Megkezdik a pedagógussztrájk előkészítését

Nem sikerült megegyezésre jutni a kormány képviselőivel.

MTI
2016. 04. 05. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányt tájékoztatást kap a sztrájk előkészítéseséről, ezután hét napja van arra, hogy válaszoljon a követelésekre. Ezzel párhuzamosan az érdekképviseletek megkezdik a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatásokról a munkáltatóval – közölte Galló Istvánné.

Ez valószínűleg azt jelenti majd, hogy tankerületenként kijelölnek egy intézményt, ahol a sztrájk alatt a gyerekekre vigyáznak – fűzte hozzá.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: nem sikerült megegyezni az óraszám csökkentése, a technikai adminisztratív dolgozók bérrendezése, a tankönyvpiac megnyitása és a gyerekek terhelésének csökkentése tekintetében.

A szakszervezetek azt javasolták, hogy a heti öt testnevelésórát háromra csökkentsék, mivel úgysem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges feltételek, illetve javasolták az erkölcstan kivezetését is. Ebbe nem ment bele a kormányzat.

Ugyancsak nem derült ki, hogy mi lesz a funkciója a Kliket felváltó 40-70 kisebb fenntartónak. Csupán azt tudni, hogy az intézményeknek lesz saját költségvetése, és a munkáltatói jogkör kibővül – mondta Galló Istvánné.

A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz is, hogy 22 órában határozzák meg a pedagógusok munkaterhelését, a többit pedig fizessék ki túlórában – tette hozzá.

Az érdekképviseletek is megfelelőnek tartanák, hogy ott, ahol felkészült az önkormányzat az iskola fenntartására, kapja vissza a fenntartói feladatokat – sorolta Galló Istvánné.

A szakszervezetek az általuk megfogalmazott 25 pontból 20 teljesüléséhez ragaszkodnak – mondta a PSZ elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.