Sándor Mária: Már összeomlott az egészségügy

A fekete ruhás nővér szerint egyetlen oka van, amiért még működik: az a benne dolgozók szakmaszeretete.

– Ezt követően májusban nagy demonstrációt szervezett a béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. Részt vettek rajta fehér és fekete ruhás nővérek is, de végül kettészakadtak. Mi történt?
– Az Emmi előtt sokan hátat fordítottak akkor Cser Ágnesnek, aki az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Bár ezt is próbálták a nyakamba varrni, nem én voltam a felbujtó. Mindenesetre akkor ezt a MESZK túl erősnek gondolta.

– A fekete ruhás akciója után néhány hónappal, szeptemberben a munkahelyétől, kollégáitól is elbúcsúzott.
– Igen, a Péterfy Sándor utcai Kórházban lényegében én mondtam fel. Az előzményekkel kapcsolatban fontos tudni, hogy áprilisban két olyan hétvége volt, amikor fekete ruhában jelentem meg, felhívva a figyelmet a gyászos helyzetre. Utólag belegondolva furcsa is volt, mert bejöttek a főnökeim is, akik a Facebook-oldalamon látták, mire készülök. Az ápolási igazgató kérdőre vont, szóváltásba keveredtünk. Közben Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) akkori elnöke kint ült a folyosón, azonnal értesült az eseményekről, így tudták meg a médiumok is. Később több osztályon is feketében mentek dolgozni, nemcsak itthon, de Hollandiában és Ausztriában is, szolidaritásból. Akkor szóban felmondtam, de visszavontam, mert nem akartam cserbenhagyni a kollégáimat. Amikor pedig Zombor Gábor korábbi egészségügyi államtitkár lemondott, úgy gondoltam, ideje lépni, hiszen ő korrekt partner volt, aki odaengedett minket a tárgyalóasztalhoz is. Kiss Lászlóval együtt folytattam tovább a harcot. Visszaadtam a képesítésem, mert nem akartam tovább fizetni a MESZK-tagságot, márpedig a szakmában dolgozni csak így lehet.

– Utólag nem bánta meg a döntését?
– A tehetetlenségből fakadt, hogy kiszálltam. Úgy hittem, talán még jobban felhívhatom a figyelmet, mekkora a baj, milyen súlyosan túlterheltek a nővérek, és mennyire nincs utánpótlás. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, de mint minden nővérnek, nekem is volt már akkor is másod-, harmadállásom, és abból próbálok most élni. Szomorú, hogy nem jutunk egyről a kettőre, egyre több nővér és orvos áll fel, de mégsem érti meg a kormányzat, hogy be kell avatkozni. Legalább ötvenszázalékos béremelésre lenne szükség, mert különben igen nagy baj lesz. Sokan inkább elmennek árut feltölteni, vagy egy szoláriumba dolgozni, mert már azzal is közel a dupláját keresik, mint nővérként. Nincs életpályamodell, ami szintén komoly hiányosság. Mondják, máshol is alacsony a bér de egy nővér nem tévedhet, mert nem mindegy, hogy egy tejföl árát ütöm félre a bolti kasszában, vagy leejtek egy gyereket. Ha rossz gyógyszert adok be, azt beadtam, nincs visszaút. A magyar egészségügy már összeomlott. Amiért működik – és erről kórházigazgatókkal beszéltem –, az a benne dolgozók szakmaszeretete. Gyakran azt is utasításba adják, hogy a túlórákat nem lehet beírni, le kell csúsztatni, de az emberhiány miatt nincs rá lehetőség. Sokan a fiatalok közül a felelősséget nem is vállalják olyan alacsony fizetésért, így pár hónap után elmennek.

– Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a Képviselői Irodaház előtt „meghekkelte” a FESZ tüntetését.
– Nekem a nővérek a családom, a „háttérszemélyzet”, a „legkisebbek”: mosodai munkások, sterilizálók, betegszállítók, műszaki személyzet. A betegellátás csoportmunka, senkit nem lehet kihagyni. Én értük harcolok, napi kapcsolatban állok velük. Miattuk szeretném a lehető legtöbb eszközzel felhívni a figyelmet arra, hogy igenis baj van. Egy molinót feszítettem ki akkor is. A FESZ korábban azért határolódott el a személyemtől, mert szerintük radikális vagyok és politizálok. Ehhez képest ők is utcára vonulnak, majd a politikusokhoz mennek, akikkel én már fél éve párbeszédet folytatok. Szeretném, ha lenne változás, és sikerülne meghallani a problémákat.