– Elsőként ment fekete pólóban dolgozni, hogy felhívja a figyelmet az egészségügy gyászos helyzetére; közel tíz hónap telt el azóta. Gondolta volna, hogy ekkora vihart kavarnak a tettei?
– Nem mozgalomnak indult, egy reggeli viziten eszméltem rá, mennyire szörnyű helyzetben vannak az ápolónők. Több médiumot is megkerestem, hogy beszéljek a nővérek helyzetéről, de csak az RTL Klub volt nyitott. Többen azt írták vissza, „nem érdekli az embereket más emberek nyomora”.
– Mit érzett ezeket olvasva?
– Megértettem, hisz nem volt eget rengető hír, hogy a nővéreknek sokszor nem fizetik ki a ledolgozott óráikat. Az RTL Házon kívül című műsora mégis riportot készített, ami sokat lendített a helyzeten. Több mint félmillióan megnézték, s a műsor után kifizették a túlóráinkat. A minisztérium pedig az ország összes kórházából bekérte a papírokat, és elkezdtek foglalkozni az üggyel. Úgy éreztem, a nővéreknek nincs érdekképviselete, mert ami van, az vagy nem ismert, vagy nem is akart eredményt elérni. Ezért cselekedtem.
– Erről akkor nem beszélt Balogh Zoltánnal, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökével?
– Csak később, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tárgyalóasztalánál találkoztam vele. Nem is kerestem, mert úgy éreztem, nincs méltó képviselete az egészségügyi dolgozóknak. Nem hiszem, hogy kapcsolatot kellene keresnem azokkal az emberekkel, akiknek évek óta feladatuk volna, hogy ne hagyják ennyire lesüllyedni a rendszert. A MESZK-nek a szakmai hátteret kellene biztosítania, de amikor egy nővérre most is 40-50 beteg jut, úgy érzem, ez a háttér nincs meg. Eleve hiteltelennek tartom a működésüket, mert bár szerveznek konferenciákat, továbbképzéseket, de a magyar nővért nem képviselik. Ugyanezt gondolom a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéről is. Évtizedek óta nem jutnak egyről a kettőre.
– Többször találgatták, melyik párthoz kapcsolódik, kik segítik önt.
– Így van, állandóan azt latolgatták, hogy vajon ki találja ki az én ötleteimet. Senki nem áll mögöttem. Az motivál, hogy a kollégáimon segíteni tudjak. Több pártot próbáltak a „nyakamba varrni”, de én mindegyikkel kapcsolatban állok. Minden segítő kezet elfogadok. Ha van, aki beviszi a hangunkat a parlamentbe, azzal én szívesen beszélek. Elsőként a Jobbikkal, majd az LMP-vel azonosítottak, aztán jött a PM és a DK. Aztán elkezdtem a Facebookra is felrakosgatni a fotókat, hogy lássák, nem csak egy párt képviselőjével beszélek. Sajnos azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen senki nem áll mögöttem, csak a barátok és a társak. Korábban, még január –februárban, a fekete ruhás akció előtt megkerestem politikusokat, de csak elutasító válaszleveleket kaptam. Áder János köztársasági elnök azt írta, ez nem az ő kompetenciája, ami eléggé mellbe vágott. Már akkor tudtam, ezt nem hagyom annyiban.