre vont, szóváltásba keveredtünk. Közben Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) akkori elnöke kint ült a folyosón, azonnal értesült az eseményekről, így tudták meg a médiumok is. Később több osztályon is feketében mentek dolgozni, nemcsak itthon, de Hollandiában és Ausztriában is, szolidaritásból. Akkor szóban felmondtam, de visszavontam, mert nem akartam cserbenhagyni a kollégáimat. Amikor pedig Zombor Gábor korábbi egészségügyi államtitkár lemondott, úgy gondoltam, ideje lépni, hiszen ő korrekt partner volt, aki odaengedett minket a tárgyalóasztalhoz is. Kiss Lászlóval együtt folytattam tovább a harcot. Visszaadtam a képesítésem, mert nem akartam tovább fizetni a MESZK-tagságot, márpedig a szakmában dolgozni csak így lehet.
– Utólag nem bánta meg a döntését?
– A tehetetlenségből fakadt, hogy kiszálltam. Úgy hittem, talán még jobban felhívhatom a figyelmet, mekkora a baj, milyen súlyosan túlterheltek a nővérek, és mennyire nincs utánpótlás. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, de mint minden nővérnek, nekem is volt már akkor is másod-, harmadállásom, és abból próbálok most élni. Szomorú, hogy nem jutunk egyről a kettőre, egyre több nővér és orvos áll fel, de mégsem érti meg a kormányzat, hogy be kell avatkozni. Legalább ötvenszázalékos béremelésre lenne szükség, mert különben igen nagy baj lesz. Sokan inkább elmennek árut feltölteni, vagy egy szoláriumba dolgozni, mert már azzal is közel a dupláját keresik, mint nővérként. Nincs életpályamodell, ami szintén komoly hiányosság. Mondják, máshol is alacsony a bér de egy nővér nem tévedhet, mert nem mindegy, hogy egy tejföl árát ütöm félre a bolti kasszában, vagy leejtek egy gyereket. Ha rossz gyógyszert adok be, azt beadtam, nincs visszaút. A magyar egészségügy már összeomlott. Amiért működik – és erről kórházigazgatókkal beszéltem –, az a benne dolgozók szakmaszeretete. Gyakran azt is utasításba adják, hogy a túlórákat nem lehet beírni, le kell csúsztatni, de az emberhiány miatt nincs rá lehetőség. Sokan a fiatalok közül a felelősséget nem is vállalják olyan alacsony fizetésért, így pár hónap után elmennek.
– Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a Képviselői Irodaház előtt „meghekkelte” a FESZ tüntetését.
– Nekem a nővérek a családom, a „háttérszemélyzet”, a „legkisebbek”: mosodai munkások, sterilizálók, betegszállítók, műszaki személyzet. A betegellátás csoportmunka, senkit nem lehet kihagyni. Én értük harcolok, napi kapcsolatban állok velük. Miattuk szeretném a lehető legtöbb eszközzel felhívni a figyelmet arra, hogy igenis baj van. Egy molinót feszítettem ki akkor is. A FESZ korábban azért határolódott el a személyemtől, mert szerintük radikális vagyok és politizálok. Ehhez képest ők is utcára vonulnak, majd a politikusokhoz mennek, akikkel én már fél éve párbeszédet folytatok. Szeretném, ha lenne változás, és sikerülne meghallani a problémákat.
